Gárdonyi Géza – A láthatatlan ember – 1-32. fejezet – Olvasónapló

17. fejezet

Szereplők Időpont Helyszín
Zéta
Priszkosz
Vigilász
449. Útban Bizánc felé

A bizánci küldöttség teát visszaindul a Római Birodalomba. Néhány órával később találkoznak a szembe jövő Vigilásszal, aki éppen visszatérőben van Attilához azokkal a foglyokkal, akiket a hun király követelt Bizánctól.

A bizánci küldöttségben mindenki örül, hogy végre hazafelé tartanak. Kivéve Zétát, aki rosszkedvű és különös gondolatai vannak.

„Szabad-Görög is rabszolga volt, s nyomorultabb rabszolga nálamnál. Nekem van nyolc aranyam, és még ezenfelül száz. Szabad-Görögnek nem volt egy rézásza se. Nálamnál vénebb volt, ügyetlenebb, tanulatlanabb. De elment a csatába, és harcolt. Fölszabadították: gazdagságra kapott, és hun nőt szerzett feleségül, hun nőt!…”

Vagyis Zéta azon gondolkodik, hogy visszatér a hunokhoz, hátha valahogy el tudja érni, hogy feleségül vehesse Emőt.

Valójában azonban Zéta is tisztában van azzal, hogy ez az ötlet őrültség, hiszen Emő rangban magasan felette áll, valószínűleg Attila egyik fiának szánják.

Zéta azonban nem tud szabadulni a gondolattól, tervet készít. Délben, amikor a küldöttség megáll pihenni, Zéta Priszkosz nevében levelet ír Csáth úrnak.

Tisztelettel Csáth úrnak.
Uram, az úton egyre azon gondolkodok, milyen derék, szíves ember vagy te, és hogy viszonoznom illenék a jóságodat. Adtál nekem egy gyönyörű paripát, amelyért engem a császár is irigyelhet. Hát én meg egy rabszolgát adok neked; akiért Atilla irigyelhet téged. Még fél esztendeje van leszolgálni való, legyen az a fél éve a tiéd.
Ez a rabszolga kincset ér. A memóriája olyan, mint a viasz. Száz különféle számot mondhatsz el előtte, utánad mondja. Száz idegen nevet mondhatsz el előtte, megtartja a fejében. Tud görögül, latinul és hunul. Jártas a históriában, filozófiában, geográfiában, grammatikában, retorikában és kalligrafiában. A neve Theofil, de én Zétának neveztem, s erre a névre szokott. Fogadd őt tőlem ajándékul.
Tisztelőd:
Priszkosz rhetor”

Figyeljünk meg pár dolgot:

  • A mindig tisztességes Zéta levelet hamisít ura nevében, hogy Emő közelébe kerülhessen.
  • A levélben magát rabszolgának állítja be, holott valójában szabad ember.

Zéta ír egy levelet Priszkosznak is:

Priszkosz rhetornak, uramnak és atyámnak

Bármennyire szeretlek is, uram, el kell szakadnom tőled. Nem mondhatom meg, miért, de igen kérlek: ne vádolj engem hálátlansággal. Mert könnyes szemmel gondolok én mindenkor a te jóságos jó szívedre, és áldom a nevedet.

Száz szolidust voltál kegyes nekem ajándékozni. Én ezt egy híján kivettem a tarsolyodból. Kérlek, hogy ezért ne haragudjál. Az az egy a lónak az ára, amelyen eddig jártam, s amely nélkül nem mehetek el.

Isten veled! Élj boldogul!

Holtig szerető alázatos szolgád:
Zéta”

Zéta ezután kilovagol a táborból, hamarosan pedig utoléri Vigilászékat, akinek azt mondja, hogy Priszkosz küldött vele levelet Csáth úrnak. Zéta persze tisztában van azzal is, hogy helytelen dolgokat követett el.

„Az arcom égett. A szívem remegett, mint a kocsonya. Ó, hogyisne: loptam, csaltam, gazságot követtem el! Soha nem hittem volna magamról, hogy ennyire elaljasodok!”

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




“Gárdonyi Géza – A láthatatlan ember – 1-32. fejezet – Olvasónapló” bejegyzéshez 2 hozzászólás

Szólj hozzá!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..