Petőfi Sándor – János vitéz – Olvasónapló

19.

Jancsi újra nekiindul a nagyvilágnak, két társa van csak, a bánat, amitől a halált várja és karja, ami még török vértől rozsdás.

Bánat azonban nem öli meg János vitézt, bármennyire is szeretné, sőt, szép lassan elmúlik, már csak néha tér vissza, hogy búskomorrá tegye a fiút.

János vitéz vándorlása során egy nagy erdőbe ér, ahol egyszercsak észrevesz egy szekeret, ami az út közepén vesztegel.

Kiderül, hogy a szekér egy fazekasé, és azért áll, mert beleragadt a sárba. A fazekas persze káromkodik az elakadt szekér miatt.

János vitéz szívesen segít neki és miközben egy mozdulattal kirántja a szekeret a sárból, megkérdezi, hogy a jobb felé kanyarodó ösvény vajon merre vezet.

A fazekas rémülten mondja, hogy arra ne menjen, mert azt ugyan senki sem tudja, hogy hova vezet, de nem is jött még arról vissza soha senki.

Jancsinak persze ez rögtön felkelti az érdeklődését, hátha végre megtalálja az oly régen keresett halált. Mire a fazekas megköszönné a vitéz segítségét, Jancsi már a jobb felé kanyarodó úton ballag.

Hamarosan kiderül, hogy a jobb felé tartó út az óriások országába vezet, aminek a határa egy patak. Már persze csak az óriások szempontjából patak, egyébként folyónak is beillene.

A határon egy óriás őr áll, aki János vitézhez képest akkora, mint egy torony. Az őr nem akarja beengedni Jancsit az országba, hirtelen felemeli a lábát, hogy rátaposson a vitézre.

Jancsi azonban az utolsó pillanatban a feje fölé kapja a kardját, az óriás belelép, megsebzi a talpát és keresztben a folyóba dől.

Jancsinak ez így tökéletes, éppen keresztül tud szaladni az óriás testén, mint egy hídon, a túloldalon pedig kardjával elvágja az óriás torkát.

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




“Petőfi Sándor – János vitéz – Olvasónapló” bejegyzéshez 14 hozzászólás

  1. Nagyon szépen köszönöm a munkád,rengeteget segítesz nekünk! Már a 3. gyerekünknek (és nekem) könnyíted meg,hogy megértsük és feldolgozzuk nem csak a János vitézt,hanem több olvasmányt is.Köszönjük!

    Válasz
  2. Hát ez baromi jól meg van csinálva, nem lehet benne elveszni, tényleg úgy található minden információ benne, mintha elolvasnám, és a saját szavaimmal mondanám! Köszi.

    Válasz
  3. Szia zsiráf nekem és a testvéremnek nagyon sokat segítesz ezzel a vázlatal így könnyebb megérteni miről is olvasunk.

    Válasz

Szólj hozzá!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..