Gárdonyi Géza – A láthatatlan ember – 33-65. fejezet – Olvasónapló

37. fejezet

Szereplők Időpont Helyszín
Zéta
Kászon
Csáth
Emő
451. január A hunoknál

Másnap reggel Kászon, Attila kürtöse megfújja a palota tetejéről a kürtjét, ez a jel az indulásra. Csáth és emberei is készen állnak a háborúra.

Zéta kap Csáthtól két kardot, egy lándzsát, egy íjat és egy harci köntöst. Mindenki jó jelnek tekinti, hogy a sereg derült időben indul útnak, de Csáthnak rossz érzése van. Éjszaka azt álmodta, hogy elpattant a hordója abroncsa.

Amíg Csáth a feleségétől búcsúzkodik, Zéta és Emő kettesben maradnak.

„- Ha visszatérek – rebegtem halkan -, s olyan méltóságba jutok, mint Szabad-Görög, remélhetem-e…, hogy szívesen beszélsz velem?
Hallgatva nézett az arcomba. A szeme szomorú volt.
– Ha visszatérsz is – felelte aztán -, ígérni nem ígérhetek semmit, Zéta. Jó fiú vagy, de ebben az órában oly messze állsz tőlem…, és mindig és örökkön messze állsz tőlem… De ha nem térsz vissza…, ha nem térsz vissza…
– Meghalok érted, s nincs tovább.
– Lehet – mondta elgondolkodva, s hozzám lépett. – Megcsókolhatod az arcomat.”
 

Zéta tehát megcsókolhatja Emőt, de a következő percben már belép Csáth a szobába.

„A szomszéd szobában megint hallatszottak Csáth izmos lépései. Szétváltunk. Emőke a haján igazított. A szeme nyugodt volt, mint a tengerszem.
Hát nem láthatatlan az ember?”
 

Zéta még az előző jelenet hatása alatt áll, amikor a kapuban a kis Dzsidzsia ugrik a nyakába, hogy elbúcsúzzon tőle.

„- Isten óvjon meg! Az ég angyalai védjenek!
No iszen, máskor majd meg is legyintettem volna; de akkor csak elnyeltem a bosszúságomat.”

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




“Gárdonyi Géza – A láthatatlan ember – 33-65. fejezet – Olvasónapló” bejegyzéshez 6 hozzászólás

  1. Nem lehet elérni a Láthatatlan ember olvasónaplójának 33.-65. fejezetig tartó oldalait. Valamit rosszul adtatok meg a weblap szerkesztése során. Azok az oldalak egyszerűen nem érhetők el. Kérlek, írjatok, ha a hibát sikerült kijavítani!

    Köszönöm

    Válasz
    • Kedves Juhász Dávid!

      Hát, ha mindenkivel így kommunikálsz, akkor sok problémád lesz még… 😀 A hiba Nálad van, semmi sincs rosszul megadva, minden oldal és link él.

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
  2. Kedves Zsiráf!
    Először is szuper az olvasónapló, köszönjük.
    Sajnos a 33.-65. fejezet fül alatt csak a 33. fejezetet lehet elolvasni, nem adja fel opcióként a többi fejezetre ugrás lehetőségét. Köszönöm, ha esetleg ránézel.
    Üdv:
    Erika

    Válasz
    • Kedves Erika!

      Hm…tavaly is volt egy ilyen komment, akkor is, most is átnéztem minden linket és hibalehetőséget, de nálam minden működik…

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
  3. Kedves Zsiráf!
    Nagyon tetszett az olvasónapló. Kiemelted a lényeget és jól érthető volt. Nagyon szép és igényes munka. Jó látni hogy, ennyi energiát fektetsz bele. 😀

    Válasz
    • Kedves Németh Ákos!

      Örülök, hogy tetszett és hasznosnak találtad, gyere máskor is! 🙂

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .