Voltaire – Candide – Olvasónapló

Tizennyolcadik fejezet: Mit láttak Eldorádóban?

Főbb szereplők	Helyszín
Candide Cacambo Egy öregúr Eldorádó királya	Eldorádó

A vendégős elmondja Cacambónak és Candide-nak, hogy a vendéglő udvarán lévő kis házban él egy aggastyán, az esetleg választ tud adni a kérdéseikre.

Hőseink meglátogatják az öreget, aki elmeséli, hogy ez az ország az inkák őshazája, vagyis ahonnan az inkák elvándoroltak, és akiket aztán majd a spanyolok leigáztak.

Az őshazában maradtak pedig úgy határoztak, hogy soha, egyetlen lakos sem hagyhatja el az országot, így tudták megőrizni „ártatlanságukat és boldogságukat”

Az ország híre persze ennek ellenére is eljutott a spanyolokhoz, akik Eldorádónak nevezték el a helyet, ahol soha nem jártak és soha nem tudták megközelíteni, mert hatalmas hegyek veszik körül.

Így tehát a spanyolok nem tudták kifosztani az országot, vagyis megmenekültek „Európa népeinek ragadozó hajlamaitól, kik megfoghatatlan szenvedéllyel ragaszkodnak földünk kavicsaihoz és sarához és akik ezekért mind egy szálig leöldösnének bennünket.”

Gondolom mindenkinek világos, de a jegyzőkönyv kedvéért rögzítsük: a kavics és sár drágaköveket és aranyat jelent.

A beszélgetés sokáig tart, mindenféle kérdés szóba kerül: a kormányforma, az erkölcsök, az asszonyok, a művészetek, a mulatságok. Candide még a vallásra is rákérdez.

Az öreg elmondja, hogy ők nem imádják az istent, hanem folyamatosan, minden nap köszönetet mondanak neki, hiszen elárasztotta őket minden földi jóval.

Candide mélyen elcsodálkozik azon, hogy Eldorádóban nincsenek szerzetesrendek.

„- Hogyan, nektek nincsenek barátaitok, kik tanitanak, vitatkoznak, kormányoznak, büvész­kednek és akik megégetik az embereket, ha más véleményen vannak? – Azt hiszed, hogy bolondok vagyunk, mondá az aggastyán; mi valamennyien egy véleményen vagyunk és egyáltalában nem értjük, mit akartok a ti barátaitokkal.”

„Ez az állapot ugyancsak különbözik a westphaliai és a báró ur kastélyában uralkodó állapotoktól; ha Pangloss barátunk látta volna Eldoradót, bezzeg nem mondta volna, hogy a Thunder-ten-tronckh kastély a legszebb a világon; bizony jó, ha utazgat az ember.”

A beszélgetés után az öreg hat kost fogat be egy hintóba és elküldi hőseinket a királyi palotába, ahol az uralkodó már várja őket.

Candide érdeklődik az udvari emberektől, hogy mi a szokás, pl. térdre kell-e borulni a király előtt?

„Az a szokás, felelte a magasrangu udvarnok, hogy megölelik a királyt s mindkét arcát megcsókolják.”

A király örömmel és barátságosan fogadja őket, és megmutatja a fővárost. Candide meglepődik, amikor kiderül, hogy az országban nincsenek törvényszékek és országház, mert a lakók soha nem pereskednek és nincsenek börtönök sem.

Candide-ék már egy hónapja vannak Eeldorádóban, a létező legnagyobb kényelemben élnek, de Candide-nak kezd honvágya lenni és Kunigunda is hiánzik neki.

„Mond­hatom, barátom, hogy az a kastély, melyben én születtem, nem ér fel azzal az országgal, hova most kerültünk; de Kunigundám nincs itt és biztosan neked is van szeretőd Európában; ha mi itt maradunk, nekünk is csak az lesz a sorsunk, mint a többi itt lakónak; mig ellenben ha visszatérünk a mi világrészünkbe, és csupán tizenkét kost viszünk magunkkal Eldorado kavicsaival megterhelve, gazdagabbak leszünk, mint az összes királyok együttvéve, nem kell majd félnünk az inkvizitoroktól és kiszabadithatjuk a drága Kunigundát.”

A király meglepetten fogadja hőseink távozási szándékát, mondván, hogy butaságot csinálnak, hiszen Eldorádóban mindent megkaphatnak, amit csak akarnak. Ráadásul nem is olyan egyszer távozni az országból, mert az a folyó, amin Candide és társa érkezett, visszafelé hajózhatatlan, az országot pedig megmászhatatlan hegyek veszik körül.

A király végül azonban engedélyt ad a távozásukra és utasítja mérnökeit, hogy találjanak ki egy olyan gépet, ami el tudja szállítani őket.

„- Semmi mást nem kérünk felségedtől, mondá Cacambo, csak néhány kost, mely élelmiszerrel s országod kavicsaival és sarával legyen megterhelve.« A király mosolygott e kivánságon. »Nem tudom megérteni, mondá, miért viseltettek oly különös előszeretettel ti európaiak a mi sárga sarunk iránt; vigyetek el belőle annyit, amennyi jól esik, ha ez oly nagy boldogságot szerez nektek.”

Az ország háromezer mérnöke 15 nap alatt elkészít egy 20 millió fontba kerülő hajítógépet, amivel Candide-ot, Cacambót és a kosokat kényelmesen át tudják juttatni a hegyeken.

„Candide-ék kaptak „két nagy piros juhot felnyergelve és felkantározva, hogy azokra üljenek, ha majd tul lesznek a hegyeken, azonkivül husz kos élelmi­szerekkel volt megrakva, harmincat az ország legértékesebb kincseivel terheltek meg, ötvenet arannyal, drágakövekkel és gyémántokkal.”

„»Most már, mondá Candide, van miből kifizetni Buenos-Ayres kormányzóját, ha netalán eladásra kerülne Kunigunda kisasszony; menjünk Cayenne felé, szálljunk hajóra s aztán meglátjuk, mely országot vásároljuk meg.«”

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!