Gárdonyi Géza – Egri csillagok – Ötödik rész – Holdfogyatkozás – Olvasónapló

V. rész 1. fejezet

Főbb szereplők Időpont Helyszín
Szalkay Balázs
Cecey Éva
Réz Miklós diák
1552 szeptember vége Szarvaskő vára

Az Egertől nem messze lévő Szarvaskő várának kapitánya, Szalkay Balázs a vár falán állva hallgatja, ahogy a török ágyúzza Egert, látni nem látja, mert eltakarják a hegyek.

Észreveszi azonban, hogy két lovas közeledik, eléjük megy az udvarra. A lovasok úgy mutatkoznak be, mint Bornemissza János, Bornemissza Gergely hadnagy öccse, és Réz Miklós diák. Szalkay meghívja őket ebédre. Ebéd közben aztán Szalkay rájön, hogy Bornemissza János valójában nő, és nem más, mint Gergely felesége, Éva.

Éva elmeséli Szalkaynak, hogy Jumurdzsák elrabolta a fiát Sopronból, és neki és a diáknak muszáj bejutnia Egerbe. Előveszi azt a térképet is, amit Gergely mellényében talál, azon vannak rejtett, föld alatti útvonalak, amik bevezetnek a várba. Éváék találnak rajta egy járatot, ami nem messze kezdődik a vártól egy téglaégető kemence melletti diófánál van a bejárata, egy malomkő alatt.

Szalkay először nem akarja elengedni Évát, félti. Aztán végül mégis beleegyezik, hogy segít és török álruhát ad nekik.

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




“Gárdonyi Géza – Egri csillagok – Ötödik rész – Holdfogyatkozás – Olvasónapló” bejegyzéshez 268 hozzászólás

      • Kedves Zsiráf!
        Ez az oldal nagyon sokat segített 3 hetem volt rá hogy megírjam
        Köszi szépen Zsiráf

        • kedves Zsiráf tudnál segíteni pár kérdésbe ? Ha igen előre is köszönőm
          1. Az ostrom szünetében egy gyerekkad kardot dobnak a várban hogyan reagál erre Dobó és Gergely?
          2. Sárközi a cigány Egyik este árulást leplez le hisznek e neki? Mi lesz az áruló sorsa?
          3. Játékos feladat minta egy barátodnak ajánlatát elolvasásra gyűjtsd össze gondolataidat 10 12 mondatban regényről tetszett nem tetszett Miért? ( Mert teljesen kiment a fejem ből és elfelejtettem ki olvasni nagyon sokar segíteni ezel 😊😊

          • Kedves Verocska!

            1. A kérdésre a választ ebben a fejezetben találod!
            2. Az árulóval egy külön poszt is foglalkozik, azt itt találod.
            3. Ezt nem válaszolhatom meg helyetted, hiszen nem tudhatom, hogy Neked miért tetszett/nem tetszett a könyv 🙂

            Üdv:

            Zsiráf

      • Kedves Zsiráf!

        1 nap allat kellet magam átrágnom az Egri Csillagokon.
        Úgy, hogy következő nap dolgozatot irjak belőle.
        A dolgozat 5* lett, és nagyon sokat segített ez az olvasónapló(po)
        Szóval jah… nagyon hasznos volt!

        Üdv:
        Sanyi

        • Kedves Ákos!

          Hát, a kérdésednek nem sok értelme van… Az öt rész olvasónaplója a könyv öt részét követi, tehát, ha végeztél az olvasónaplóval, akkor végeztél a könyvvel… 🙂 🙂

          Üdv:

          Zsiráf

      • Kedves Alexa!

        Szívesen! 🙂 Beugrót? Hm…eddig csak egyetemen találkoztam ezzel a csodával, de úgy látszik, már lejjebb szivárgott 🙂

        Sok sikert!

        Üdv:

        zsiráf

    • Kedves Zsiráf! Miért nincs az Egri csillagok 5.részében a 13. Fejezettől Helyszín,időpont,szereplők?

      • Kedves Niki!

        Nagyrészt azért, mert onnantól leginkább az ostrom leírásáról van szó és ezekben a fejezetekben már olyan sok a szereplő, hogy egyszerűen nincs értelme kiírni őket.

        Üdv:

        Zsiráf

    • Szia Zsiráf. Azt szeretném meg kérdezni hogy az ötödik rész az már az olvasónapló vége? vagy még van a regényből. Csak mert nem olvastam el és be kell adnom??

      üdv: Csalex.

      • Kedves Zsiráf! Reagálnál a nevemre?

      • Kedves Bence!

        Váó, egész sajátos felhasználásra is sor kerül, örülök neki! 🙂

        Üdv:

        Zsiráf

    • Nagyon hasznos ez az oldal nekem holnap lesz dolgozatom az Egri csillagokból és amit elolvastam belőle mind elfelejtettem, egyszerűen kiesett mintha sosem lett volna köszönöm hogy ezt így leírtad nagyon hálás vagyok érte!!

    • Kedves Sajt!

      Tudod: mindent a felhasználókért 🙂 Te megtiszteltél egy köszönömmel, az a minimum, hogy válaszolok rá. 🙂

      Üdv:

      Zsiráf

  1. Kedves Zsiráf!
    Nagy hasznomra vált ez az oldal. Megmentettél az egyestől. Nagyon köszi!!!!
    Remélem sok jó kommentet kapsz még. 🙂

    Üdv: WolfyBigi 🙂

  2. Kedves Zsiráf!

    Egy 6.-os lány anyukája vagyok és bizony már nagyon régen olvastam az Egri csillagokat, a lányom pedig egyáltalán nem volt hajlandó. Viszont kapott egy 3 oldalas kérdőívet a könyvvel kapcsolatban, amit ki kellett tölteni. Szerencsére rábukkantam erre az oldalra, és szinte az összes kérdésre megkaptam a választ. Hálásan köszönöm a segítséget!
    Üdvözlettel: Mátyásné

    • Kedves Mátyásné!

      Szívesen! 🙂 Nem gondoltam, hogy ilyen széles célközönséget fog elérni az oldal…:)

      Üdvözlettel:

      Zsiráf

      u.i.: Ha esetleg a kérdőív elektronikus formában is megvan, kérem küldje el nekem, ha lehet!

  3. Jaaj köszönöm szépen Zsiráf! Ez az oldal tök jó megmentettél három egyestől és egy megbukástól… Köszönjük az osztálytársaim nevében is…

    • Kedves Varga Dániel!

      Örülök, ha használni tudtátok az oldalt, gyertek máskor is! 🙂

      Üdv:

      Zsiráf

  4. Kedves Zsiráf!

    Magyartanárként köszönöm, hogy gyorsan fel tudtam eleveníteni a regényt (és megúsztam az újraolvasást) 🙂 Szuper munka, csak így tovább:)))

    • Kedves Anony Mous!

      Úgy látom, egészen váratlan felhasználói rétegekhez jut el az oldal! 🙂 🙂

      Örülök, ha hasznodra volt!

      Üdv:

      Zsiráf

  5. Kedves Zsiráf!
    Köszi ezt a szuper részletes olvasónaplót. Már tavaly is használták a gyerekeim, mert persze vannak olyanok, akik lusták elolvasni és az egyes osztályzatok elkerülése miatt megadtam nekik ezt az oldalt. Legalább valamennyit itt is kénytelen olvasni és nekem is könnyebb lesz az órán haladni velük, mert így nem csak 5 ember jelentkezik majd. Nem utolsó sorban nekem sem kellett újra elolvasni.
    Köszönöm!
    Egy hálás tanárnő

    • Kedves hálás ofö!

      Részemről a megajándékozottság! 🙂 A pozitív visszajelzés mindig jól esik, főleg, ha hozzáértő és “hivatalos” forrásból érkezik! 🙂

      Köszönöm!

      Üdv:

      Zsiráf

  6. Kedves Zsiráf! Köszi szépen hogy meg adtadd ezeket az adatokat mert ha nem lett volna ez az oldal lehet hogy kapok 2 1-est de megvan ez az oldal amiben a tudásod is egyszóval KÖSZÖNÖM!!!!! 🙂

  7. Kedves zsiráf:
    Köszi hogy megcsináltad ezt az oldalt mert ha ez mincs kapok egy egyest

  8. Kedves Zsiráf!

    Nagyon köszi hogy létrehoztad ezt az oldalt. Te vagy a legnagyobb! 🙂

    Üdv:

    Deniel

  9. Kedves Zsiráf!
    Nagyon szépen köszönöm azt, hogy megcsináltad ezt az olvasónaplót!
    Remélem jövőre is hasznomra válik a “Szent Péter esernyője”-ez vagy a “A kőszívű ember fia”-hoz!Az osztályfőnök még nem tudja!hálásan köszönöm!

    Üdvözlettel:
    Niki123

    • Kedves Niki123!

      Szívesen, örülök, ha használni tudtad és remélem benézel jövőre is! 🙂

      Üdv:

      Zsiráf

  10. Kedves Zsiráf! Köszönöm a sok segítséget amit erről az oldalról kaptam. Nagyon sok hasznos adatot kaptam az olvasó naplóból.

  11. Kedves Zsiráf!

    Nagyon sokat segítettél ezzel az oldallal!
    Hálás vagyok.
    Én gyülölök olvasni. De már keresgéltem mindenhol de nem találtam semmit. De szerencsére rábukkantam erre az oldalra.
    Köszönöm?

    • Kedves Rebeka!

      Ellenszenvedet az olvasás iránt remélem hamarosan felülbírálod, nem olyan rossz móka az! 🙂 Örülök, ha hasznosnak találtad az oldalt, gyere máskor is! 🙂

      Üdv:

      Zsiráf

  12. Köszi, hogy megcsináltad ezt az olvasónaplót, innen csináltam az egészet.
    Benji

  13. Kedves Zsiráf!

    Holnap témazáró dolgozatot írunk az Egri Csillagokbol.. Nagyon köszönöm ezt az oldalt, nagyon hasznos.. Ajánlani fogom mindenkinek! Nagyon szépen kőszönöm!

  14. Nagyon nagyon nagyon sokat segített,szinte az egész olvasónaplót ezzel csináltam!!!! 🙂 😀

  15. Üdv zsiráf!:-) 😉
    Sok mindentől megmentett. És így könnyebb volt elképzelni. Ügyesen fogalmaztad meg. Nagyon jó az oldalad. Sokat segített. Lenne egy kérdésem itt miért nincsenek a szereplők kiirva? Amugy nagyon jó oldal csak azt nem értem,ha a többibe kiírtad ide miért nem?

    Üdvözöllek:Zgdf!

    • Kedves Zgdf!

      Ha jól emlékszem, akkor csak az ötödik rész vége felé nincs táblázat a a fejezetek elején, ennek pedig az az oka, hogy ezekben a fejezetekben már olyan sok szereplő mozog az ostrom miatt, hogy nem volt értelme kiírni őket.

      Üdv:

      Zsiráf

    • Kedves Zgdf!

      Ha nem az adott írással kapcsolatban akarsz kérdezni, akkor keress meg inkább e-mailben.

      Üdv:

      Zsiráf

  16. Kedves Zsiráf!
    Unokám miatt elolvastam ezer év után újból a regényt, majd az oldalad minden egyes mondatát. Mondanom sem kell, hogy élmény volt, nem csak a regény, hanem az oldalad is.
    Remélem sikeresen hasznosítom majd, amikor kikérdezem az unokám.
    Természetesen arra ösztönöztem, hogy elsősorban a könyvet olvassa el, utána tanulmányozza az általad írottakat, hisz sokat tanulhat belőle.
    Még egyszer köszönöm, hogy időzhettem nálad.
    Üdv. és további sok sikert az életben.
    S.Katalin

    • Kedves Katalin!

      Én köszönöm a megerősítést egy értő olvasótól, hogy jó irányba halad az oldal. Azt hiszem, hogy azon kevesek közé tartozik, akik arra használták az oldalt, amire létrejött, vagyis először a regény, után az oldal! 🙂

      Önnek is minden szépet! 🙂

      Üdv:

      Zsiráf

  17. kedves zsiráf! tudnál nekem segíteni?? ugyan is nem találom a törökök szertartásait és szokásait. 😀

    • Kedves bubi!

      Hm… Török szertartások…?! Ha jól emlékszem olyan nagyon sok nincs belőlük a regényben…

      “A törökök csakugyan megállottak. Leszálltak a lóról, és korsót vettek elő. Mosogatták a kezüket, lábukat, arcukat. Aztán letérdeltek egyenes sorban napkelet felé. Megcsókolták a földet, és imádkoztak.” (Első rész harmadik fejezet)

      Szokásnak lehet nevezni pl. amikor a török szultán előtt vonulnak a kerengő dervisek:

      “Egy magánosan haladó, egyszerű köntösű lovas. Előtte egy dervis kereng gépiesen egyforma sebességgel. A dervis fején másfél könyök magas teveszőr süveg. A két keze széjjel. Egyik tenyere az ég felé, a másik a föld felé. A szoknyája harangként terüldözik a forgástól.
      – Kerengő dervis – magyarázta Tulipán.
      – Hogy bele nem szédül, vagy ő, vagy a ló!
      – Megszokta mind a kettő.
      A lónak csakugyan mindig szabad a menése. Másik hat fehér szoknyás dervis ott lépked kétoldalt, s várja, hogy fölválthassa a kerengőt.
      – Ez a hét dervis így kereng a szultán előtt Konstantinápolytól Budáig – kiáltotta Tulipán a diáknak a fülébe.” (Második rész negyedik fejezet)

      Az alkoholfogyasztás tilalmára, illetve a tilalom kijátszására példa, amikor Gergelyék álruhában utaznak Konstantinápolyba és út közben találkoznak a bagolyképű agával:

      “- Így már értem – felelte nyugodtan a dervis. – Hát tudd meg, hogy az aga azért rikolt, hogy a lélek lekotródjék a fejéből a lábába, amíg iszik. Mert a lélek a fejben lakik, és a másvilágra száll, mikor meghalunk. Ott pedig, tudod, hogy a borivásért megbüntetik az igazhívőt.
      – De ha nem bűnös a lélek?
      – Hát ez is azt gondolja, hogy a lelkét nem érinti a bűn, ha elriasztja egy percre. De már én csak azt gondolom, hogy nem jó az efféle mesterkedés.” (Harmadik rész ötödik fejezet)

      A Harmadik rész hetedik fejezetében pedig van egy leírás egy véres körmenetről Konstantinápolyban, ennek utána tudsz olvasni a könyvben!

      Most hirtelen ennyit találtam, szerintem kiindulásként ezekkel már lehet kezdeni valamit% 🙂

      Üdv:

      Zsiráf

      u.i.: Ha fogalmazást írsz belőle és jól sikerült, küld el és kiteszem az oldalra! 🙂

  18. Köszönöm szépen, saját és lányom nevében a részletes naplót. Bár kiolvastuk a regényt, mégis nagy segítség az összegző írás a szereplőkkel. És egyáltalán.
    Keep up the good work! 🙂

    • Kedves Ági!

      Örülök, hogy használni tudtátok az oldalt! 🙂
      Az ötödik rész naplójával állandó gond van, több visszajelzést is kaptam, hogy nem látszik, dolgozom a dolgon 🙂

      Üdv:

      Zsiráf

  19. Koszonom h megmentett 2darab egyestol. Orulok h megtalaltam ezt az oldalt! Nagyon tetszik! Es maradok is ennel! Az ekezetekert elnezest de angol billentyuzetem van es azon nincs ekezet! Na de megegyszer koszonoom! 🙂 Szep napot/estet!

  20. szia zsiráf!
    nagyon sokat segített innen írtam az egész olvasónaplót csak egy kicsit átalakítva nehogy a tanárom észrevegye hogy innen írtam
    én már elolvastam a regényt de nem nagyon értettem de kerestem ilyen oldalakat és szerencsére megtaláltam ezt.
    HATALMAS KÖSZÖNET!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

  21. Kedves Zsiráf!
    Nagyon tetszik amit írtál nagyon jól jött!
    A 20. fejezet 3. sora végén Éva helyett Évet 😀 írtál amúgy nagyon jó az egész!!:)
    Köszi:Luca

  22. Kedves Zsiráf!

    Mi is szeretnénk megköszönni a segítségedet. Sajnos a fiamnak is elment a kedve az utolsó rész elolvasásától, Így te segítettél nekünk. Ez viszont nagyon tetszett neki.

    Üdv: Erzsi

  23. Kedves Zsiráf!
    Köszönjük szépen, nagyon klassz az olvasónaplód. Kedvet kaptunk, hogy elolvassuk a regényt! 🙂
    Szilvi

    • Kedves Szilvi!

      Nagyon szívesen és külön örülök, ha tényleg megjött hozzá az étvágyatok! 🙂

      Üdv:

      Zsiráf

  24. Kedves Zsiráf!
    Nagyon szépen köszönöm, nagyon sokat segített az olvasónaplód!
    Holnap fogalmazást kell írnom az Egri csillagokból, és bár elolvastam a könyvet kétszer is, az még nyáron és a téli szünetben volt, szóval nagyon jól jött ez az olvasónapló mert már nem emlékeztem mindenre!
    Mégegyszer köszi Zsiráf! 🙂

  25. Kedves Zsiráf!
    Nagyon örülök ,h.rád találtunk…Hatalmas segítséget nyújtasz nekünk..,mivel az én tanulási nehézségekkel küzdő fiam képtelen lenne egyedül feldolgozni a művet!Tudnál -e segíteni Gergő és Vicuska kapcsolatának alakulásával kapcsolatban a regényen keresztül???
    Nagyon köszönjük!!!Visszük jó híred!!!:)

    • Kedves Angyal!

      Mikorra kell a válasz, mert ma este már nem nagyon van agyam/szemem megküzdeni a feladattal 🙂

      Tanulási nehézségekkel kapcsolatban megkeresnél emailben? Lenne néhány kérdésem!

      Üdv:

      Zsiráf

    • Kedves Dominik!

      Váó, gratula! Ne nekem köszönd, Te írtad, Te küzdöttél érte! 🙂

      Üdv:

      Zsiráf

  26. Kedves Zsiráf! Találtam egy hibát szerintem de lehet tévedek. Ha jól számoltam 13 . sorban a török…. azt a szót jól irtad?

    • Kedves Niki!

      Kedves Tőled a jelzés, de tudnom kéne, hogy melyik fejezetre gondolsz. Én csak azt látom, hogy az Egri csillagok ötödik részéhez írtál kommentet, de hogy azon nelül melyik oldalhoz, azt nem 🙂

      Üdv:

      Zsiráf

  27. Kedves Zsiráf! Nagyra becsülöm a Te munkásságod! Nélküled én belepusztultam volna az Egri csillagokba. 🙂

    Üdv.: Nándi

    • Kedves Nándi!

      Dehogy! 🙂 Próbáld meg egyszer úgy elolvasni, hogy nem kötelező! Mindjárt kiderül, hogy egy tök jó kalandregény! 🙂

      Üdv:

      Zsiráf

    • Kedves Benedekffy Kálmán!

      Javaslom a főoldal alján lévő kommentelési szabályok tüzetesebb vizsgálatát…

      Üdv:

      Zsiráf

  28. Megmentettél Zsiráf. Nekem nagyon nem megy úgy az olvasás hogy aztán le is kell írnom (valószínűleg ez vette el az Egritől is a kedvem). de a lényeg nagyon jó! Köszi

  29. Köszi! Holnapra kérte az egész naplót a tanár és az utsó pár részt a te segítségeddel írtam meg nagyon köszönöm !!!! 🙂 🙂

  30. Szia Zsiráf! Szeretnék kérdezni valamit.
    Az 5.részben Dobó István hogyan szabadítja ki
    Jancsikát? (Gergely és Éva fiát)
    Várom minnél előbbi válaszod melyet előre is nagyon köszönök 😀

    • Kedves Ádám!

      Fura kérdés, ugyanis a válasz tömören az, hogy sehogy… Dobó nem szabadítja ki Bornemissza Jancsit, max kísérletet tesz rá, erről bővebben olvashatsz az olvasónapló V. részének 5., 6. és 7. fejezetében.

      Jancsi ugyanis elszökik Jumurdzsáktól és majd csak a regény végén, az V. rész 22. fejezetében kerül elő.

      Remélem tudtam segíteni!

      Üdv:

      Zsiráf

  31. Kedves Zsiráf!

    Nagyon szépen köszönöm a segítségedet,és tényleg nagyon “szuper” ez az oldal! Sok embernek fogom ajánlani. Minden benne van,amit csak szerettem volna megtudni! Gratulálok!

    Üdv: Letti!

  32. Csak ajánlani tudom.Zsiráf király vagy!Megmentettél!Mostantól példaképem vagy azok között az emberek között, akik segítenek másokon.(idegeneken)KÖSZÖNÖM!:D

  33. Kedves Zsiráf!

    Sokat segítettél mert az év mindjárt kezdődik és alig tudtam volna befejezni az olvasónaplót de a TE segítségeddel sikerült.

    Üdv:Peti

  34. Kedves Zsiráf!
    Nagyon sokat segített a munkád! Nem innen másolta a lányom az olvasónaplóját, keményen megdolgozott érte, de nekem szülőként nagy segítség volt. Elolvasva az egyes fejezetkhez írtakat át tudtam ismételni a majd 30 éve olvasott regényt, s így tudtam lányom félrértelmezéseit kijavítani, helyre tenni.
    Nagyon köszönjük!
    Biztosan fogjuk még használni ezt az oldalt!
    Kollhel

    • Kedves Kollhel!

      Örülök, hogy használni tudtad (közvetve tudtátok) az oldalt! 🙂

      Üdv:

      Zsiráf

  35. Ez tényleg egy olvasó naplopó! Imádom!♥ Tavaly olvastam a könyvet de most újra kellet segített vissza elékezni!
    nagyon köszönöm: Luca 😀 🙂

  36. Kedves Zsiráf!

    Nagyon imádom , hogy ilyen segítőkész vagy!!! Mégegyszer köszönöm a segítségedet!
    Nagyon sok fáradozástól és erőfeszítéstől mentettél meg!!! Kérlek folytasd a weboldaladat!!!

    Szeretettel:Lisa1598

  37. Kedves Zsiráf!
    Milyen epizodikus részek vannak az Egri csillagokban?
    Köszi
    Karina

    • Kedves Karina!

      Ezt a kérdést egyszer már feltetted 5 napja ennél a bejegyzésnél, és én válaszoltam is rá…

      Üdv:

      Zsiráf

  38. Kedves Zsiráf!

    Nem tudom, hogy szóltak-e, de az 5.rész. 6.fejezet utolsó előtti bekezdésének (ami így szól:
    ,,A vár népe megkönnyebbült, mert a törökök eltávolodtak a várfaltól, alig lézengenek egy páran. Dobó azonban látja, hogy a vezérek és hadrendezők – jaszaulok – mind ott vannak és biztos benne, hogy a törökök csak az erdőbe mentek fát és földet hozni, hogy abból építsenek emelvényt, amiről könnyebb ostromolni a falakt. Dobónak lett igaza, estére hosszú sorokban térnek vissza a török lovak és tevék, mindegyiknek fa a hátán.”) második mondatának utolsó szava hibás.

    Üdv:
    Gábor

  39. Kedves zsiráf nagyon jó ez az oldal. Azt szeretném kérdezni hogy hány részből áll az Egri csillagok? Előre is köszönöm.

    • Kedves Kiss Dorottya!

      Ezt ugye nem kérdezed komolyan? 😀 😀 Ami pedig az előző, szereplőkkel kapcsolatos kérdésedet illet, javaslom egyrészt a szereplők menüpont, másrészt pedig a jellemzések menüpont használatát! 🙂

      Üdv:

      Zsiráf

  40. Szia Zsiráf! Egy építő jellegű kritikát szeretnék leírni mégpedig: “A falakon már AKKOR rések vannak” Ez az ötödik rész 12. fejezetben láttam

  41. Szia Zsiráf!!!
    Nagyon sokat segít nekem ez az oldal.Köszönöm, hogy létrehoztad és, hogy ennyi fejezetet leírsz csupán azért, hogy segíts másoknak.
    Ami engem kicsit zavar az csak a sok idézés. Vagyis szerintem egy idő után túlságosan sokat idézel a könyvből.
    De amúgy nagyon jó az oldal így tovább!!!☺
    Köszönettel: Anna

    • Kedves Nagy Anna!

      Szívesen, örülök, hogy hasznosnak találtad az oldalt! 🙂 Az idézetek a történet jobb megértését szolgálják… Ha belegondolsz, nem is olyan egyszerű megtalálni az egyensúlyt, hiszen az oldalt olyanok is látogatják, akik egyáltalán nem olvasták a könyvet, nekik hasznos lehet a sok idézet, és olyanok is, akik a könyvet olvasták ugyan, de szeretnék felfrissíteni a tudásukat, nekik nem olyan fontosak az idézetek. Nekem viszont mindkét fajta olvasóra figyelnem kell 🙂

      Üdv:

      Zsiráf

  42. Kedves Zsiráf!
    Nagyon nagyon szeretem az oldalt mert mindenre megtalálom benne a választ de…
    Szeretnék feltenni pár kérdést amikre nem igazán találtam választ és gondoltam hogy te majd jobban fogod tudni! Válaszaidat előre is nagyon köszönöm!

    /1. RÉSZBŐL.:/
    1.:Mi a célja Jumurdzsáknak a gyerekekkel?
    2.:Mit kap Jumurdzsáktól Gábor pap?

    /3. RÉSZBŐL.:/
    3.:Hol raboskodik Török Bálint?
    4.:Mit jelent a Jedikula név?
    5.:Mi van a hét toronyban?
    6.:Melyik tenger partján áll a Jedikula?
    7.:Ki török Bálint barátja a fogságban?
    8.:Hogy szól a várvédő vitézek esküje?

    /4. RÉSZBŐL.:/
    9.:Miért lett áruló Hegedűs hadnagy?
    10.:Hogyan akarta a várba juttatni a törököket?
    11.:Ki képzeli el az árulást?
    12.:Összesen hányszor próbálkoznak a törökök az ostrommal?
    13.:Mik voltak Gergely különleges ötletei?
    14.:Hogyan látjuk viszont Jumurdzsákot?
    15.:Mivel harcoltak a várvédő asszonyok?

    • Kedves Lilo!

