Tamási Áron – Ábel a rengetegben – Olvasónapló – 4. fejezet

Ezután Gergelynek eszébe jut, hogy meg kéne fejni a kecskét, mire Ábel közli, hogy azt lehet, de hogy ő nem feji, az biztos. Erre az apja közli, hogy akkor majd ő megfeji, mutassa, hol van.

Ábel készségesen elvezeti az apját arra a tisztásra, ahol Surgyelán felakasztotta és megnyúzta a kecskét, majd ott elmeséli az egész történetet a döbbenten ácsorgó apjának.

„Este, amikor lefeküdtünk, apám így szólt:

‑ Bár visszajönne az a te Surgyélánod!

‑ Mit csinálna vele? ‑ kérdeztem.

‑ Eligazítanám, ne félj.

‑ Imádkozzunk, hátha visszajő.”

Hamarosan kiderül, hogy Gergelynek kár volt olyan nagyon kívánni, hogy találkozhasson Surgyelánnal, mert harmadnap délelőtt bizony Fuszulánnal együtt megjelennek a háznál.

Ábel éppen a ház előtt matat, amikor észreveszi, hogy  két román puskásan oson  ház felé. Ijedten rohan be az apjához, de Gergely még jobban megijed.

Végül Ábelnek kell cselekednie, ráparancsol az apjára, hogy tegye ki a pálinkásüveget az asztalra két pohárral, meg ami élelem csak van a háznál.

Ezután kimegy a ház elé és úgy fogadja a két románt, mintha régi jó barátai lennének. Persze ez csak a látszat, mert belül rettentően fél tőlük Ábel, de kifelé ezt nem mutatja.

Még kezet is fog Surgyelánnal, és nyújtaná Fuszulánnak is, aki persze nem akar vele kezelni, sőt most vonja felelősségre a fiút, amiért az annak idején segített az igazgatónak elkapni őt.

De Ábelnek erre is meg van a válasza. közli, hogy ő inkább megmentette a Fuszulán életét, mert az ő ötlete volt, hogy a lábát ne kötözzék össze, csak a kezét. Ábel ugyanis bízott benne, hogy út közben Fuszulánnak csak van annyi esze, hogy kitalál valamit a szöksére. És lám, így is lett.

„‑ Hát te készakarva hagytad szabadon?

‑ Készakarva hát! Mert tudtam, hogy útközben lesz annyi esze, amennyi csakugyan volt.

‑ No, akkor megkegyelmezek neked ‑ mondta Fu­szulán. ‑ De ha a lábaimat is összekötözted volna, most agyonlőnélek, mint egy kutyát.

S kegyelme jeléül kezet is fogott velem.”

Közben Ábelt persze az érdekli, hogy vajon a két férfi miért jött vissza, de elég csak rájuk nézni, hogy kiderüljön: mindkettő rongyos, piszkos, nagyszakállú, ápolatlan, éhező lak, látszik, hogy az erdőben töltötték az elmúlt időszakot. Ábel biztos benne, hogy azért jöttek most hozzá, mert éhesek és szomjasak, és ez az egyetlen biztos menedék, amit ismernek.

A két románnal bemennek a házba, ahol Ábel bemutatja nekik az apját is, majd leülteti őket az asztalhoz a pálinkásüveg mellé.

Most derül ki Ábel terve is, aki úgy gondolja, hogy leitatja a két gazembert a méregerős szilvapálinkával. A terv ott siklik ki, hogy Surgyelán és Fuszulán nem hajlandó egyedül inni, mindenáron itatni akarják Gergelyt is.

„Megijedtem, hogy baj lesz, mert apám, ha ivott egy kicsit, a kocsmából is gyakorta véresen jött haza.”

És a baj bizony közeledik is, mert a három férfi szédületes tempóban kezdi inni a pálinkát, de a hatás csak Ábel apján látszik, a két románnak meg sem kottyan az ital. Hamarosan már az istent, meg a váci püspököt káromolják, sőt Surgyelán kijelenti, hogy ő maga a váci püspök.

A negyedik fejezet olvasónaplójának még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




“Tamási Áron – Ábel a rengetegben – Olvasónapló – 4. fejezet” bejegyzéshez 8 hozzászólás

  1. Szia zsiràf lenne egy kérdésem az olvasónaplómhoz amire nem tudom a vàlaszt segítenél kérlek?

    A kérdés ez:
    A kalyibàban rablókat vàrnak,de nem jönnek. A csendörör tàvozàsa utàn azonban megérkeznek.A nagy keresztelő. Mit ért ezalatt Àbel?

    • Kedves Vivi!

      “Elévettem hát a két pufók zsákot, s gazdag asztalt terítettem nekik. Mi apámmal csak az előbb ettünk volt, de Fuszulánék a négy ember helyett is hozzáláttak az étkezéshez. Amiket azonban ivásra került végre a dolog, akkor már egészen négyen voltunk ismét. De annyit mondhatok is, hogy rég nem látott a fehér hasú Hargita olyan jókedvű embereket, mint amilyenek mi lettünk hamarosan. Az ital világosságában már mindegyik jól értette és kedvelte is a másikat, de azért a figyelem központjában én állottam. De ez nem is csoda, mert a második keresztségen most estem által, vagyis már nemcsak a bőrömön kívül és vízzel, hanem belül és borral is megkeresztelődtem.”

      Vagyis berúgtak 🙂

      Üdv:

      Zsiráf

  2. Kedves zsiráf!

    Lenne egy kérdésem.
    Ábel elmondja miért jutnak a szekények a menyországba. Mit mind?

    Előre is köszönöm a segítséget

    • Kedves Valakinek segítségre van szüksége!

      ” A szegényeknek lesz jobb, s a gazdagoknak a leg¬rosszabb.
      Láttam, hogy ezt nem érti apám, s azért megmagya¬ráztam neki:
      Hát hallgasson ide! Mivel a szegény embereknek úgyis örökké korán kell felkelni, azt fogják gondolni róluk, hogy azok mind feltámadók, s bé fogják küldeni a mennyországba. Ellenben, akik délig alusznak, azok mind künnrekednek, mivel pedig délig csak a gazdagok szoktak aludni, a künnrekedők mind gazdagok lesznek.”

      Üdv:

      Zsiráf

      ui.: Azt hogy csinálod, hogy egy két soros kommentben két helyesírási hiba is van?

  3. Szia Zsiráf!
    Az lenne a kérdésem, hogy Surgyélán-e az az ember, akit Ábel mellé a pénztáros küldött, hogy megvédje, vagy az egy másik ember volt-e? (az aki a pénzelszámolásnál jött a pénztárossal, akinek a kecskeszart adta) És ha igen, akkor Surgyélánt, hogyn adhattk ki egy magyar ember mellé, hiszen Szurgyélán nem magyar.

    • Kedves István!

      Igen, Surgyelánt rendeli ki a hatalom, hogy elkapja Fuszulánt. A második kérdésedre a válasz pedig az, hogy Erdély ekkor (már) Romániához tartozott, tehát a központi hatalom román volt, természetes hát, hogy egy román csendőrt küldtek ki!

      Üdv:

      Zsiráf

Szólj hozzá!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..