Moliere – A fösvény – Olvasónapló

Ötödik felvonás, második jelenet

Szereplők
Jakab – Harpagon mindenese, kocsis és szakács
Harpagon
A csendbiztos
A csendbiztos írnoka

Érkezik Jakab, aki éppen a vacsora előkészítésével van elfoglalva, annak ügyében jár.

Harpagon rögtön nekiesik, megvádolva, hogy ő lopta el a pénzt, holott Jakab még csak a lopásról sem halotta.

Ezután a csendbiztos veszi át a kihallgatást:

„Csendbiztos: […] Úgy van baráton, semmi baja sem lesz, ha szépen bevallja a dolgot; sőt a gazdájától még illő jutalom is üti a markát. A mai napon ellopták a pénzét, lehetetlen, hogy maga ne tudjon róla valamit.”

Jakabnak az égvilágon semmi köze a lopáshoz, nem is tud róla semmit, de ez remek alkalom arra, hogy bosszút álljon Valéron, a titkáron, amiért az megverte őt:

„Jakab: (félre) Ház ez kapóra jött, hogy megfizessek a tisztelt titkár úrnak; mióta betette a lábár, csak ő a kegyelt drágaság, minden az ő szava szerint forog; esz a méreg még az előbbi botcsípés miatt is.”

Jakab tehát bevádolja Valért, hogy ő lopta el a ládát, amin persze Harpagon mélységesen megrendül.

A csendbiztos követeli Jakabtól, hogy bizonyítsa is a súlyos vádat. Jakab erre nem számított, de ügyesen kivágja magát, addig hablatyol, míg végül Harpagon tényleg elhiszi, hogy a saját titkára lopta meg.

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




“Moliere – A fösvény – Olvasónapló” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Az első sor 2. szava az nem „előző” szeretne lenni?
    Nagyon tetszik az oldal, az új külsővel is, meg az érthetősége miatt is egyik kedvencem. 🙂

    Válasz
    • Kedves a tigris aki nem bánt!

      Melyik első sor melyik második szavára gondolsz? 🙂 Azt nem látom, hogy melyik jelenthez írtál, csak azt, hogy a fösvény olvasónaplójához.

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
      • Igen, jelezni akartam, csak „lemaradt”, a következő funkció esetleg lehetne a „szerkesztés”. Ha nem vagyok vak, elvileg nincs(?). 3. részben találtam, emellett a 15. rész utolsó mondata a csillagoM szó hibás. 🙂
        Köszi: A tigris nem bánt

        Válasz
        • Kedves A tigris nem bánt!

          Nos, most sem vagyok előrébb, mert A fösvény nem részekből áll, hanem felvonásokból és jelenetekből 🙂 El tudod képzelni, hogy mi lenne itt, ha engedném szerkeszteni az oldalt? 🙂 🙂

          Üdv:

          Zsiráf

          Válasz

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .