részletes olvasónapló

Mikszáth Kálmán – Beszterce ostroma – Harmadik rész – Olvasónapló

Szerző:

A túsz

Gróf Pongrácz István és hadserege tehát megérkezett Zsolnára. A sereg  Jágovics Bogdán vendéglője előtt haladt el, ahol a városban állomásozó császári egység tisztjei iszogattak, köztük a honvédparancsnok is.

Ne feledjük, ő az, aki egyrészt rokona a grófnak, másrészt ők ostromolták volna meg Nedec várát egy hadgyakorlat keretében, amit később Pongrácz lemondott.

A honvédparancsnok megkérdezi Pongráczot, hogy hová tart a sereg, mire a gróf elmeséli, hogy Besztercebánya ellen vonul és porig rombolja, mert megsértették őt.

A honvédparancsnok ismeri a gróf hóbortos természetét, de ezen azért még ő is meglepődik, ráveszi Pongráczot, hogy menjen be a vendéglőbe, iszogasson egy kicsit és mesélje el a történetet. A gróf beleegyezik, a hadsereg letáborozik.

A gróf csatlakozik a tisztekhez, ott van Blázy polgármester is, aki éppen Apolka ügyében indult a városba. Az asztaltársaság vidáman iszogat, beszélgetnek, adomáznak. Közben a honvédparancsnok értesül az egész ügyről, ami miatt Pongrácz Besztercebánya ellen indul. Érzi, hogy ebből baj lesz, valahogy le kell beszélni a grófot a tervéről. Amíg ugyanis Pongrácz István csak a saját várában tartott hadgyakorlatokat és élt úgy, mint egy középkori várúr, addig az emberek maximum hóbortosnak, kicsit talán őrültnek tartották. Most azonban egy egész várost akar megtámadni, ami nyilvánvalóan őrültség, és a besztercebányai hatóságok is így fogják kezelni. Vagy letartóztatják Pongrácot vagy őrültek házába zárják, vagy egymás után mindkettőt.

Közben Blázy polgármester elköszön az asztaltársaságtól és elindul, hogy intézzen valamit Apolka ügyében. Csak estefelé tér vissza a vendéglőbe – ahol a tisztek és Pongrácz még mindig isznak és beszélgetnek –, de semmit sem sikerült intéznie, egyetlen módos család sem akarja befogadni a lányt.

Ez éppen kapóra jön a honvédparancsnoknak, aki Pruzsnszkyvel, a lengyellel, egy tervet talált ki, amihez kell Apolka is:

A terv alapgondolata: „Az okos beszédre nem hederített, hát szóljunk hozzá a saját nyelvén”

Ha Pongráczot semmilyen józan érveléssel nem lehet lebeszélni arról, hogy megtámadja Besztercebányát, akkor valami olyat kell kitalálni, ami megbékíti a képzeletben a középkorban élő urat.

A honvédparancsnok azt találja ki, hogy szerveznek egy küldöttséget és úgy tesznek, mintha a küldöttség a besztercebányaiak nevében jönne Pongráczhoz. Azt kell mondaniuk, hogy mindent megtettek Estella kézre kerítésére, de sehol sem találták. Addig, amíg elő nem kerül, addig túszként átadják Pongrácznak Apolkát.

Blázy először nem akar belemenni a dologba, de később belátja, hogy nincs más megoldás, Pongráczot másképp nem lehet megállítani.

A harmadik rész olvasónaplójának még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




Oldalak: 1 2 3 4

Mikszáth Kálmán – Beszterce ostroma – Negyedik rész – Olvasónapló

Szerző:

Az éj

Tarnóczy Emil köz- és váltóügyvéd bebörtönzése természetesen nem maradhatott következmények nélkül. Az esetet az újságok is felkapták és eljutott a belügyminiszterhez is, aki utasította az illetékes főispánt, tegyen valamit az ügyben.

A főispán levelet küldött Pongrácznak, amiben egyelőre még csak barátságosan kéri, hogy engedje el az ügyvédet. Pongrácz persze erre nem volt hajlandó, és érdekes választ küldött a főispánnak:

„A macska megfogja az egeret és megeszi, ha akarja, de a lajhár nem fogja meg a macskát, tehát meg sem eszi, ha a macska nem akarja.

Így szól hozzád, Kubicza, a cica. A prókátorból nem esztek.

  1. Pongrácz István,
    de Óvár et Szent-Miklós.”

Az érthetetlen és értelmetlen levélből a főispán azt szűri le, hogy a gróf végképp megbolondult és kénytelen most már hivatalos útra terelni a dolgot. Pandúrokat – korabeli rendőröket – küld a nedeci várba egy Szlimák János nevű csendbiztos vezetésével, immár hivatalos végzéssel.

Pongrácz azonban embereivel megvereti a pandúrokat, Szlimákot pedig fogságba ejti.

A helyzet kezd igen súlyossá válni, most már nem csak egy ügyvéd, hanem egy hatósági személy is a gróf fogja. Pongrácz emberei elgondolkoznak, hogy mi lesz ennek a vége. Eddig is tudták, hogy a gróf nem teljesen normális, de eddig csak hóbortos volt, akinek hadijátékaiban szívesen vetek részt. Mostanra azonban úgy tűnik teljesen megőrült, az ügyvéd és a csendbiztos bebörtönzése nem maradhat következmények nélkül.

„A káplán azt tartotta, hogy az elmekór most már napok óta mutatkozik, jelentést kellene tenni a hatóságnak és értesíteni a rokonokat, vagy pedig meg kellene csalni és elvinni Bécsbe, esetleg a budai tébolydába.”

„- Hogyisne! – vágott közbe Pruzsinszky méltatlankodva. – Ellenkezőleg, el kell titkolni a dolgot, amíg lehet. Ha jelentést teszünk, vagy elszállítjuk, a rokonok rögtön ráteszik a kezüket Nedecre és elkergetnek bennünket. Nekem pedig semmi kedvem sincs tél idején az országúton találnom magamat. Ha az urak szeretik az ilyesmit, megtehetik. De én nem látom be, hogy ha ő megbolondult, mi is bolondot cselekedjünk.”

Pongrácz emberei tehát  a saját érdeküket nézik és egyelőre kivárnak.

A gróf végül elengedi a csendbiztost, de nagyon megszégyeníti: a kezét hátrakötve egy szamár hátára ültetik, nyakába pedig egy táblát akasztanak:

„»Én vagyok a nemes vármegye.
Lovon indultam el, szamáron érkezem.«”

Ezt a sértést már nem tűrheti el a vármegye:

„Megmozdult tehát a vármegye, pörbe fogván Pongrácz Istvánt a Tarnóczy jogtalan letartóztatásáért és a hatóság elleni lázadás bűntetteért”.

Ezzel csak az a probléma, hogy a korabeli bürokrácia olyan lassú és olyan körülményes volt, a perbe fogottnak pedig annyi lehetősége volt az eljárás lassítására, hogy Tarnóczy Emil valószínűleg öreg ember lesz, mire hivatalos úton sikerül kiszabadítani a gróf fogságából.

Ezért katonai erő alkalmazásához fordulnak, a nedeci várat meg kell ostromolni. A budetini városparancsnok – emlékezzünk rá, ő Pongrácz rokona és az ő ötlete volt a besztercebányai küldöttség – parancsot kap, hogy megfelelő haderőt bocsásson az alispán rendelkezésére.

A városparancsnok így is tesz, bár kissé meglepő módon. Szerinte ugyanis a „megfelelő haderő” pusztán egy ember, mégpedig egy Vakarcs nevű honvéd

„A Vakarcs volt a legkisebb honvéd, azért hítták így, tömzsi, apró cigánylegényke egy posztócsillaggal az atilláján. Bejött és szalutált.”

A negyedik rész olvasónaplójának még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




Oldalak: 1 2 3 4

Mikszáth Kálmán – Szent Péter esernyője – Ötödik rész – Olvasónapló

Szerző:

Ötödik rész A harmadik ördög

  1. fejezet A Czobor Mária rózsája, a földhasadék és a vén körtefa

Főbb szereplők Időpont Helyszín
Wibra Gyuri
Veronka
Bélyi János, a glogovai plébános		 Az előző fejezet után útban Glogova felé

A kocsi lassan megy Gyuriékkal Glogova felé. Közben Gyuri azon töpreng, hogy kérhetné meg Veronka kezét.

„De így, minden előzmény nélkül, nem mert közeledni hozzá, torkán akadtak a szavak, melyeket elméjében olyan szépen kifőzött. Kételyek fogták el: hátha nem rokonszenvezik vele? Hátha már van otthon valakije? Lehetetlen, hogy ne legyen. Hiszen csak látta már valaki, s ha látta… akkor bizonyosan bele is szeretett. Valami külső eseménynek kellene történnie, ami elősegítené a dolgát.”

Ez a külső esemény be is fog következni, előbb azonban még rosszabbra fordulnak a dolgok, legalábbis Gyuri szempontjából.

Szlatina faluban megállnak, hogy a lovak ehessenek, közben a kocsmáros felkíséri őket egy régi kastélyhoz, ami régen a Czoboriak tulajdona volt. Veronka egy szép rózsát pillant meg a romos kastély falánál.

A kocsmáros elmeséli, hogy a néphit szerint az a rózsa Czobor Mária rózsája, aki leugrott a várfalról, mert egy pásztorlegényt szeretett, de az apja máshoz akarta feleségül adni. A pásztorlegény a lány öngyilkossága után egy rózsafát ültetett azon a helyen, ahol a lány meghalt.

Amikor a hölgyek tovább mennek Gyuri leszakíttatja a rózsát a kocsmárossal és Veronkának adja. A lány azonban nem fogadja el:

„Veronka hátratette a kezét és hűvösen mondta:
– Volt lelke leszakítani?
– Volt a maga kedvéért. Hát nem cserél?
– Nem. A világért se tűzném fel, azt hinném, hogy a holt leánytól loptam.
– Igazán nem fogadja el tőlem?
– Nem.”

Gyuri erre mérges lesz és eldobja a rózsát, ami legurul a domboldalon. Veronka megkérdezi tőle, hogy mit vétett neki az a rózsa:

„- Vétett – felelte az ügyvéd indulatosan.
– Ugyan mit? Megszúrta?
– Agyonszúrt. Valami olyat adott tudtomra, ami kellemetlen.
– Ugyan mit?
– Megsúgta a mai álmom folytatását. […]
– Kosarat kaptam volna.[…]
– És biztos ön abban, hogy csakugyan kosarat kapott volna?
– Igen, most már biztos vagyok – felelte szomorúan -, hiszen gyaníthatja, kit kértem meg.”

Veronka hirtelen megérti, hogy mire is gondol Gyuri, felkapja a szoknyája szélét és elszalad a fiú elől. Út közben amellett a rózsa mellett megye el, amit Gyuri hajított el, felveszi és melle alá tűzi. Később, mikor beszállnak a kocsiba, Veronka hajából kiesik az oda tűzött szegfű és Gyuri ölébe esik.

„Gyuri fölemelte, hogy visszaadja – Veronka a kezével intett, hogy csak hagyja.
– Legyen a magáé, ha már oda esett, ha már nem akart a hajamban megmaradni.
Igazán nem akart-e? Ezen töprengett Gyuri, amint szagolgatta. Milyen csodálatos, édes illata van! Mitől lehet? A hajtól. S milyen illata lehet magának a hajnak a szegfű nélkül!”

Figyeljük meg, hogy milyen esetlen a két fiatal. Nem azt mondják, amit gondolnak és nem aszerint cselekszenek, amit mondanak:

  • Gyuri jót akart a leszakított rózsával, így akarta felvezetni a lánykérést. Nem számított azonban Veronka reakciójára.
  • Veronka egyszerű, naiv, romlatlan lélek, aki nem gondolta arra, hogy megsérti Gyurit a rózsa visszautasításával.
  • Mindketten tetszenek a másiknak, de nem tudnak mit kezdeni a helyzettel, nem tudják azt „felnőttként” kezelni.

Továbbindulnak a kocsival, azonban eltörik a hintó tengelye, elakadnak. Gyuri vállalja a feladatot, hogy egy fejszével bemegy a közeli erdőbe és vág egy tengelynek való fadarabot. Ahogy keresi a megfelelő fát, hirtelen hangokat hall, valaki segítségért kiabál.

