Voltaire – Candide – Olvasónapló

Hatodik fejezet: Ünnepélyesen máglyát raknak, hogy eretnek-égetéssel akadályozzák meg a földrengést; Candide-ot megbotozzák.

Főbb szereplők Helyszín
Candide
Pangloss mester
Egy biscayai
Két portugál
Egy öregasszony
Lisszabon

A földrengés háromnegyed részben romba döntötte Lisszabont és az ország bölcsei arra jutnak, hogy egy újabb földrengés megakadályozása és a nép megnyugtatása érdekében eretnek égetést rendeznek.

„A Coimbre-i tudományegyetem megálla­pitotta, hogy néhány személynek fényes szertartások között, lassu tűzön való elégetése csalhatatlan titka annak, hogy a földrengést megakadályozzák.”

Öt embert akarnak megégetni:

  • Egy biscayait, aki meg volt győződve arról, hogy feleségül vette a saját keresztanyját.
  • Két portugált, „ki tyikevés közben kitépte a tyuk szalonnáját”
  • Pangloss doktort, amiért beszélni mert és Candide-ot, amiért helyeslően hallgatott

Az égetés végül egy kicsit módosul, csak a biscayait és a két portugált égetik meg, Pangosst felakasztják, Candide-ot pedig megbotozzák.

Candide pedig elgondolkozik a sorsukon:

„Ha ez az elgondolható legjobb világ, milyen lehet a többi? Az még csak hagyján, hogy engem megbotoztak, megtették ezt már a bulgárok is; de szegény drága Panglossom, a filozofusok legnagyobbika, mért kellett téged felakasztva látnom a nélkül, hogy tudnám az okát! Drága anabaptistám, emberek legjobbika, miért kellett látnom, hogyan fulladtál meg a kikötőben! Ó, Kunigunda, leányok gyöngye, miért lettél te kéjgyilkos­ság áldozata.”

„Visszatántorodott: alig tudott a lábán megállni; agyonprédikálták, megbotozták, feloldották kötelékeit és megáldották, midőn egyszerre egy öreg asszony surrant hozzá s ezt sugta fülébe: »Fiam, légy bátor és kövess.”

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .