Gárdonyi Géza – A láthatatlan ember – 1-32. fejezet – Olvasónapló

14. fejezet

A következő nap esik az eső és Zétának nincs kedve a királynéhoz menni. Amikor viszont meglátja, hogy Emő a palotába tart, rögtön neki is mehetnékje támad.

A királyné éppen a kincsei között válogat, Attila új feleségét akarja megajándékozni. Zéta az egyik széles aranyöv mintáját rajzolja, közben, amikor csak lehet, Emőt bámulja.

A királyné kérdezgeti Zétát, hogy milyenek a görög nők, milyen a ruha- és hajviseletük télen-nyáron. Zéta készségesen mesél. A királyné és az udvarhölgyek elámulnak, hogy a görög nők sokkal lengébben öltöznek, mint a hunok. A ruhaviseleteket Zétának egy nagy kendő segítségével kell bemutatnia, a frizurákat pedig Emő haján.

„A kezem remegett, mikor Emőke selymes haját megfogtam. Alig bírtam összerendezni.”

Emő átmegy egy másik szobába és nemsokára úgy öltözve jön vissza, mint amit Zéta mesélt a bizánci viseletről. Mindenki elcsodálkozik a szépségén.

„Én megszoktam Konstantinápolyban, hogy meztelen karokat és lábakat lássak, de Emőkét látva szédültem”.

A királyné kérésére Emő elénekel egy dalt. A szomorú ének egy lányról szól, aki a kedvesét várja, aki egy távoli országban háborúzik. A sereg hazatér, de a legény nem, valószínűleg meghalt a háborúban. A lány ekkor szomorúságában belehal a bánatba.

Emő nagy átéléssel, a végén már könnyezve énekli a dalt.

„- Szegény Rózsa – mondotta -, de hát nem találhatott volna-e más legényt magának?
– Vannak olyan leányok, nagyasszonyom – felelte Emőke -, akik olyanok, mint az egyszer nyíló virág.”

FIGYELEM! Ennek még jelentősége lesz a későbbiekben!

A királyné ezután elmesélteti Zétával az életét. Zéta mindent elmond magáról, hogyan adta el az apja, hogyan került Maksziminosz, majd Priszkosz rétor mellé. Elmeséli, hogy náluk nem szokatlan, hogy az apák eladják a fiaikat rabszolgának, ha nem tudják megfizetni az adót. A királyné reakciója meglepő és félelmetes:

„- Átkozott rablók! – csattant fel villámló szemmel. – Mikor törjük már ki a kezükből a kor­mányt? Mikor jön az új rend a világra? Meddig késik még Átilla, hogy a nyakukra tapodjon?!”

A királyné ezután visszavonul, Zéta ott marad egyedül, értetlenül. Nem tudja eldönteni, hogy most rosszat mondott-e, megbántotta-e a királynét, vagy nem. Hamarosan érkezik Emőke, aki megszidja Zétát.

„- A királynét igen fölizgatta a beszéded – mondta szemrehányóan -, illetlenséget követtél el: nálatok olyasmit is szabad beszélni a királynénak, ami szomorítja?” […]
„- Sokat szenvedtél – mondta aztán -, szegény Zéta! De nyugodj meg: Átilla összetöri a zsarnokokat, és akkor a görög nép is olyan boldog lesz, mint a hun.
– Ó, kisasszonyom – rebegtem mámorosan -, minden szenvedésemet elfelejtem, ha azt látom, hogy éppen te sajnálkozva nézel reám.” […]
„- Kisasszony – susogtam szorongó mellel, mámorosan -, megadja-e nekem valaha az Ég, hogy az a perc megismétlődjék, amikor a kezedet nyújtottad?
Nézett, elmosolyodott kissé, mint ahogy gyermeki ostobaságra szokott mosolyogni.
– Ha más kívánságod nincsen, hát ezt megadja az Ég.
És a kezét nyújtotta.
Megfogtam mind a két kezemmel, mint ahogy madárkát simogatunk, s fél térdre ereszkedtem, gyöngéden megcsókoltam.
– Eredj! – mondotta a kezét szelíden elvonva. – Neked nincs tökéletes eszed.”
 

Figyeljük meg néhány dolgot:

• Zéta valójában elképesztő szemtelenséget követ el, amikor meg akarja csókolni Emőke kezét.
• Emő pedig azért enged Zéta kérésének, mert szerinte a fiú egy kicsit bolond. Valószínűleg eszébe sem jut, hogy Zéta szerelmes belé, hiszen számára elképzelhetetlen, hogy egy görög, egy egykori rabszolga szerelmes lehet belé, pláne, hogy ő viszonozza ezt a szerelmet.

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!