Hamarosan egy hasadékhoz ér, amiben egy elgyötört embert talál. Kiderül, hogy a véletlennek köszönhetően a glogovai plébános (vagyis Veronka bátyja) van a hasadékban. Veronka ugyanis előző nap indult el madame Kriszbay elé, aki akkor érkezett meg az országba. Mikor nem értek haza, a plébános eléjük indult az egyik úton, de később úgy gondolta, hátha Veronkáék egy hosszabb, de kényelmesebb másik úton mennek Glogova felé.

Ezért át akart vágni az erdőn, hogy hamarabb hazaérjen, de belecsúszott egy hasadékba. Gyuri és a kocsis végül a lovak hámja segítségével kihúzzák a plébánost a hasadékból, aki nehezen tud járni, mert megsérült a bal lába.

Gyuri és Bélyi János (a pap) bemutatkoznak egymásnak. Gyuri azonnal rájön, hogy a férfi Veronka bátyja, de azt nem mondja meg neki, hogy Veronka a kocsiján van. A pap hallomásból ismeri Wibra Györgyöt:

„- A besztercei híres ügyvéd? Istenem, ilyen fiatal! Örülök, uram, mert egy derék emberrel szoríthatok kezet, kit egész Beszterce magasztal, de százszor jobban örülnék most, ha egy szegény vándordiák állna előttem az előkelő úr helyett, mint megmentőm, akit megjutalmaz­hatnék illő módon. De hogy rójam le hálámat önnel szemben? Tudom, el nem fogadna tőlem semmit…

Gyuri ajkai körül ravasz mosoly hasadozott.[…]
– Hát igen – mondá aztán elfogódott, majdnem remegő hangon -, valamit szívesen elfogadnék.
– Csak, kérem, beszéljen tartózkodás nélkül!
– Eszembe jutott, hogy valamije van a kocsimon.
– Az ön kocsiján?
– Amiről ön nem tud, és amivel engem boldoggá tenne.
A pap mohón odanyújtotta mind a két kezét.
– Bármi legyen is a világon, ím, az öné.”

Figyeljünk meg pár dolgot:

  • Bekövetkezett az a külső esemény, amire Gyuri várt!
  • Gyuri tulajdonképpen csal, hiszen a pap nem tudhatja, hogy mi van Gyuri kocsiján, ami az övé. Lehet, hogy tudná, hogy a húga az, nem adná olyan könnyen.

Hamarosan visszaérnek Gyuri kocsijához, ahol Bélyi János és Veronka örömmel borul egymás nyakába. Veronka gyorsan, hadarva, kicsit összefüggéstelenül próbál meg mindent elmesélni a bátyjának, ami azóta történt, hogy nem találkoztak: a megbokrosodott lovakat, az összetört kocsit, az elveszett és megkerült fülbevalót, a vacsorát Mravucsánéknál.

A pap közben gyorsan átlátja, hogy mit is kért tőle valójában Gyuri, azonban nem ellenkezik, hiszen Gyuri híres, gazdag ügyvéd. Elmondja a húgának, hogy az, aki megtalálta a fülbevalót (vagyis Gyuri) kér is valamit cserébe. Veronka még mindig nem érti, miről van szó, hiszen Gyuri nem tartott igényt a megtalálói díjra. A bátyja végül elmondja:

„- Kéri vissza a fülbevalót, amit talált, de gazdájával együtt – mondá ünnepélyesen. – És én már oda is adtam neki!”

Veronka végre rájön, hogy miről is van szó és elsírja magát.

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




Oldalak: 1 2 3

Mikszáth Kálmán – Szent Péter esernyője – Negyedik rész – Olvasónapló

Szerző:

Negyedik rész A bábaszéki intelligencia

  1. fejezet Vacsora Mravucsánéknál

 

Főbb szereplők Időpont Helyszín
Mravucsán és a felesége
Wibra Gyuri
Bélyi Veronka
madame Kriszbay
Rafanidesz Sámuel, lutheránus lelkész
Klempa Teofil, a kántor
Konopka szenátor
Kukucska Pál, a mészáros
Szliminszky Vladimír, az erdész és felesége
Mokry, a jegyzősegéd		 Az előző fejezet után Bábaszék
A polgármesterék háza

 

Mravucsán és felesége természetesen vacsorát ad Gyuriék tiszteletére. Résztvevők:

