Bornemissza Gergely jellemzését Anikó készítette. Ha hasznosnak, érdekesnek találtad, kérlek nyomj egy lájkot a bejegyzés alatt! Köszi: Zsiráf
Gyakori dolog, hogy a becsületes, derék, erkölcsileg feddhetetlen felnőtt embereket úgy képzeljük el, hogy szegény, árva, vagy legalább is félárva gyermekkoruk volt. Gárdonyi sem gondolta ezt másképp.
Mint tudjuk, Bornemissza Gergely, a regény sok szereplőjéhez hasonlóan a valóságban is létező személy volt. Gyermekkorának ábrázolása azonban teljesen az írói képzelet műve.
Gergely, a kisfiú
Félárva fiúcskaként ismerjük meg az első fejezetekben, aki édesanyjával és anyai nagyapjával él Cecey Péter, dunántúli nemes birtokán, Keresztesfalván.
Édesapja, aki kovácsmester volt, korán elhunyt, így nagy nélkülözésben élnek hármasban. Nagyapja, az egykor Dózsa György mellett harcoló, mára ősz, öreg paraszt néha átjár a szomszédos falvakba koldulni, és az uraságtól is kapnak időnként egy kis alamizsnát.
Így is jól látszik azonban a különbség a két gyermek, Gergő és Ceceyék lánya, Vicuska között, amikor az első fejezetben, a patakban meztelenül fürdőző kis testüket meglátjuk. Míg a kislány úrileány, hiszen „kövér, mint a galamb és fehér, mint a tej”, addig Gergő „soványka, barna fiú”.
Soványsága a hiányos táplálkozására, míg bőrszíne arra utal, hogy őt nem tiszta ruhákban óvják a napfénytől, mint Vicát a szülei, hanem hiányos öltözékben kell kivennie részét a ház körüli munkából.
Egy ilyen feladat indítja el a regény cselekményét is. Gergő, bár még csak hét esztendős, megbízható, komoly és szófogadó gyermek, így nagyapja nyugodtan bízza rá feladatként egyetlen lovuk legeltetését a közeli erdőben.
Azonnal elindul, hogy teljesítse feladatát. Útja azonban Ceceyék háza mellett vezet el, ahol a kis Éva könyörög neki, hogy vigye magával. A két gyermek testvérként szereti egymást.
Vica felnéz a nála két évvel idősebb, önálló nagyfiúra. Gergely pedig, miközben húgaként kezeli, tiszteli benne gazdája lányát is. Így udvariasan leszáll a lóról és vezeti Évát arra, amerre az menni akar, vagyis a pillangók után az erdő mélyére.
Egy török janicsár, Jumurdzsák elköti Gergő lovát, míg ők fürdőznek a patakban, de a kisfiú azt hiszi, csak elkóborolt az állat, így merészen indul keresésére. Megtalálja és visszavezeti a patakhoz, közben azonban törököket lát, így Vicuskát arra biztatja, bújjanak el egy bokor tövében.
A kislány rábízza magát a fiúra. Amikor azonban kis idő elteltével felbukkan Jumurdzsák a fiút keresve, és azzal fenyegetőzve, hogy elviszi a lovat, Gergő bátorsága is alább hagy, és szája sírásra görbül.
Viaskodik benne a félelem és a felelősség érzése. Végül a felelősség győz, ő pedig hősiesen szembe áll a törökkel, és kéri, adja vissza a lovát.
A kérés nem hatja meg a janicsárt, mindkét gyermeket elrabolja, és magával viszi táborhelyére.
A gyermekek tiltakoznak, de végül csendes beletörődéssel viselik sorsukat. Míg Vicuska azonban „szinte ájult rémületében”, addig Gergőn most is látszik a felelősségtudat. Éberen figyeli a körülményeket és követi a történéseket.
Pontosan megfigyeli az útvonalat, amelyen mennek, az embereket, akik körülveszik. Bár ekkor még nem érti a törökök nyelvét, látja rajtuk, amikor róluk beszélnek. Felnőtt rabtársai beszélgetését is figyelmesen hallgatja. Az őket körülvevő veszéllyel tisztában van, nem véletlenül alszik nyugtalanul, és álmodja azt, hogy anyját törökök szúrják le. Ennek ellenére vagy talán épp ezért bátran kelti fel Vicuskát, hogy elszökjenek a táborból.
Lovukat nem tudják eloldozni egy másiktól, így a két állattal indulnak útnak csöndesen.
A jellemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
