William Shakespeare – Szentivánéji álom – Olvasónapló

Negyedik felvonás második szín

Szereplők Helyszín
Az athéni kézművesek:

  • Zuboly Miklós, a takács
  • Dudás Ferenc, „fúvó-foldozó”
  • Ösztövér Róbert, a szabó
  • Orrondi Tamás, az üstfoldozó
  • Vaskor
  • Gyalu, az asztalos
Athén

A rövid szín már Athénben játszódik, ahol Zuboly társai (Vackor, Ösztövér, Dudás, és Gyalu) kétségbe esetten keresik Zubolyt.

Senki sem tud róla semmit, sehol sem találják, utoljára az erdőben látták, ahogy szamárfeje lett, de azóta semmi hír róla.

Ez nagy baj, mert az amatőr színjátszók szerint senki sincs Athénban, aki elég tehetséges (!) lenne ahhoz, hogy Zuboly helyett Pyramos szerepét eljátsza.

Ha viszont nem kerül elő időben Zuboly, akkor nincs főszereplő, tehát a darabot sem lehet előadni.

És kiderül végre az is, hogy az alapvetően rettentően tehetségtelen Vackorék miért is akarják olyan nagyon előadni a darabot.

Abban reménykednek ugyanis, hogy mivel a színjátékot Theseusnak szánják nászajándéknak, a király lesz olyan kegyes és viszonzásul majd megajándékozza őket élethosszig tartó napidíjjal! Ezért már megéri színészkedni.

Gyalu jelenti, hogy az esküvői ceremónia véget ért, Theseus és Hippolyta (meg még két másik pár) éppen kijön a templomból.

Az olvasó persze tudja, hogy a két másik pár Demetrius és Heléna, illetve Lysander és Hermia.

Ekkor végre Zuboly is visszaér a ligetből, társai legnagyobb örömére, hiszen így végre előadhatják a darabot.

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .