Gárdonyi Géza – A láthatatlan ember – 1-32. fejezet – Olvasónapló

Előszó, amely utószónak is olvasható

Gárdonyi Géza A láthatatlan ember című regénye egy nagyon rövid előszóval kezdődik, szerintem egyszerűbb, ha az egészet idemásolom:

„Kérdezzétek Konstantinápolyban: ki ismeri Zétát?
Mindenki azt mondja:
– Én is.
És némelyek hozzáteszik:
– Könyvtárosa ő a császárnak, és barátja a jeles Priszkosznak. Bölcs és becsületes ember. A szíve arany.
Hát én volnék az a Zéta. S bizony mondom: nem ismer engem senki. Igaz, hogy könyvtárosa vagyok a császárnak, és hogy Priszkosz szeret engem, de bölcs ember nem vagyok. A becsü­letem se folt nélkül való. És hát emberszeretetről szólhat-e az olyan, aki ölt?
Öltem. Embert öltem, nem is egyet: százat. Loptam is, csaltam is. Mindezt megírtam ebben a könyvemben, mintha gyónnék. A bölcsességemet is megítélhetik ebből, vagyis a bolondsá­gomat, amelynél nagyobbat ember még nem követett el ezen a világon.
Azután mondják meg majd ők is, hogy ismertek-e engem. Dehogy ismertek! Az állatok ismerik egymást, az ember nem. Még Dzsidzsia sem ismer engem, pedig feleségem és őrzőangyalom, s nyitva előtte fiókom és szívem egyaránt. De azért nem ismer. Az embernek csak az arca ismerhető, de az arca nem ő. Ő az arca mögött van. Láthatatlan.
Egy leány tanított erre engem.”
 

1. fejezet

Szereplők Időpont Helyszín
Teofil (Zéta)
Maksziminosz
Priszkosz rétor
449. Trákia
Konstantinápoly (Bizánc)

 

Mielőtt komolyan nekiugrunk a mókának érdemes foglalkozni egy kicsit azzal, hogy időben mikor is játszódik pontosan a regény cselekménye. A pontos dátum nem derül ki a műből, mivel azonban történelmi regényről van szó, ami valós történelmi eseményeken alapszik, következtetni tudunk az időpontra:

  • Priszkosz rétor a valóságban Kr.u. 448-449 körül – a pontos év nem ismert – indul el a bizánci követség tagjaiként Attilához.
  • Ekkora Zéta már nyolc éve a rabszolgája, tehát Zéta Kr.u. 440-441 körül került hozzá, amikor 12 éves volt, vagyis a történet is ekkor kezdődik.

Még egyszer fontos hangsúlyozni, hogy magából a regényből nem derül ki évszám!

A regény cselekményét az előszóban már említett Zéta meséli el egyes szám első személyben. Az első fejezetben Zéta gyermek és ifjú koráról van szó.

Eredeti nevét nem tudjuk meg. Trákiában született és 12 éves volt, amikor meghalt az anyja és apja nem tudta eltartani Zétát és öt testvérét. Ezért apja elvitte Konstantinápolyba és két aranyért eladta rabszolgának egy Maksziminosz nevű gazdag úrnak.

„Apám akkor sírva fakadt és megcsókolt:
– Isten veled! Emlékezzél meg rólam, ha kedvez a szerencse. Mert azért adtalak olcsón ennek az úrnak, hogy a szerencsének mindig az útjában légy.”

Maksziminosz hazaviszi a fiút ás elnevezi Teofilnak. Kiderül, hogy három fia játszótársául vette Teofilt. A fiú először azt hiszi, hogy jó sora lesz, de hamarosan kiderül, hogy gazdája három fia inkább játéknak tekinti, mint társnak. Gyakran megverik, megalázzák játék közben.

Teofil eleinte nem érti a dolgot, később mérges lesz és egy alkalommal visszaüt a fiúknak. Az úrfiak persze sírva szaladnak az apjukhoz. Teofilt kegyetlenül megverik, ekkor kap először ízelítőt abból, milyen is egy rabszolga élete.

Maksziminosznál éppen vendégségben van Priszkosz rétor, aki szemtanúja Teofil sanyarú sorsának. Másnap egy aranyért megveszi a fiút Maksziminosztól.

Teofil sora jobbra fordul, Priszkosz rétor jó ember. Elnevezi Teofilt Zétának. Zéta új ruhákat kap, iskolába jár, maradék idejében pedig Priszkosznak segít.

Zéta immár 8 éve Priszkosz rabszolgája. Iskolai tanulmányai alatt kiderül egy hasznos tulajdonsága: nagyon jó memóriája van:

„A tanítóm figyelmeztette egyszer, hogy valami ritka erős a memóriám. Az uram megpróbált: elolvasott előttem két sort Homéroszból. Aztán négy sort, aztán hat sort. Elmondtam neki hibátlanul. Magam se tudom, hogy hogyan van, de a szavak úgy beleragadnak az elmémbe, hogy amit figyelemmel hallok vagy olvasok, azt többé el nem felejtem.”

Zéta lassan nélkülözhetetlenné válik Priszkosz számára, tulajdonképpen már-már nem is számít rabszolgának, inkább titkárféle. Zéta is nagyon ragaszkodik a gazdájához.

Priszkosz egyik reggel közli Zétával, hogy aznap van 8 éve, hogy megvette őt Maksziminosztól. A törvények szerint 8 év után szabaddá válik, tehát attól a naptól fogva Zéta szabad ember, nem rabszolga többé, azt csinál, amit akar. Priszkosz egy bőrzacskóban 100 aranyat is ad Zétának.

Zéta meghatódik a gesztuson, de nem akar elválni szeretett gazdájától:

„- Ó, jó uram – rebegtem térdre esve -, ne küldj el engem! Ne adj nekem pénzt! Hadd maradjak, ahogyan voltunk!
[…] Neked köszönhetem, uram, hogy kiemeltél az állati sorból! Neked köszönhetem, hogy világossága van az értelmemnek. Nem korbáccsal neveltél, hanem jó szívvel. Szép ruhában járattál, asztalodhoz ültettél. S nem te tanítottál-e arra, hogy az ember csak a szívével érdemelheti meg az ember nevet?”

Priszkosz örömmel egyezik bele, hogy Zéta vele maradjon. Kiderül azonban, hogy nagy utazás előtt állnak: Theodóziusz császár megbízásából Priszkosznak el kell utaznia Attilához, a hun királyhoz.

Néhány nappal korábban ugyanis követek érkeztek a hunoktól Theodósziuszhoz. Attila nevében azokat a hun szökevényeket követelték, akik a Római birodalomban telepedtek le, tovább néhány területi kérdésben ajánlattok egyezséget. Valamint kikötötték, hogyha Theodósziusz legközelebb követeket küld Attilához, akkor azok ne egyszerű futárok legyenek, hanem udvarának jeles személyiségei.

Ezért kell Priszkosznak utazni Attilához. Kiderül, hogy egyik útitársa Maksziminosz lesz, Zéta első gazdája.

Zéta először megretten a gondolatra, hogy a vad, ismeretlen hunok közé kell mennie, akik a szóbeszéd szerint embervért isznak. Gazdája iránti szeretete és ragaszkodása azonban erősebb, kijelenti, hogy Priszkosszal tart.

Lássunk egy kis történelmi hátteret az érthetőség kedvéért:

  • Theodóziusz, azaz II. Theodosius bizánci császár valós történelmi személy volt, 401-ben született és mindössze 7 éves, amikor elfoglalja a Keletrómai Birodalom trónját. Hosszú uralkodását a történelemtudomány nem tartja kiemelkedőnek, a császár nem volt különösebben tehetséges. 450 nyarán egy lovasbalesetben szerzett gerincsérülésébe hal bele.
  • Priszkosz rétor is valós történelmi személyiség volt. 448-449 körül egy követség tagjaként a császár Attila udvarába küldi. Kalandjairól 8 kötetes művet ír, amit csak 23 évvel később fejezett be és eredeti példánya nem maradt ránk, csak mások másolataiból, vagy utalásaiból tudunk róla.
  • Tehát a regény alap figurái (Theodóziusz és Priszkosz) és az indító cselekmény (követség Attilához) is valósak.

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




“Gárdonyi Géza – A láthatatlan ember – 1-32. fejezet – Olvasónapló” bejegyzéshez 2 hozzászólás

Szólj hozzá!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..