Shakespeare – Rómeó és Júlia – Olvasónapló

Harmadik felvonás 1. szín

Szereplők	Helyszín
Benvolio Mercutio Tybalt Rómeó Escalus herceg Capuletné Montague	Egy veronai köztér

Benvolio és Mercutio éppen Capuleték háza előtt sétálnak el beszélgetve, amikor látják, hogy Tybalt lép ki kíséretével a házból és feléjük közeledik.

A józanabb Benvolio rögtön megsejti, hogy ennek nem lehet jó vége, megpróbálja rávenni Mercutiót, hogy tűnjenek el, jobb a békesség.

Mercutio azonban nem hajlandó félreállni Tybalt útjából, meg is lesz a következménye, Tybalt megszólítja őket, beszélni akar velük.

És bár Tybalt viselkedése  – kezdetben – nem ellenséges, Mercutio mégis kötekedve fogadja:

„TYBALT                      Légy a nyomomba. Jó napot, urak.
Egy szóra kérem egyikőtöket.

MERCUTIO                 Miért csak egy szóra? Toldd meg valamivel, s mondd, hogy egy kardvágásra is.

TYBALT                       Állok elébe, mihelyt alkalmat adsz rá.

MERCUTIO                 Én ugyan nem adok neked alkalmat se. Szerezzél magadnak.

TYBALT                       Mercutio, te egy húron pendülsz Romeóval.”

Mercutio nem tagadja, hogy Rómeó barátja, a feszültség kezd emelkedni. Benvolio próbálja oldani a helyzetet, mondván, ha mindenáron balhét akarnak, akkor vonuljanak valami csendesebb helyre, ne a nyílt utcán sértegessék egymást.

A helyzetet – legalábbis egyenlőre – Rómeó érkezése enyhíti. Tybaltnak ugyanis Rómeóval van elszámolni valója, rögtön neki is esik:

„TYBALT                      Romeo, oly határtalan gyűlöllek,
Hogy most csak egy szót mondhatok: Te rongy!

ROMEO                       Tybalt, szeretni téged van okom,
Ez menti, hogy megfékezem dühöm
Ily üdvözletre: rongy én nem vagyok:
Élj boldogul. Látom, nem ösmersz engem.”

Rómeó békülékeny hozzáállása nem véletlen, hiszen nem sokkal korábban vette feleségül Júliát, Tybalt pedig Júlia anyjának unokaöccse, vagyis Júlia rokona, a házasság révén pedig most már Rómeó rokona is.

A probléma persze az, hogy a házasságról senki sem tud Rómeón, Júlián és Lőrinc baráton kívül, ezért Tybalt nem érti, hogy miért ilyen kedves hozzá Rómeó, azt hiszi, hogy gúnyolódik vele:

„TYBALT                      Tacskó, ilyesmi sose mentheti,
Hogy megsértettél. Rajta, rántsd ki kardod.”

Rómeó azonban továbbra is azon van, hogy elkerülje a konfliktust felesége rokonával:

„ROMEO                      Nem, nem igaz, én nem sértettelek meg.
Jobban szeretlek, mintsem sejtheted.
Míg nem tudod meg, hogy miért szeretlek,
Jó Capulet – s e név oly drága nékem,
Mint a sajátom -, kérlek, érd be ezzel.”

Rómeó érthetetlenül békés magatartását a heves Mercutio is félreérti – ne feledjük sem ő sem, Benvolio nem tud a házasságról – és azt hiszi, hogy Rómeó gyávaságból ilyen kedves Tybalttal. Mercutio úgy érzi, hogy ha már Rómeó ilyen meghunyászkodó, akkor neki kell elégtételt venni Tybalton.

Mercutio kardot ránt és rátámad Tybaltra, komoly párbaj alakul ki. Rómeó kétségbeesetten próbál neki véget vetni, kirántja a kardját, és próbálja leütni vele a párbajozók pengéit.

És bár jót akar, eltereli Mercutio figyelmét, aki Rómeó kardjára figyel, ezalatt pedig megsebzi őt Tybalt, aki ezután elvonul a szolgáival.

Mercutio sebesülése elsőre nem tűnik komolynak, ő mégis átkozódik:

„MERCUTIO                                                Megsebeztek.
Jaj, dögvész mind a két családra! Végem.
Elment s kutya baja.

BENVOLIO                 Mi, megsebeztek?

MERCUTIO                 Csak karcolás, de nekem épp elég. […]

ROMEO                       Bátorság, pajtás. A sebed nem oly nagy.

MERCUTIO                 Na, nem oly mély, mint egy kút, nem is oly széles, mint egy templom­ajtó, de hát nekem éppen elég: szólíts meg holnap, meglátod, milyen komoly ember leszek. Annyi szent, engem kifüstöltek ebből a világ­ból: dögvész mind a két családra. Tyhű a keservét, egy ilyen kutya, egy ilyen patkány, egy ilyen egér hogy halálra karmolt. Ez a szájhős, ez a zsivány, ez a gazfickó valósággal könyvből vív. Mi az ördögbe is jöttél közénk? Épp a kardod alatt sebeztek meg.

ROMEO                       Én jót akartam.

MERCUTIO                 Segíts egy házba hát, Benvolio,
Elájulok. Dögvész mindkét családra.
Ők tettek engem férgek ételévé.
Nekem ugyan megadták – átok, átok!”

Benvolio és a szolgák betámogatják egy közeli házba a sebesült Mercutiót, Rómeó egyedül marad, ekkor döbben rá, hogy mi is történet:

„ROMEO                      Ez a nemes, a herceg rokona,
Igaz barátom itt hever leszúrva,
Miattam, és a becsületemen folt,
Tybalt szitkától, ki egy óra óta
A sógorom. Jaj, édes Júliám,
Szépséged engem nővé lágyitott.
Most megpuhult bátorságom acélja.”

Ekkor jön a fordulat, Benvolio érkezik azzal a hírrel, hogy Mercutio belehalt a sebesülésébe. Ráadásul Tybalt is visszatér a helyszínre.

Barátja halála és gyilkosának újbóli megjelenése már sok Rómeónak is:

„BENVOLIO                A vad Tybalt im újra visszajön.

ROMEO                       Él és ujjong s Mercutio megölve.
Szállj vissza hát az égbe, bölcs kimélet,
Eztán vezess el, tűzszemű harag.
Tybalt visszatér
Tybalt, előbb engem „rongy”-nak neveztél,
Vond vissza ezt. Mert Mercutio lelke
Még itt kereng most a fejünk fölött
És várja lelked, hogy kövesse őt:
Te, vagy én, vagy mindketten elkísérjük. –„

Tybalt természetesen nem hátrál meg, vívni kezdenek és Rómeó leszúrja Tybaltot. Tettének következménye először Benvoliónak esik le:

„BENVOLIO                Romeo, fuss, rohanj!
Polgárok az utcán, Tybalt megölve: –
Mit nézel? – a herceg halálra ítél,
Ha kézrejutsz. – Szedd az irhád, el, el!

ROMEO                       Jaj, én balsors bolondja.”

Mondja Rómeó és elmenekül.

A két párbaj azonban ne maradhat észrevétlen a zsúfolt veronai utcán, a polgárok már értesítették Escalus herceget, aki Montague, Montague-né, Capulet és Capuletné kíséretében érkezik a helyszínre:

„HERCEG                   Ki kezdte ezt a véres hercehurcát?

BENVOLIO                 Ó, herceg, elmondom, hogy rendre lásd
A végzetes harcot, a bús csapást.
Itt fekszik az, kit Romeo döfött le,
S ki hős öcséd, Mercutiót ledöfte.”

Tybalt halálhírére Capuletné kiborul és azt követeli, hogy a Herceg szolgáltasson igazságot: „A mi vérünkért onts Montague-vért”

Escalus herceg azonban higgadt marad:

„HERCEG                   Benvolio, a pörpatvart ki kezdte?”

Benvolio pedig pontosan elmeséli, hogy mi történt: Rómeó megpróbálta megakadályozni Tybalt és Mercutio párbaját, de Tybalt leszúrta Mercutiót, mire Rómeó bosszút állt és elmenekült.

A hisztérikus Capuletné azonban nem hisz Benvoliónak:

„CAPULETNÉ            Ő is rokon, fajtája Montague,
Nem mond valót, minden szavába düh:
Huszan támadtak ellene, amíg
Ezt az egyet levágták kardjaik.
Romeo gyilkos, bosszúért kiáltok,
Nem élhet ő, ki megölé Tybaltot.”

A Herceg azonban továbbra is józan marad és rámutat arra, hogy bár Rómeó megölte Tybaltot, Tybalt viszont előtte megölte Mercutiót.

A Hercegnek az a fő problémája, hogy két dolog ütközik össze: egyrészt van a vérbosszú szokása, ami megkövetelné, hogy a Capuletek álljanak bosszút Tybalt gyilkosán, de az csak újabb bosszút szülne.

Másrészt a Herceg parancsai és törvénye, ami éppen ezért tiltja a vérbosszút és a párbajt, hiszen ha egyszer elkezdődik, akkor soha nem ér véget, mindig lesz valaki, akit meg kell bosszúlni.

Ezért a Herceg megpróbál igazságos döntést hozni – ami persze majd senkinek sem fog tetszeni –, Rómeót száműzetésre ítéli, azaz el kell hagynia Veronát. Bárki, aki ezután megtalálja őt a városban, szabadon megölheti.

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!