  • Mravucsán és a felesége
  • Wibra Gyuri
  • Bélyi Veronka
  • madame Kriszbay
  • Rafanidesz Sámuel, lutheránus lelkész
  • Klempa Teofil, a kántor
  • Konopka szenátor
  • Kukucska Pál, a mészáros
  • Szliminszky Vladimír, az erdész és felesége
  • Mokry, a jegyzősegéd

 

Gyakorlatilag az egész fejezet a vacsora leírása, Mikszáth humorosan írja le, ahogy a különböző stílusú és természetű emberek vacsoráznak, beszélgetnek, viccelődnek egymással:

  • madame Kriszbaynak, aki először jár Szlovákiában, az a legnagyobb problémája, hogy a paprikás pörkölt túl csípős, ráadásul nem nagyon érti az asztal körül ülők beszédét.
  • Szliminszky Vladimírt gyakorlatilag állandóan terrorizálja a felesége, nem szabad sokat ennie, inni, dohányozni, vigyáznia kell, meg ne fázzon, nehogy hideget igyon stb. Vladimír hősiesen tűr s mindent úgy tesz, ahogy a felesége mondja.
  • Gyuri és Veronka egész este egymással vannak elfoglalva, csak egymással beszélgetnek. Veronka mesél a glogovai életről, a lepkegyűjteményéről. Az Olvasó számára egyértelmű, hogy a két fiatal szimpatikus egymásnak.

Vacsora közben aztán a vendégek elkezdenek egymás egészségére inni. Gyuri számára Vladimír, az erdész pohárköszöntője érdekes:

„- Emelem poharamat, uraim, a legszebb virágszálra ebben a társaságban. Urunk, Jézus Krisztus húgocskájára, az ártatlanság bárányára, kiért Isten csodát művelt, mondván a szolgájának: »Eredj hamar, Péter, ne hagyd a kicsikét megázni.« Éljen sokáig Bélyi Veronka kisasszony!”

Gyuri persze nem érti, hogy az erdész milyen csodáról beszél, az asztaltársaság meg azt nem érti, hogy Gyuri hogyhogy nem hallott eddig a csodáról. Elmesélik neki, hogy amikor Veronka kislány volt, akkor Szent Péter küldött neki esernyőt, hogy ne fázzon meg a viharban.

Gyuri rögtön izgatott lesz, azonnal átlátja, hogy itt az öreg Gregorics ernyőjéről van szó. Megkérdezi, hogy kinek a tulajdonában van az ernyő. Az esernyő Veronkáé, de a templomban tartják és Veronka magával fogja vinni, ha férjhez megy.

Végül a társaság női tagjai elfáradnak és nyugovóra térnek, Gyuri is lefekszik a szobájában. Az asztal körül csak a bábaszéki férfiak maradnak, akik végigkártyázzák az éjszaka további részét. Vicces jelenet, amikor az asztal szélén alvó Klempa Teofil szakállát gyertyaviasszal odaragasztják az asztalhoz.

A fejezetben még két érdekes dolog van:

  • Madame Kriszbay még soha nem látott dunnát, nem mer belefeküdni, mert fél, hogy megfullad, végül Mravucsán nagy szőrmebundáját kapja meg takaróként, amitől úgy megijed, hogy egész éjszaka fáj a feje.
  • Veronka szobájában van egy kiscica, akit a lány nem tud kihajtani. Viszont annyira szégyenlős, hogy a cica előtt nem mer levetkőzni, ezért beköti a macska szemét, úgy öltözik át.

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




Oldalak: 1 2

Mikszáth Kálmán – Szent Péter esernyője – Harmadik rész – Olvasónapló

Szerző:

Harmadik rész: A nyomok

  1. fejezet: Az esernyő kibukkan

Főbb szereplők Időpont Helyszín
Wibra Gyuri
Krikovszky Tamás, a besztercebányai polgármester
Müncz Jónás, a fehér zsidó
Sztolarik, Gyuri egykori gyámja		 évekkel Gregorics halála után Besztercebánya

Évekkel később Wibra Gyuri már felnőtt, jóképű fiatalember, elvégezte iskoláit, ügyvéd lett belőle. Karrierje ígéretesen alakult, sok ügyfele van, kezd vagyonosodni. A városban lévő eladó lányok is érdeklődnek iránta, hiszen lassan ideje lenne megházasodnia. Gyuri azonban nem akar nősülni.

