Madách Imre – Az ember tragédiája – Olvasónapló

Hatodik szín

Szereplők Helyszín
Sergiolus (Ádám)
Miló (Lucifer)
Júlia (Éva)
Catulus
Hippia
Cluvia
Péter apostol
Róma

Az ókori romában vagyunk egy csarnokban, ahol éppen féktelen mulatozás, vacsora zajlik. A terített asztal körül három heverőn fekszenek a szereplők: Ádám-Sergiolus, Lucifer-Miló, és Catulus, mellettük kéjhölgyek (prostituáltak): Éva-Júlia, Hippia és Cluvia

Vacsora és ivás közben gladiátorok harcát nézik

Ezt a színt szokás Ádám első menekülési kísérletének nevezni. Az egyiptomi színben Fáraóként felszabadította a rabszolgákat, majd az athéni színben Miltiádészként demokráciát épített. Mindkettő kudarccal végződött, ezért Ádám minden eszméből, minden nagy gondolatból kiábrándult.

Ezért van most az ókori Rómában, ahol római nemesként társaival semmi sem érdekli, semmiben sem hisz, csak a féktelen mulatozás, a sex és az ivás érdekli.

A szín egy fogadással indul: Catulus és Ádám-Sergiolus a gladiátor párharcra fogadnak. Catulus szavain érződik, hogy már teljesen átadta magát a földi, testi élvezeteknek, semmi más nem érdekli: nem foglalkozik az istenekkel, az érzelmekkel, semmi mással, csak a pillanatnyi gyönyörrel.

Ádám is hasonlóan gondolkodik, de ő azért még nincs annyira mélyen, nem annyira kiábrándult, mint Catulus.

Ez abból derül ki, ahogy a nőkről beszélgetnek. Érződik, hogy Ádámnak fontos Júlia, ha nem is szerelmes belé, de legalább hűséges hozzá.

Catulus szerint a hűségnek semmi értelme, felesleges egy nőre pazarolni, hiszen a nők szeszélyesek, könnyen lehet, hogy másnap már mást szeretnek, mással foglalkoznak.

Ez természetesen nem feltétlenül igaz, de ott a vacsorán nagyon is annak tűnik, hiszen a férfiak mellett kéjhölgyek vannak, akiket nem az érzelmeik vezérelnek.

Megállapodnak a fogadás tétjében is: Ha Ádám gladiátora veszít, akkor Catulus megkapja Júliát, ha Catulusé veszít, akkor legjobb lovát adja Ádámnak.

Végül Catulus gladiátora veszít, és bár Ádám-Sergiolus kegyelmet adna neki, Catulus könyörtelenül kivégezteti a vesztest a másik gladiátorral:

„CATULUS
Recipe ferrum! (fogadd a vasat)- Gyáva korcs. Elég
Rabszolgám van még, nem vagyok fukar.
Ki sajnálná e kis felzaklató
Jelenetet, szép hölgyek, tőletek,
Midőn a csók oly sokkal édesebb,
Forróbb a vágy, ha egy kis vér ömölt.”

A vacsorázókat a harc után táncosok mulattatják, a buli kezd eldurvulni, orgiába fordul. A féktelen mulatozásban csak Lucifer-Miló nem vesz részt:

„CLUVIA
(Luciferre mutatva)
Ezen savanyu arcot nézzed inkább –
Miért is ennek az a szép leány,
Ha már különb hasznát se tudja venni,
Mint hogy szunyadni hagyja, míg maga
Gúnyos mosollyal és hideg szemekkel
Kisér száz édes, bárha dőre dolgot,
Mi a társalgás illatát teszi. –„

Hippia arra gyanakszik, hogy Lucifer-Miló azért nem mulat velük, mert elkapta a pestist, ami éppen a városban tombol.

Ebből is látszik a rómaiak teljes érdektelensége: Rómában éppen a pestis pusztít, halomra hullanak az emberek, de ők ezzel nem törődve mulatoznak.

Ádámnak sem tetszik Lucifer gyászos arca, ezért felszólítja Hippiát és Clúviát, hogy énekeljenek pajzán dalokat.

Júlia-Évának azonban furcsa érzése támad:

„ÁDÁM
S te nem danolsz, mit búsongsz, Júlia?
Körűlünk minden vígad és nevet.
Nem jólesik pihenned keblemen? –

ÉVA
Ah, jól, nagyon. De nézd el, Sergiolus,
A boldogság midőn elkomolyít.
Azt tartom, mely kacag, nem is valódi.
Legédesebb percünkbe is vegyül
Egy cseppje a mondhatlan fájdalomnak,
Talán sejtjük, hogy az ily perc – virág,
S így hervatag.”

Vagyis Ádám és Éva is érzik, hogy nem helyes, amit tesznek, hogy a mulatozás haszontalan, nincs benne valódi öröm, igazából csak a szomorúságot és az ürességet próbálja leplezni mindenki.

Ezt azonban csak érzik, de nem tudják megfogalmazni: csak annyit tudnak, hogy ez így nem jó.

„ÁDÁM
El a zenével, tánccal, émelyít
Ez örökös édesség tengere,
Keserüet kivánna már szivem.
Boromba ürmöt és fulánkot a
Piros ajakra, vészt fejem fölé.”

A táncosokat és zenészeket elzavarják, így viszont behallatszik az utcáról, hogy valakik jajgatnak.

Lucifer jegyzi meg, hogy ez minden bizonnyal azoknak a keresztényeknek a kiabálása, akiket éppen most feszítenek keresztre a hitük miatt:

„LUCIFER
Nehány őrültet most feszítenek fel,
Testvériségről, jogrul álmodókat.

CATULUS
Úgy kell nekik, miért nem ültek otthon,
Élvezve és feledve a világot,
Miért vitatták mások dolgait.

LUCIFER
Koldús a dúst testvéreül kivánja,
Cseréld meg őket, és ő von keresztre.

CATULUS
Hagyd hát kacagnunk a nyomort, hatalmat,
Dögvészt, mi a várost tizedeli,
Az isteneknek minden végzetét.”

Ádám közben még mindig azon rágódik, hogy valami nem stimmel, valami másra vágyik:

„ÁDÁM (magában)
Úgy érzem, mintha álomban feküdném,
A rezge hangon messze múltba szállok,
Hol nagy s nemes volt lelkem hívatása.”

Vagyis Ádám bármennyire is akart, nem tud szabadulni a nagy és nemes gondolatoktól, tervektől, hiába van az ókori Rókában, ott is a birodalom végnapjaiban, hiába van meg mindene (vagyon, hatalom, sex), amit egy férfi csak kívánhat, mégsem érzi jól magát.

Közben az étkező csarnok előtt egy temetési menet vonul el. Mivel Lucifer érzékeli, hogy a hangulat elromlott, ezért új mókát talál ki: behívatja a temetési menetet:

LUCIFER
No, majd hivok új vendéget közénk.
Talán megifjult kedv is tér be véle.
Hej! hozzátok be, szolgák, ízibe,
Ki fáklyafénnyel erre útazik.
Csak megkináljuk egy pohár itallal. – –
(A halottat nyílt koporsóban behozzák, s az asztalra helyezik. Kísérete a háttérben marad. Lucifer ráköszönt.)
Igyál pajtás, holnap nekem, ma néked!”

A társaságnak tetszik az új látnivaló, sőt, Hippia még meg is csókolja a halottat, vesztére…

Ekkor lép elő ugyanis a halottas kíséretből Péter apostol, aki közli, hogy a halott pestisben halt meg, tehát Hippia egy fertőző hullát csókolt meg.

Péter apostol helyre is teszi Ádámékat:

„PÉTER APOSTOL
Te nyomorú faj! – gyáva nemzedék,
Míg a szerencse mosolyog feletted,
Mint napsugárban a légy, szemtelen,
Istent, erényt, gúnyolva taposó.
De hogyha a vész ajtódon kopog,
Ha Istennek hatalmas ujja érint,
Gyáván hunyász, rútul kétségb’eső.
Nem érzed-é, hogy az ég büntetése
Nehezkedik rád. Nézz csak, nézz körül,
A város pusztul, durva idegen nép
Tiporja el arany vetésidet,
Szétbomlik a rend, senki sem parancsol
S szót nem fogad.”

Közben Hippiát máris ledönti a lábáról a Pestis:

HIPPIA (az asztal előtt összeroskadva)
Óh, jaj nekem, mi szörnyű fájdalom,
Hideg veríték, orcusnak tüze –
A dögvész, óh, a dögvész – elveszek.
Nem gyámolít ki sem közűletek,
Kik annyi élvet osztátok velem?”

Lucifer válasza ördöghöz méltó:

„LUCIFER
Ma néked, holnap nékem, édesem. –

HIPPIA
Hát öljetek meg, átkom ver különben.”

Péter apostol azonban igazi keresztényi szeretettel és megbocsátással fordul Hippiához:

PÉTER APOSTOL (hozzálépve)
Ne átkozódjál lányom, sőt, bocsáss meg –
Majd gyámolítlak én és a nagy Isten,
A szent szeretet örök Istene.
Emelkedjél fel hozzá, ím, e vízzel
Lelked kitisztul menten a salaktól,
S hozzá siet.
(Megkereszteli az asztalról vett edényből.)”

„HIPPIA
Atyám – megkönnyülék. (Meghal.)”

Hippia halála és Péter apostol Istenről való prédikációja magához téríti Ádámot is:

ÁDÁM
Óh, ha él az Isten,
(Letérdel, s kezét égnek emeli.)
Ha gondja van ránk, és hatalma rajtunk,
Új népet hozzon s új eszmét a világra,
Amazt, a korcsba jobb vért önteni,
Ezt, a nemesbnek hogy köre legyen
Magasra törni. Érzem, elkopott mind,
Mi a miénk volt – s újat létrehozni
Erőnk kevés. Hallgass meg, Istenem.”

És az Úr meghallgatja:

Az égen glóriában a kereszt feltűnik. A hegyek megől égő városok pírja látszik. A csúcsokról félvad csapatok szállnak alá. Távolról áhítatos himnusz hallik.”

Ne feledjük, a Római Birodalom végén járunk, amikor a barbár hordák támadásai nyomán szétesik a birodalom. Ez egyrészt elhozza majd a sötétnek nevezett középkort, de egyben a megújulást, az újrakezdést, és a kereszténység felemelkedését is jelenti.

Ezt fogalmazza meg Péter apostol is:

„PÉTER APOSTOL
Az Úr meghallgatott. – Tekints körül,
Az elkorcsult föld újra kezd születni.
E medvebőrös barbár harcfiak,
Kik üszköt vetnek fényes városokra,
Kiknek lova múlt századok vetését
Tiporja el s istállót elhagyott
Templomfalak közt lél, új vért hozand
Az elsilányult, megfogyott erekbe.”

Az isteni jeltől persze Lucifer nincs elragadtatva:

LUCIFER (magában)
E látvány kissé borzogatja hátam,
De nem emberrel kell-e küzdenem?
Mit én nem bírok, ő teszi helyettem.
Hasonló tréfát már gyakorta láttam.
A glória ha lassan elveszett,
Még megmarad a vérengző kereszt.”

Péter végül összefoglalja a tanulságot:

„PÉTER APOSTOL
Legyen hát célod: Istennek dicsőség,
Magadnak munka. Az egyén szabad
Érvényre hozni mind, mi benne van.
Csak egy parancs kötvén le: szeretet.”

Ádámot pedig újra magával ragadja a lelkesedés:

„ÁDÁM
Fel hát csatázni, fel hát lelkesülni
Az új tanért. Alkotni új világot,
Melynek virága a lovag-erény lesz,
Költészete az oltár oldalán
A felmagasztalt női ideál.”

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




Madách Imre – Az ember tragédiája – Olvasónapló” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Nem tudom elírás-e csupán, de Michelangelo száma nem 70-es, hanem 72-es..legalábbis az én kötetemben 🙂

Szólj hozzá!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..