      /1. RÉSZBŐL.:/
      1.:Mi a célja Jumurdzsáknak a gyerekekkel?
      Válasz: “Jobban tetszene neki a gyerek, akit a lovon látott. A gyerek jobban kél, mint a ló. A konstantinápolyi rabvásáron háromszor annyit is adnak érte.”
      2.:Mit kap Jumurdzsáktól Gábor pap?
      Válasz: I. rész 12. fejezet

      /3. RÉSZBŐL.:/
      3.:Hol raboskodik Török Bálint?
      Válasz: III. rész 2. fejezet
      4.:Mit jelent a Jedikula név?
      Válasz: III. rész 2. fejezet
      5.:Mi van a hét toronyban?
      Válasz: “A hét toronyba van berakva és betömve a szultánnak minden kincse.
      A középső kettőben az arany és gyöngyös ékszerek. A tenger felől állókban az ostromszerek, kézifegyverek és ezüstkincsek. A másik kettőben a régi fegyverek és a régi okiratok, könyvek.”

      6.:Melyik tenger partján áll a Jedikula?
      Válasz: “A vár falát felében a Márvány-tenger mossa, felében faházak környezik.”
      7.:Ki török Bálint barátja a fogságban?
      Válasz: III. rész 2. fejezet
      8.:Hogy szól a várvédő vitézek esküje?
      Ajánlom figyelmedbe ezt a posztot!

      /4. RÉSZBŐL.:/
      9.:Miért lett áruló Hegedűs hadnagy?
      Ebben a posztban mindent megtalálsz Hegedüsről!
      10.:Hogyan akarta a várba juttatni a törököket?
      “- Azt parancsolta, hogy álljunk a víztartó szélén, ő egypár törököt hoz be.”
      11.:Ki képzeli el az árulást?
      Ezt a kérdést nem igazán értem…
      12.:Összesen hányszor próbálkoznak a törökök az ostrommal?
      Nem korrekt a kérdés, mert mit számítunk ostromnak? A törökök összesen 39 napig tartották megszállva Eger környékét, eközben volt tüzérségi tűz, gyalogos támadás, aknázás, stb., stb.
      13.:Mik voltak Gergely különleges ötletei?
      Ajánlom ezt a posztot!
      14.:Hogyan látjuk viszont Jumurdzsákot?
      Nem korrekt a kérdés: mikor hogyan látjuk viszont? Jumurdzsák rengetegszer megjelenik a regényben és az ostrom alatt is, különböző álruhákban.
      15.:Mivel harcoltak a várvédő asszonyok?
      Válasz: Bármivel és mindennel, ami a kezük ügyébe került…

      Üdv:

      Zsiráf

      u.i.: Megkérdezhetem, hogy melyik kérdésekre találtad meg a választ? 😀 😀 😀 😀

  43. Zsiráf te vagy a legjobb!!!!! Nagyon szeretném megköszönni neked, hogy létrehoztad ezt azt oldalt! Csak így tovább

    Üdv:Bonisz

  44. Kedves Zsiráf !
    Köszönöm szépen hogy megírtad ezt a remek olvasónapló és hogy megcsináltad ezt az oldalt !!!
    Még vissza látogatok és őszintén csodálom hogy ilyen dolgot csinálsz az emberekért !!!
    Így tovább !!!
    Köszönöm !!!

    • Kedves Saca Szabó!

      Örülök, hogy hasznosnak találtad, várlak máskor is! 🙂

      Üdv:

      Zsiráf

  45. Köszönöm zsiráf nagy hasznomra vált.
    Amint elkezdtem ilvasni ezt a csodát egyből javultak a jegyeim ja es ajánlottam az osztálytársaimnak is és nekik is javultak a jegyeik

    • Kedves Olivér!

      Szuper! Örülök neki, hogy fejlődött a társaság, de az érdem a Tiétek, Ti dolgozatot meg érte, csak így tovább! 🙂

      Üdv:

      Zsiráf

  46. Kedves Zsiráf!

    Javíts ki kérlek, ha rosszul gondolom, de Te minden bizonnyal pedagógus vagy, és sokat foglalkozol gyerekekkel, hogy ennyire értesz a nyelvükön …. vagy csak nagyon szereted őket! 🙂
    Öröm olvasni, ahogyan lereagálod a 12-13 évesek szlenges és olykor nem igazán összeszedett kis hozzászólásait.
    A kislányomat egyszerűen nem tudtam rávenni arra, hogy olvassa végig a könyvet … – pedig minden igyekezetemmel rajta voltam… – a magyar tanárnője nem azon van, hogy megszerettesse velük a gyönyörű nyelvünket és irodalmunkat, hanem éppen az ellenkezőjén dolgozik! 🙁
    Bárcsak ilyen tanárai lennének, akik nem csupán brilliáns elmék, de ennyire jófejek is mint Te! 🙂
    Hálás vagyok a sok munkáért… az időért és az energiáért… amit ezekbe az olvasónaplókba fektettél. Tudom egy köszönet nem sok érte, de tőlünk igazán szívből jön!
    További jó munkát, sok sikert és kívánom, hogy az a sok segítség amit adsz másoknak, visszatérjen majd egyszer Hozzád, amikor szükséged lesz rá! 🙂

    Üdvözlettel,
    Angyalka

    • Kedves Angyalka!

      Egy köszönet a legtöbb, jöjjön akár tanártól, akár diáktól, akár szülőtől. Ez pont elég motiváció a folytatáshoz! 🙂
      És én is köszönöm a biztató szavakat, persze, hogy jól esik az elismerés.
      Érdekes, hogy az utóbbi hetekben többször is előkerült a kommentekben a tanárságom kérdése, de mindenkit megnyugtatok: nem, nem vagyok tanár! 🙂 A szó klasszikus értelmében semmiképp.
      Mindig leírom, hogy engem lepett meg a legjobban, hogy az oldal ilyen sikeres lett, és ha csak páran döntenek úgy, hogy az olvasónapló hatására magát a művet is is elolvassák, akkor már előrébb vagyunk!
      A szakmailag nem túl kompetens tanerőhöz pedig természetesen nem írok semmit 🙂

      Üdv:

      Zsiráf

  47. Kedves Zsiráf! Igen alapos munka, melynek segítségével felkészültünk a témazáró dolgozatra. Reméljük, hogy remekül fog sikerülni, de ez már csak rajtunk múlik. Köszönjük szorgalmas munkádat és minden jót kívánunk Neked. 6. osztályos tanulók (és szülei)

    • Kedves 6. osztályos tanulók (és szüleik)!

      Nagyon szívesen, örülök, hogy hasznos az oldal, és remélem a jegyek is megfelelőek lesznek 🙂 (Ilyenkor mindig elgondolkozok azon, hogy mekkora felelősségem van egy-egy napló írásánál…)

      Üdv:

      Zsiráf

  48. Kedves Zsiráf!

    Lenne hozzád egy kérdésem. Elgondolkoztál már azon,hogy a jövőben ezt az oldalt egy telefonos alkalmazásba belerakod?

    Ui.:Amúgy ez az oldal nagyon a hasznomra vált. Köszönöm szépen,hogy megmentettél az egyestől!

    Üdv:Dani

    • Kedves Dani!

      Természetesen jár az agyam ilyesmin. Alapvetően az a fő kérdés, hogy minek? 😀 Mennyivel nyújt többet egy app, mint ez a honlap? De, ha van rá ötleted, akkor keress meg email-ben! 🙂

      Üdv:

      Zsiráf

  49. Kedves Zsiráf!

    Köszönöm szépen! Rengeteget segített ez az oldal, így mindent értek, és nem kellett a könyvet se elolvasnom! Büszkélkedek, a 100%-os dolgozatommal!:-P :”-)

    Ui.: Mindenki irigy a titkomra, persze elárultam nekik!!;-) Még egyszer is köszönöm!:-D

    Üdvözlet: Nelli @>-;-

  50. Kedves Zsiráf!
    Nekem mindössze egy hetem volt az olvasmánynapló megírására. Igaz én elötte elovastam a könyvet, de így lényegesen megkönnyítetted a dolgom. Ezúton is hálás köszönetem.
    Üdvözlettel:
    Szilvi

    • Kedves valaki!

      Hm..fura kérdés…

      “Minutákig tartó halotti csend követte ezt a robbanást.
      Halotti csend a várban és a váron kívül, a török táborban is.
      Mindenki kábultan nézett maga elé.
      Az ég szakadt-e le? Vagy a föld nyílott meg, hogy tűzokádó pokollá válva, ítéletnapi borzalmas lángözönbe borítsa a világot? – nem értette senki.
      Török csel! – Ez volt az egyetlenegy gondolat a várban, mindenkiben.
      A vár elveszett! – Ez volt az egyetlen érzés, amely a dobbanásban megállt szíveket kővé dermesztette.”

      Üdv:

      Zsiráf

    • Kedves valaki!

      “Gergely ólomgolyót vett ki a zsebéből, és ráírta a kisebbik ágyúra: János. A nagyobbikra: Éva.”

      Üdv:

      Zsiráf

  51. Kedves Zsiráf!
    Először is köszönöm szépen ezt a szuper olvasónaplót. A fiam elolvasta én újraolvastam a nyáron a könyvet, viszont csak most kezdték a feldolgozást, így nagy hasznunkra volt az események felidézésében. Kaptak egy 6 oldalas kérdőívet is, nagyjából ki is tudtuk tölteni, egy kérdésnél azonban elakadtunk, ebben kérnénk a segítségedet: Ma a hasonlóság az alábbi szereplők között: a.) Mekcsey, Zoltay, Fügedy (az első kapitány volt, a másik kettő hadnagy, utóbbiak Gergellyel együtt a külső várat védték, Budán pedig Fügedy nem volt jelen – tanácstalan vagyok…) b.) Cecey Éva, Baloghné: azon kívül, hogy mindketten beálltak harcolni az ostrom utolsó napján, volt még valami? Segítségedet előre is köszönöm! Adrienn

    • Kedves Adrienn!

      Igazad van, a váron/ostromon kívül nincs olyan hely/esemény, ami Mekcsey-t, Zoltay-t és Fügedy-t összekötné. Egyetlen helyen említik ezt a három nevet egymást után, akkor, amikor Éva már bejutott a várba, és először beszél Dobóval, aki elmondja Évának, hogy miért kell rejtve maradnia, miért nem szabad, hogy Gergely felismerj és elvonja a figyelmét a vár védelméről:

      “- Gergely a várnak az esze. Az ő elméjét nem szabad elvonni a vár védelmétől egy percre se. Kit ismer még itt kegyed?
      – Mekcseyt, Fügedyt, Zoltayt. Apám is itt van, Bálint bácsi is, a papunk.”

      Vagy ez a válasz – és akkor igazán gratulálok a kérdés feltevőjének, mert ehhez olyan szinten kell ismerni a regényt, ami nem várható el egy gyerektől -, vagy hibás a kérdés…

      A második kérdésre a válasz pedig szerintem az, hogy Baloghné és Vica is a fiát keresve, utána menve kerültek a várba. Baloghné Balázst keresi, Vica pedig Jancsit, de tegyük hozzá, hogy ez is elég erőltetett…

      Remélem, tudtam segíteni! 🙂

      Üdv:

      Zsiráf

  52. Kedves Zsiráf! Köszönjük szépen a segítséget, ha majd lesz visszajelzés a tanártól, akkor mindenképpen megírom, mire gondolt igazából 🙂 A 6 oldalas kérdőívet is szívesen elküldöm, ha érdekel, csak add meg, hová küldhetem.
    Üdv: Adrienn

    • Kedves Adrienn!

      Nagyon szívesen! 🙂 Már megvan a kérdőív, nem csak Ti küzdötök vele 🙂

      Üdv:

      Zsiráf

  53. Szia! Nem tudok válaszolni az egyik kérdésemre az olvasónaplóban. Tudsz segíteni?

    Az utolsó rész címe metaforaként is értelmezhető. Mit jelent?

    Előre is köszi 🙂

    • Kedves Dénes!

      A hold, vagyis a török félhold az Oszmán Birodalom jelképe volt, a janicsárok félholdas, lófarkas zászlóval indultak csatába. Vagyis a holdfogyatkozás arra utal, hogy a törökök vereséget szenvednek Egernél, nem sikerül bevenniük a várat.

      Üdv:

      Zsiráf

  54. köszönőm a vissza jelzést de ugye van hogy nyomjon a folytatásához és nem engedi így else tudom olvasni ( és holnapra kell az olvasó naplót be adni)

    • Kedves Verocska!

      Ha kicsit lejjebb görgetsz, akkor találsz olyat, hogy oldalak 1 2 3 ….

      Üdv:

      Zsiráf

  55. Nagyon köszönöm !
    Az osztályfőnököm az osztálykirándulást az Egri csillagokra alapozza,bár csak félig bírtam mindig is elolvasni. Csinált egy társasjátékot , amihez van 85 kérdés és azon kívül is van egy halom feladat (csoport feladat). Azt mondta aki nem olvasta el ,az nem jön. Nemsokára itt a kirándulás, addigra megpróbálom elolvasni. De ha nem menne köszi hogy írtál egy ennyire részletes összefoglalást !
    remélem nem bukok le 🙂 !

    Köszi Zsiráf!

  56. Kedves Zsiráf!

    Mi történik Paksy Jób csapatával?
    Előre is köszönöm a segítséget, további jó napot!

    Üdv:
    Zebra

  57. Szia kedves Zsiráf!

    Nagyon tetszik ez a napló és nagyon sokat segítettél, köszönöm.
    De még egy valamit nem értek pedig már vagy tízszer elolvastam a befejezést, hogy milyen a győzelem vízhangja Európában? Segítségedet előre köszönöm. További szép napot kívánok szia!

    • Kedves Lulyza!

      Pedig ott van az… 🙂 És gondolom a visszhangra gondoltál…

      “Egész Európa tapsolt és ujjongott a győzelem hallatára. Rómában a pápa Te Deum-ot misézett. A királyt mindenfelől üdvözlő levelek magasztalták. A töröktől elfoglalt és Bécsbe küldött zászlóknak csodájára jártak a bécsiek. (Az Ali pasa bársonylobogója bizonyára ma is ott van a Habsburgok egyéb győzelmi jelvényei között.)”

      Az ujjongás nem véletlen, hiszen senki sem gondolta komolyan Európában, hogy egy nevenincs vár hiányosan felszerelt katonái győznek a törökkel szemben. Eger megvédésének – a stratégiai fontosságán túl – komoly pszichológiai hatása is volt. Addig ugyanis a török minden egyes hadjáratával elérte amit akart, amit előzőleg célul kitűzött. Ezért Európában szépen lassan kialakult az a nézet, hogy a törököket nem is lehet legyőzni.
      Az egri győzelem azonban megmutatta, hogy de, le lehet. Vagyis elsősorban reményt adott Európának.

      Üdv:

      Zsiráf

  58. Ma a hasonlóság az alábbi szereplők között: a.) Mekcsey, Zoltay, Fügedy
    Viszont ez így meredek kérdés, szerintem nagyon sokan elsiklanak fölötte.
    Arra gondoltam, hogy Gyalu, Éva és Fürjes tervezett esküvőjének helyszíne, de ez akkor ott nem derül ki, hanem csak jóval később, a 4. rész 2. fejezetében.

    “– Fügedy János vagyok, a káptalan hadnagya.
    Gergely ránéz.
    – De ismerős vagy nekem, kedves öcsém!
    Amaz vállat vont, s mosolygott.
    – Nem emlékszem.
    – Nem te adtál-e nekem ökörfület Erdélyben?
    – Ökörfület?
    – Azt. Mikor Fürjesnek az esküvője lett volna, hátul a konyhaudvaron.
    – Lehet, mert csakugyan én osztogattam ott az apródoknak mindenfélét.
    – Remélem, most visszaszolgálom.
    – Hogyhogy?
    – Kapsz érte basafület.”

    Aki magyartanárként olvassa az oldalt, tegye a szívére a kezét, gondolt volna erre, észrevette volna?

    • Kedves Nosztalgia!

      A kérdés szerintem még ennél is meredekebb, ugyanis az esküvőn a három szereplő közül, akik között a hasonlóságot kéne keresni csak Mekcsey és Fügedy van jelen, Zoltay nincs…

      Üdv:

      Zsiráf

      Üdv:

      Zsiráf

  59. Kedves Zsiráf! Köszönöm a segítségedet, legalább nem kellet elolvasnom a teljes könyvet. (Mert ebben az olvasónaplóban minden benne van. De csak egy kérdést: Amikor leírod hogy ,, Gárdonyi Géza leírja…” érted?! És csak ezt kérdezem hogy amit leírt Gárdonyi azt a leírást miért nem írtad le? Köszönöm ismét a segítséget!

    • Kedves Peti!

      Örülök, hogy tetszik! 🙂 Azért nem írtam le, mert egy leírásról van szó, ez pedig egy olvasónapló, ami a tömörítésről, rövidítésről szól…

      Üdv:

      Zsiráf

  60. Kedves Zsiráf!
    Nagyon hasznos volt a számomra ez az oldal kötelező olvasmány volt és 1 honap alatt kiolvastam ezzel a sok segítséggel mára olvastam ki köszönöm szépen a segítséget megnézek filmbe is jövő héten 😉

  61. Kedves Zsiráf!

    Ebben a pillanatba fejeztembe az egri csillagokat !
    Imádtam az oldalt nagyon jo!
    Látszik rajata hogy sok munka van benne!
    Az lenne a kerdésem meg nem kerestem hogy a Kő szivű ember fiaiból van-e?!

    Üdv:Tofu

  62. Köszi nagyon sokat segített a beugró amit írtunk 5-ös lett, merr egy hétvége alatt nagyon nehéz lett volna elolvasni a regény ezért ezt olvastam.Köszi.Továbbá nagyon sokat segített a megfogalmazásában és a szerkezetében is az olvasónaplónak.☺

  63. Szia!

    Szeretném megköszönni, mert ez az oldal nagyon sokat segített nekem emellett a dolgozataim és az olvasónaplóm is ötös lett.Köszi!Egy dolgot szeretnék kérdezni.Az én magyar/irodalom tanárom azt mondta, hogy Bornemissza Gergely mikor 16 éves korába úgymond visszatérünk/előreugrunk a történetben akkor őt már Gergelynek kell hívni/szólítani.Szerinted ez hogy van akkor?

    Válaszodat előre is köszönöm!

    Thanks:noname

    • Kedves Noname!

      Nos, szerintem ennek a megkülönböztetésnek így nincs nagyon értelme. Tény, hogy hivatalosan Bornemissza Gergelynek hívják, de az így nem igaz, hogy, amikor “16 éves korában úgymond visszatérünk/előreugrunk a történetben akkor őt már Gergelynek kell hívni”, mert amikor beérnek a faluba a pappal, akkor a falusiak is Gergőnek szólítják, nem Gergelynek.
      Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy akkoriban nem tettek különbséget a Gergő/Gergely között, míg ma ez már két különböző név.
      Szerintem a regényben nincs különbség, azaz az elején nem azért hívják Gergőnek, mert az mondjuk a Gergely becézett alakja lenne, mit csak gyerekekre használnak.
      Ugyanakkor viszont, ha a tanárod ezt mondta, akkor lehet, hogy nem éri meg vitatkozni vele! 😀 😀

      Üdv:

      Zsiráf

  64. Kedves Zsiráf!
    Nagyon jó,hogy ezt így megírtad és sokat segítettél csak azt szeretném megkérdezni,hogy az olvasónaplómban ez a kérdés van:Gergely mely találmánya a legrettentőbb törökök számára?
    Erre sehol sem találom a választ. Tudnál segíteni?

    • Kedves Lili!

      Szerintem az konkrétan nincs kiemelve, hogy melyik a legelrettentőbb, de ha mindenképpen választani kell, akkor nyilván a tüzes kerék. Erről a témáról ebben a posztban olvashatsz bővebben!

      Üdv:

      Zsiráf

  65. Nagyon hasznos csak az a baj hogy nagyon hosszú és nem lehet ppt csinálni ezért sokat kell írni de nagyon örülök hogy megvan ez az oldal és legalább gyakorlom a helyesírást mert nem írok annyira szépen 🙂 🙂 🙂

  66. Kedves Zsiráf!
    Mindannyiunk nevében én is megköszönném, hogy elkészítetted nekünk, ezt az oldalt, az osztálytársaim és az évfolyamtársaim, is itt tanulják meg a művet! Köszönjük!

  67. Úristen, elképzelni sem tudom mennyi időt és energiát fektethettél az olvasónaplók írásába!
    Az összesbe!

    • Kedves Izabella!

      Tényleg elvoltam vele egy darabig, de mindenkinek kell egy hobbi, az enyém ez 🙂

      Üdv:

      Zsiráf

  68. Kedves zsiráf!
    Kérlek segíts ezekben a kérdésekben
    Mit mondott Gergely a hegedűsnek az anya és hazaszeretetről?
    Mivel jutalmazta Dobó a négy hős vitézt?
    Miből adta?
    Október 12. Hány napja ostromolja török a várat?
    Előre is köszönöm!😀

    • Kedves Alexa!

      Mit mondott Gergely Hegedüsnek az anya- és hazaszeretetről?
      “Gergelynek egy bőrpajzs volt a párnája. Visszadőlt, és álmosan felelte:
      – Bolondokat beszélsz, jó Hegedüs. Az állati ember vakon cselekszi néha a jót, az értelmi ember mindig tudva. Tudod te azt, hogy nagy és szent dolog a haza védelme, éppolyan, mint mikor az édesanyját védi a gyermeke.
      S a köpönyeget a fülére vonta.
      – Hol van az megírva, melyik törvényben, hogy védje valaki az anyját; ha kell, az élete árán is? Az állat bizony nem is védi. De az ember, a legbutább éppúgy, mint a legértelmesebb, nekirohan az anyja megtámadójának, s ha meghal is, érzi, hogy másképp nem cselekedhetett.
      S álmos hangon folytatta:
      – Isteni törvény mozgatja néha az akaratot. A szeretet isteni törvény. Az anyaszeretet, a hazaszeretet egy. A lelket nem ölheti meg a török. No de, a Ponciusodat, engedj már aludnom! Ilyenkor filozofálsz? Mindjárt hozzád vágom ezt a rossz pajzsot.”

      Mivel jutalmazta Dobó a négy hús vitézt?
      “- A külső vár falára felhatolt az ellenség, és kitűzte az első zászlót. Bakocsai István közvitéz egymaga rohant a janicsárok dandárja közé. Kitekerte a zászlót a török kezéből, és vissza ledobta. Addig is, míg a királyi jutalmat megkapja, tizedessé emelem, s ötven dénárt és egy öltözet új ruhát kap.
      – A vár zászlaját a fallal együtt ágyúgolyó sodorta le. Kiesett a törökök közé. Török László egymaga kiugrott a résen, és visszahozta. Addig is, míg a királyi jutalom elkövetkezik, kap a vár pénzéből egy forintot és egy öltözet purgomál-posztó ruhát.
      – Az Ókapunál is kitűztek egy zászlót; Komlósi Antal a falra rohant, s a török jobb kezével együtt levágta. Addig is, míg királyi jutalomra ajánlhatom, két forintot kap és egy öltözet ruhát.
      – Soncy Szaniszló – mondotta Dobó -, mikor a tömés kiszakadt, és százával dőlt volna befelé a török, te egymagad ugrottál oda, és nem nézve, hányan vannak, agyba-főbe verted a betolakodókat, mígnem segítség érkezett. Jutalmad a királyén kívül most még csak két rőf stamet-posztó és egy forint.”

      Miből adta?
      “Ami meg a pénzt illeti, azt nézzük, hogy Dobónak a főkapitányi egész fizetése hatszáz forint volt, s hogy amit ő a vár pénzének emlegetett, azon az ő erszényét kell érteni.”

      Október 12. Hány napja ostromolják a török a várat?
      Az ostrom szeptember 9-én kezdődött, innen már ez csak egy matekpélda! 🙂

      Üdv:

      Zsiráf

  69. Szia!
    Szuper vagy! Tudnál nekem segíteni pár kérdésben?
    A gyerek egy feladat lapot kapott, ez csak az 5.részre vonatkozik, elég sok mindent megtaláltam, de ezek kifogtak rajtam… 🙁
    1.) “Másold ki a regényből, hogy mi olvasható a vár alaprajzán a negyedik útról…”
    2.) Mivel töltötte az öreg Cecey a mindennapjait?
    3.) Mekcsey feltétel nélkül megbízik Dobóban. Bizonyítsd egy eseménnyel…

    Nagyon köszi, ha tudsz segíteni.

    • Kedves Barbyka!

      1. Másold ki a regényből, hogy mi olvasható a vár alaprajzán a negyedik útról!
      “Északkeleten téglakemence. Lapos, kerek kő; diófától tíz lépés délre. Ez a bejárat.”

      2. Mivel tölti az öreg Cecey a mindennapjait?
      “Az öreg napestig a tömlöcbástyán ült, és ahányszor a közelben török bukkant fel, rányilazott.”

      3. Mekcsey feltétel nélkül megbízik Dobóban. Bizonyítsd egy eseménnyel!
      Ezt a legkönnyebben a tizedik fejezetben lévő eseménnyel lehet bizonyítani. Dobó ekkor levelet ír Jumurdzsáknak, amiben felajánlja a gyűrűt Gergely fiáért cserébe. Nyilván nem írhatja a levélre a saját nevét, ezért Mekcsey nevében írja meg. Ehhez viszont kell Mekcsey aláírása is.
      “Mekcseyt szólította.
      Eltakarta az írást a kezével, s azt mondta neki:
      – Írd alá, kérlek, a nevedet.
      Mekcsey szó nélkül aláírta.”
      Tehát Mekcsey úgy írja alá az elé tolt papírt, hogy fogalma sincs, hogy mi az, de mivel feltétel nélkül megbízik Dobóban, ezért nem is kérdezősködik, aláírja és megy tovább.

      Üdv:

      Zsiráf

  70. Kedves Zsiráf! Én a lányomnak segítettem az Egri csillagok olvasónapló megírásában. Nagyon hasznos ,érthető amit leírsz!Gratulálok a lelkesedésedhez,ügyi vagy nagyon!!!!:))A továbbiakban is minden jót kívánunk neked.

    • Kedves Kriszta!

      Köszönöm, és örülök, hogy hasznosnak találtátok az oldalt! 🙂

      Üdv:

      Zsiráf

  71. Kedves zsiráf.
    lenne egy kérdésem amit nem találtam a szövegben.ha segítesz már elóre is megköszönöm anyit szeretnék még kérni hogy gyorsan válasz kéne léccives köszönöm
    1. ki mondta kinek:A gyermek az én hibámból veszett el,………….s megyek az iskolába.

    • Kedves Kovács Lívia!

      “- Ha az uramhoz jutok, Miklós – mondotta Éva -, meg fogjuk hálálni a maga jóságát. Az uramat Dobó öccseként szereti. Beszerzi magát íródeáknak Dobó mellé.
      – Nem fogadom el – felelte Miklós. – A gyermek az én hibámból veszett el, az én segítségemmel kell megkerülnie. Mihelyst megkerül, fogom a vándorbotot, s megyek az iskolába.”

      Üdv:

      Zsiráf

Szólj hozzá!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..