Gárdonyi Géza – A láthatatlan ember – 1-32. fejezet – Olvasónapló

28. fejezet

Vége a nyárnak, beköszöntött az ősz. Zéta lassan megszokja a sorsát, néha találkozik Emővel is. Mindketten tudják, hogy Zéta szerelmes a lányba, de Zéta nem fogja fel, hogy Emő viszont nem szereti őt. Zéta azonban rendületlenül reménykedik.

„Egyszer azt kérdezte, hogy meg vagyok-e elégedve a sorsommal.
– Kisasszonyom – sóhajtottam -, én vagyok a föld legszerencsésebb boldogtalanja.
– Késő bánat.
– Ha téged látlak – feleltem -, nem bánok én semmit.
– Tudod-e – mondotta fenyegetően -, hogy az életeddel játszol, semmiért?
– Neked semmi, nekem mindenem.”
 

Zéta közben folyamatosan kísérgeti Csáthot, akinek mindig mesélnie kell, mit tud, mit látott a világból. Csáth érzi, hogy Zéta értékes rab, de továbbra se nagyon tudja, hogy mit kezdhetne vele, hiszen Zétának hiába van nagy tudása, az csak elméleti tudás, a nomád hunok között nem sok hasznát veszik.

Közben beköszönt a tél is, a hunok már prémes bundákban járnak, de Zétán még mindig az a római ruha van, amiben érkezett, csak sokkal rongyosabb. Végül már annyira rossz állapotban vannak a ruhái, hogy Emőke előtt sem mer mutatkozni.

Zéta cselhez folyamodik, Csáth hiúságára épít. Azt mondja az urának, hogy hallotta, ahogy a háta mögött összesúgnak a hunok, hogy milyen rongyokban járatja a szolgáját. Csáth erre persze megdühödik és a saját ruháiból válogat Zétának. Zéta először megörül, hogy neki is prémes, vastag, díszes hun ruhája lesz, de hamar kiderül, hogy Csáth magasabb és kövérebb is, mint ő. A ruhák nevetségesen állnak rajta.

Ezt persze Csáth is észreveszi, jót kacag Zétán, sőt az egész családját behívja – Emővel együtt –, hogy Zéta kárára mulassanak.

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!