Gárdonyi Géza – A láthatatlan ember – 33-65. fejezet – Olvasónapló

53. fejezet

Szereplők Időpont Helyszín
Zéta
Lupus püspök
451. tele Lupus püspök háza

Zéta Lupus püspök házában, puha ágyban, bekötözve tér magához. Kiderül, hogy a püspök kedves, szerény, segítőkész ember, aki egész életét a szegények megsegítésének szentelte. Kb. 20 papjával él együtt és próbálnak segíteni az embereknek.

Zéta lassan felépül a sebeiből. Hamarosan az is kiderül, hogy az összes pap közül – beleértve a püspököt is – messze ő a legolvasottabb és legtanultabb. Lupus püspök fiaként szereti.

„- Fiam – mondotta -, téged csakugyan Isten küldött hozzám. Csak a katalauni nyelvet tanuld meg és a misézés módját, fölszentellek, és te leszel az utódom. […]
– Isten adta nékem ezt a fiút – mondogatta az öreg a népnek is -, meglássátok, ebből szent ember lesz.”

Beköszönt a tél, mire Zéta teljesen felgyógyul, habár a térde még nem hajlik rendesen. Zétát megbecsülik, jó dolga van, ő azonban mégis szomorú, visszavágyik a hunok közzé, hogy újra láthassa Emőt. Azonban most nem mehet sehova, mert egyrészt a lába miatt még nem ülhet lóra, másrészt pedig a környéket – a nyári csata utóhatásaként – ellepték a farkasok, akik az embert is simán megtámadják.

Emő iránti szerelme azonban nem hagyja nyugodni, végül elmeséli Lupus püspöknek a történetet. A püspök reakciója kiszámítható.

„- Különös, hogy ilyen tanult, okos ember, mint te vagy, ennyire rabja egy tanulatlan, oktalan szoknyának. Hiszen én is voltam fiatal, én is cselekedtem bolondságokat: másztam falat, átúsztam folyót, álldogáltam hideg, szeles éjszakán olyan ablak alatt, amelyik mögött a tündér nyugodtan hortyogott, de már az életemet nem tettem volna tányérra, hogy odanyújtsam neki névnapi ajándékul.
– Elhiszem – sóhajtottam -, de az a leány nem Emőke volt, Emőke csak egy van.”

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




“Gárdonyi Géza – A láthatatlan ember – 33-65. fejezet – Olvasónapló” bejegyzéshez 6 hozzászólás

  1. Nem lehet elérni a Láthatatlan ember olvasónaplójának 33.-65. fejezetig tartó oldalait. Valamit rosszul adtatok meg a weblap szerkesztése során. Azok az oldalak egyszerűen nem érhetők el. Kérlek, írjatok, ha a hibát sikerült kijavítani!

    Köszönöm

    Válasz
    • Kedves Juhász Dávid!

      Hát, ha mindenkivel így kommunikálsz, akkor sok problémád lesz még… 😀 A hiba Nálad van, semmi sincs rosszul megadva, minden oldal és link él.

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
  2. Kedves Zsiráf!
    Először is szuper az olvasónapló, köszönjük.
    Sajnos a 33.-65. fejezet fül alatt csak a 33. fejezetet lehet elolvasni, nem adja fel opcióként a többi fejezetre ugrás lehetőségét. Köszönöm, ha esetleg ránézel.
    Üdv:
    Erika

    Válasz
    • Kedves Erika!

      Hm…tavaly is volt egy ilyen komment, akkor is, most is átnéztem minden linket és hibalehetőséget, de nálam minden működik…

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
  3. Kedves Zsiráf!
    Nagyon tetszett az olvasónapló. Kiemelted a lényeget és jól érthető volt. Nagyon szép és igényes munka. Jó látni hogy, ennyi energiát fektetsz bele. 😀

    Válasz
    • Kedves Németh Ákos!

      Örülök, hogy tetszett és hasznosnak találtad, gyere máskor is! 🙂

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .