Gárdonyi Géza – A láthatatlan ember – 1-32. fejezet – Olvasónapló

7. fejezet

Szereplők Időpont Helyszín
Zéta
Emő
449. Útban Attila „fővárosa” felé

Másnap Zétáék tovább indulnak. Amikor elmennek a királyné háza mellett, Zéta látja, hogy Emőék is bontják a sátrat. Zéta reménykedik benne, hogy arra mennek, amerre a bizánciak. Közben azonban haragszik is magára.

„Hát megőrültem-e, hogy lelkem minden gondolatával egy olyan leány körül szédelgek, aki mellett maga a hóhér őrködik?”

Zéta út közben is nyugtalan, mindig hátra tekint, jönnek-e már Emőék. Végül teljesen lemarad a bizánci csapattól. Hamarosan utol is éri őt Emő és a családja. Zéta boldog, hogy láthatja a lányt, akivel még egy szót sem beszélt.

A családot kísérő egyik katona kérdésére azt mondja, hogy elvesztettek egy sátorkarót, azt akarja megkeresni. Később azonban tisztes távolságból követi Emőket, szeme mindig a lányon van. Észreveszi azt a kis rabszolgalányt is, aki előző nap utána szaladt Emő üzenetével.

Legnagyobb meglepetésére egyszercsak Emő felé lovagol, majd megszólítja.

„- Rabszolga! – szólal meg gőgösen. – A te neved-e Zéta?
– Az enyém, kisasszony.[…]
– Te hintettél-e tegnap az utamra virágot?
– Az út sáros volt – mentegetőztem -, igen nagy volt ott a sár…
– És mért nem fogadtad el a jutalmat?
– Nem szolgáltam reá. És én nem is vagyok rabszolga. És én az uramat csak szeretetből szolgálom, mert ő apám helyett apám volt…
Hebegtem összevissza. Ő csak nézett nyugodtan, szigorúan.
– Adósod én nem lehetek. Állj meg anyámnál a lovaddal. Mondtam már neki, mit tettél: fogadd el, amit ad.”

Zéta nem fogadja el, csak annyit kér Emőtől, hogy megcsókolhassa a lány köntösének szegélyét. Emő ki tűnődés után megengedi neki. Zéta ekkor hibát követ el, elbízza magát és most a lány kezét szeretné megcsókolni. Emő reakciója azonban elég viharos.

„- Szemtelen! – riadt rám villámló tekintettel. – Szemtelen kutya!
S a lovaglóvesszejével rácsapott az arcomra.
Visszatántorodtam. Az ütés tűzként égetett. Éreztem, hogy vér csordul a nyakamon.”
 

Emő ezután elvágtat. Zétát meglepi a lány hevessége, ami ugyanakkor érthető is, hiszen a szemében Zéta csak egy rabszolga. Zéta jó óráig csak ül az út mellett és bámul mag elé. Meglepetésére azonban Emő hamarosan visszajön.

„- Zéta – szólott lágyan a leány -, te jó fiú vagy, s nem tehetsz arról, hogy az eszed kevés. A te hazádban mások a szokások… Itt ez a fátyol, kösd be az arcodat.”

Zéta azonban nem reagál semmit, nem is néz a lányra, nem fogadja el a fátylat, dühös a pofon miatt. Emő ellovagol. Hamarosan azonban újra visszajön.

„- Visszajöttem – mondotta melegen -, mert haragszol rám. Nem bírom elviselni, hogy valaki haragudjon reám, ha csak állat is. Hát… itt a kezem, megcsókolhatod.
– Köszönöm – feleltem büszkén -, már nem kívánom.”
 

Emő erre dühös lesz, és most már végleg elvágtat.

Figyeljük meg Zéta kamaszos viselkedését. Egyelőre még saját maga számára sem világos, hogy mit is akar a lánytól. Hirtelen, átgondolatlan ötletek irányítják a viselkedését. Meg akarta csókolni a lány kezét, majd megsértődik, amikor az nem hagyja, de elutasítja, amikor a lány már hajlandó lenne rá.

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




“Gárdonyi Géza – A láthatatlan ember – 1-32. fejezet – Olvasónapló” bejegyzéshez 2 hozzászólás

Szólj hozzá!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..