Moliere – Tartuffe – Olvasónapló

Harmadik felvonás 7. jelenet

Szereplők
Orgon
Tartuffe

Tartuffe azonban zseniális szélhámos, rögtön felismeri a lehetőséget, hogy még tovább erősítheti a pozícióját Orgon mellett.

Nagy búsan kijelenti, hogy elmegy a háztól, hisz nem maradhat egy olyan helyen, ahol ennyire látványosan nem szeretik.

Tartuffe jól számít, Orgon azonnal kijelenti, hogy szó sem lehet a távozásáról, mindenképpen maradnia kell, ő Orgon legjobb barátja.

Tartuffe azonban tovább játssza a sértettet, elmegy addig, ameddig csak lehet.

Orgon pedig mindent bevet, hogy maradásra bírj Tartuffe-öt, sőt végül hirtelen ötlettől vezérelve kijelenti, hogy most azonnal megteszi Tartuffe-öt az örökösének – ha már Damist úgyis kitagadta – azonnal induljanak is elintézni az ehhez szükséges papírmunkát.

Tartuffe pedig úgy tesz, mint aki végre nagy kegyesen beleegyezne a dologba, ami egyébként is Isten akarata.

Vagyis a gaz szélhámos jött ki a legjobban a szerelmi vallomás ügyéből. Nem csak Orgont sikerült Damis ellen fordítania, de még azt is elérte, hogy az apa tagadja ki a fiát és írassa rá a teljes vagyonát. Ezért ez nem rossz teljesítmény.

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .