Moliere – A fösvény – Olvasónapló

Ötödik felvonás, ötödik jelenet

Szereplők
Anzelm úr – Eliz leendő férje
Harpagon
Eliz – Harpagon lánya, Valér szerelme
Marianna – Cléante szerelme, Harpagon választottja
Fruzsina – a házasságközvetítő
Valér – Harpagon titkára, Eliz szerelme
Jakab – Harpagon mindenese, szakács és kocsis
A csendbiztos
A csendbiztos írnoka

Érkezik Anzelm úr, akit vacsorára hívtak meg és akit Harpagon Eliz férjnek szán.

Harpagon neki panaszolja, hogy nem elég, hogy Valér meglopta, de még a lányát is el akarja venni tőle, sőt mint kiderült, a fiatalok már házasság szerződést is írtak.

Harpagon szerint ez Anzelm úr érdekeit sérti, akinek fel kell lépni Valér ellen.

Anzelm úr azonban meglepően józanul nyilatkozik:

„Anzelm: Semmi hajlamom, hogy valakit magamhoz kényszerítsek, és hogy bármily jogot formáljak olyan szívhez, amely báshoz vágyik […]”

Figyeljük meg, hogy a műben hosszú idő óta Anzelm úr az első szereplő, aki logikusan és úgy gondolkozik, ahogy azt az Olvasó elvárja. Eddig mindenki más csak a saját érdekeit nézte, vagy bosszút akart állni, vagy kényszerítik valamire.

Harpagon figyelmét azonban nem lehet elterelni, követeli a csendbiztostól, hogy tartóztassa le Valért, amiért súlyos bűntényt követett el. Erre már Valér is értetlenkedni kezd:

„Valér: Nem látom át, mi a büntetendő abban, hogy szeretem a lányát, és hogy ítélhetnek ön szerint kínvallatásra az eljegyzésünk miatt […].

Harpagon azonban tovább tombol és kis senkinek tartja Valért. Valér erre önérzetesen kijelenti, hogy ő nemesi származási, akit egész Nápoly ismer.

Erre meg Anzelm úr szólal meg, hogy Valér csak óvatosan beszéljen, mert ő, Anzelm úr valóban ismeri egész Nápolyt, tehát Valér könnyen lebukhat, ha hazudik a származásáról.

Valér erre hetykén kérdezi Anzelmtől, hogy tudja-e ki volt Dom Thomas d’Alburcy.

Anzelm tudja, sőt, megjegyzi, hogy nála jobban aligha ismerte bárki is ezt az embert.

Erre Valér kijelenti, hogy ő Dom Thomas d’Alburcy fia. Ezt Anzelm nem hiszi el, rámutat, hogy tudomása szerint Thomas d’Alburcy 16 évvel korábban feleségével és gyermekeivel együtt vízbe fulladt.

Valér ezt nem is tagadja, kijelenti, hogy valóban ez történt azzal a különbséggel, hogy d’Albucy egyik fiát egy szolgával együtt kimentette egy spanyol hajó. Ez a fiú pedig ő, Valér, akit a spanyol kapitány nevelt fel.

Valér már felnőtt korában hallott arról a pletykáról, hogy apja talán mégsem fulladta vízbe és elindult, hogy felkutassa. Így jutott el Párizsba, ahol beleszeretett Elizbe.

„Valér: […] Szépsége rabjaként maradtam itt. Lángoló szerelmem és apjának ridegsége arra bírt, hogy beszegődjem házukba, és mást küldjek szüleim keresésére.”

Anzelm tudni akarja, hogy mi bizonyítja Valér állítását:

„Valér: A spanyol kapitány, egy rubin pecsétgyűrű, amely apámé volt, egy agát karperes, amelyet anyám csatolt karomra, az öreg Pedro, aki velem együtt menekült meg a hajótörésből.”

Ekkor jön az első meglepetés, ugyanis Marianna kiált fel:

„Marianna: Istenkém, szavaihoz én, én is hozzáfűzhetem, hogy nem valótlanságot beszél. Mindabból, amit mond, világosan arra ismerek, hogy ön az én bátyám.”

Ez azért elég váratlan fordulat. Marianna elmeséli, hogy a tengerből nem csak d’Alburcy fia, hanem ő és az anyja is megmenekült, bár úgy tudták, hogy mindenki más meghalt rajtuk kívül.

Azonban az ő sorsuk szomorúbban alakult, kalózok fogságába kerültek és csak 10 év után, egy szerencsés véletlennek köszönhetően sikerült kiszabadulniuk. Visszatértek Nápolyba, de addigra az örökségüket az erőszakos rokonok már régen felosztották egymás között. Végül Marianna és az anyja Párizsban telepedett le.

Kiderült tehát, hogy Valér és Marianna testvérek.

És jön a második meglepetés, kiderül ugyanis, hogy Anzelm úr nem más, mint Dom Thomas d’Alburcy – ezért mondta korábban Valérnak, hogy nála jobban aligha ismerheti bárki is d’Alburcy-t – vagyis ő Valér és Marianna apja.

Anzelm úr elmeséli, hogy a tengerből akkor, 16 évvel korábban nem csak Valér, Marianna és az anyjuk menekült meg, hanem ő is, minden vagyonával együtt. Párizsban telepedett le és felvette az Anzelm nevet.

Megtörténik tehát a nagy egymásra találás, Marianna és Valér testvérek és Anzelm úr az apjuk.

A szép és megható történetet Harpagon szakítja félbe, mondván, hogy ha tényleg Anzelm úr Valér apja, akkor tessék kifizetni a 10 000 tallért, amit Valér ellopott.

Anzelm úr nem nagyon akarja elhinni, hogy a fia lopott volna, tudni akarja, hogy ki vádolta meg. Jakab persze lapítana már, de a csendbiztos leírta a vallomását.

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




“Moliere – A fösvény – Olvasónapló” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Az első sor 2. szava az nem „előző” szeretne lenni?
    Nagyon tetszik az oldal, az új külsővel is, meg az érthetősége miatt is egyik kedvencem. 🙂

    Válasz
    • Kedves a tigris aki nem bánt!

      Melyik első sor melyik második szavára gondolsz? 🙂 Azt nem látom, hogy melyik jelenthez írtál, csak azt, hogy a fösvény olvasónaplójához.

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
      • Igen, jelezni akartam, csak „lemaradt”, a következő funkció esetleg lehetne a „szerkesztés”. Ha nem vagyok vak, elvileg nincs(?). 3. részben találtam, emellett a 15. rész utolsó mondata a csillagoM szó hibás. 🙂
        Köszi: A tigris nem bánt

        Válasz
        • Kedves A tigris nem bánt!

          Nos, most sem vagyok előrébb, mert A fösvény nem részekből áll, hanem felvonásokból és jelenetekből 🙂 El tudod képzelni, hogy mi lenne itt, ha engedném szerkeszteni az oldalt? 🙂 🙂

          Üdv:

          Zsiráf

          Válasz

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .