Shakespeare – Rómeó és Júlia – Olvasónapló

Harmadik felvonás 3. szín

Rómeó tehát Lőrinc barátnál talált menedéket, tőle tudja meg a Herceg ítéletét:

„LŐRINC                     Nyájas ítélet hagyta el az ajkát –
Halál helyett csak száműzésre ítélt.”

Rómeónak természetesen nem tetszik az ítélet, hiszen, ha száműzik Veronából, azzal elszakítják Júliától is.

Lőrinc barát józanul próbálja meggyőzni a heves ifjút, hogy a száműzetés még nem a világvége, a Herceg tulajdonképpen kegyet gyakorolt, hiszen Rómeó tettéért halálbüntetés járt volna.

Rómeó azonban vigasztalhatatlan, nem is figyel Lőrincre, egyre jobban belelovalja magát az önsajnálatba, amiért nem láthatja többet Júliát.

Lőrinc barát hiába akarja rávenni Rómeót, hogy próbálják meg józanul és bölcsen mérlegelni a helyzetet, biztosan találnak valamilyen megoldást.

Rómeó azonban már őrjöng:

„ROMEO                      Amit nem értesz, arról nem beszélhetsz.
Volnál csak ifjú, férje Júliának –
Egy óra óta – s gyilkosa Tybaltnak,
Ily vad rajongó és ily száműzött,
Akkor beszélnél, tépnéd a hajad,
A földre buknál, mint most én, hogy így
Adj mértéket megásandó sírodhoz.”

Ekkor váratlanul kopogtatnak az ajtón, ami Rómeót és Lőrinc barátot is meglepi. Mindketten arra gondolnak, hogy valahogy kiderült, Rómeót Lőrinc bújtatja.

Szerencsére azonban csak a Dajka érkezik. Rómeó kétségbe esetten kérdezi a Dajkát, hogy mit gondol róla most Júlia, hogy megölte egy rokonát.:

„DAJKA                       Semmit se mond, csak egyre sírdogál.
Ágyára rogy, de azután fölugrik,
Tybaltot hívja, Romeót kiáltja
S megint leroskad.”

A Dajka szavaiból Rómeó azt szűri le, hogy Júlia őt tartja felelősnek Tybalt halála miatt és tőrt ránt, hogy végezzen magával.

Erre aztán már az egyébként higgadt és nyugodt Lőrinc barátnak is elege lesz Rómeó nyavalygásából és egy hosszú monológban teszi helyre az ifjút:

LŐRINC                                El a kezet, te őrült:
Hát férfi vagy te? Külsőd ezt kiáltja:
Könnyűd egy asszonyé s garázda tetted
Egy oktalan, bőszült vadállaté,
Te férfi-képet hordó, képtelen nő!
Mindenre képes, képtelen vadállat!
Megrémítettél: szent rendünkre mondom,
Bölcsebb, különb legénynek véltelek.
Tybaltot megölted? S magad megölnéd?
És hitvesed is, aki benned él,
Cudar dühöt zúdítva önmagadra?
Szidod az életet, eget s a földet?
Az élet, ég s föld – e három – tebenned
Találkozott s ezt egyben összetörnéd?
[…]Mert büszke tested is merő viaszbáb,
Ha nincs mögötte férfias keménység,
Édes szerelmed kongó hitszegés csak,
Ha gyilkolod, nem ápolod szerelmed,
[…]Menj kedvesedhez, ahogy megbeszélted,
Ágyasházába mássz be és vigasztald:
De meg ne várd, hogy az őrség fölálljon,
Mert Mantovába akkor sose jutsz át.
Itt élj s miközben házasságodat
Közhírré tesszük, megnyerjük barátaid
S a hercegünk kegyét, ki visszahí majd,
Kétszázezerszer olyan boldogan,
Mint amilyen lesujtva útrakeltél.
Indulj, dadus: ajánlj úrasszonyodnak,
S kérd, házanépét küldje rögtön ágyba,
Hisz az úgyis nehéz a tompa gondtól:
Romeo nyomba megy.”

Lőrinc barát bölcs szavaival a Dajka is egyetért, és átadja Júlia gyűrűjét is. Rómeónak is megjön az esze végre:

„ROMEO                      No látod, ez már talpra állított!

LŐRINC                       Jó éjt, siess, ezen múlik a sorsod: –
Vagy szökj, amíg az őrség föl nem áll,
Vagy virradatkor menj el álruhában:
Maradj csak Mantovában, én időnként
Legényed által hírt adok neked
Mindenről, ami itt javadra történt.
Nyújtsd a kezed, jó éjt, menj, Isten áldjon.

ROMEO                       Ha az öröm nem várna, a csudás,
Be fájna most e kurta búcsuzás.
Isten veled.”

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!