Wibra Gyurinak ugyanis van egy nagy problémája. Az öreg Gregorics vagyonának legendája továbbra is makacsul tartja magát. Vagyis Gyuri a hétköznapokban mindig azzal szembesül, hogy akár vagyonos ember is lehetne, ha valahogy meg tudná találni apai örökségét.

„Valóságos szerencsétlenség volt őrá nézve az eltűnt vagyon tudata. Maga is érezte ezt, és sokszor óhajtotta, hogy bárcsak sohase hallott volna felőle. Sokért nem adná, ha egy olyan részlet találna kibukkanni a homályból, mely kétségessé, sőt valószínűtlenné tenné az örökség létezését.”

Gyuri életét teljesen megmérgezi az örökség tudata. Ne feledjük, egy szakácsné törvénytelen fia, aki szorgalmával és eszével felverekedte magát az ügyvédi állásig. Amikor erre gondol Gyuri, akkor elégedettség tölti el. Ezután azonban mindig eszébe jut, hogy valójában az öreg Gregorics fia, aki valószínűleg nagy vagyont hagyott rá, de képtelen megtalálni ezt a vagyont.

Ráadásul sokasodnak a jelek is, amelyek szerint ez valóban így történt, nem csak legendáról van szó:

  • A gazdag kocsigyáros szerint, aki annak idején megvette Gregorics bécsi házát, Gregorics azt mondta neki, hogy a házért kapott összeget egy utalványra teszi. Gyuri minden lehetséges banknál érdeklődik, de nem jár sikerrel.
  • Egy este az anyja, a már idős Wibra Anna meséli el, hogy amikor az öreg haldoklott, akkor sürgönyözni akart Gyurinak, mert valamit át akart adni neki.
  • Egy nap Gyurit, ügyvéd minőségében, elhívják a haldokló besztercebányai polgármesterhez, Krikovszky Tamáshoz. Krikovszky, miközben a végrendeletét diktálja Gyurinak, mellékesen megemlíti, hogy az öreg Gregoricsnak volt egy piros esernyője, aminek a nyelében volt egy rejtett üreg.

Gyuri fejében egy pillanat alatt összeállnak a dolgok, az öreg utalványba fektette vagyonát, azt pedig az esernyő nyelébe rejtette. De hol lehet most az esernyő, évekkel Gregorics halála után?

Figyeljünk fel azonban arra is, hogy ezek csak Gyuri következtetései. Soha senki sem látta, hogy az esernyő nyelében van-e üreg egyáltalán és az utalványt sem látta senki!

Érdeklődik anyjánál, az öreg Matykónál és özvegy Bothárnénál is, aki jelen volt, amikor Gregorics holttestét mosdatták és öltöztették. Azonban mindenki csak annyit tud mondani, hogy az öreg nagyon ragaszkodott az ernyőhöz, mindig vele volt, halála után úgy kellett kifeszegetni a kezéből. Azt azonban senki sem tudja, hol lehet most az ernyő.

Gyuri elmegy a levéltárba, kikeresi az apja halála után felvett hagyatéki leltárt. Esernyőt nem talál a felsorolásban, csak egy érdekes sort:

„Hasznavehetetlen tárgyak 2 forint. Megvette a fehér zsidó”

Gyuri hamar kideríti, hogy a fehér zsidót Müncz Jónásnak hívták, kis boltja volt a városban. Gyuri ezután elmegy Sztolarikhoz, egykori gyámjához, elmeséli neki, hogy mire jutott és tanácsot kér tőle.

Sztolarik elmondja, hogy emlékszik a fehér zsidóra, sőt arra is, hogy legutolsó találkozásukkor látta nála Gregorics ernyőjét, tehát biztos ő vette meg. Azonban azt is megjegyzi, hogy Müncz Jónás, a fehér zsidó évekkel később megőrült és a megáradt Garam folyóba fulladt.

Biztatja Gyurit, hogy utazzon el Bábaszékre, mert úgy tudja, hogy Münczné ott lakik. Egy próbát megér, hátha nála van az ernyő.

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints  folytatáshoz!




Oldalak: 1 2 3 4