Shakespeare – Rómeó és Júlia – Olvasónapló

Harmadik felvonás 5. szín

Szereplők	Helyszín
Júlia Rómeó Dajka Capuletné Capulet	Júlia hálószobája

Az 5. szín a Júlia hálószobája melletti nyitott tornácon kezdődik, ahol Rómeó és Júlia fekszenek egymás karajaiban.

Vagyis Rómeó elment a lányhoz, felmászott a Dajka által odavitt kötélhágcsón és hát…hm…elhálták a nászéjszakájukat…

Lassan hajnalodik, Rómeónak indulnia kell, hogy még sötétben kiszökhessen a városból és elinduljon száműzetése helyére, Mantovába.

A szerelmesek nehezen válnak el egymástól, de a dolgokat felgyorsítja, hogy hirtelen a Dajka ront be és közli, hamarosan érkezik Júlia anyja, aligha lenne szerencsés, ha itt találná Rómeót.

A két szerelmes sietve elbúcsúzik, majd Rómeó az erkélyen keresztül, a kötélhágcsón távozik.

Érkezik Júlia anyja, aki elcsodálkozik, hogy lánya ilyen korán ébren van. Júlia persze arra fogja, hogy Tybaltot gyászolja.

Ez a gondolat kissé eltereli Capuletné figyelmét arról, hogy miért is jött valójában. Gyűlölködve gyalázni kezdi Rómeót, és elárulja, hogy már intézkedett, hogy a – szerinte – Mantovában bujkáló fiatalembert bosszúból megmérgezzék:

„CAPULETNÉ            Majd bosszút állunk érte mi, ne félj:
Tehát ne sírj. Elküldök Mantovába –
Ott bujdokol földönfutó gyanánt –
S olyan itókát adatok neki,
Hogy nyomban odamegy, ahol Tybalt van:
Aztán – remélem – megnyugszol te is.”

Júlia természetesen megijed az ötlettől, de az egyetlen helyes stratégiát választja, úgy tesz, mintha egyetértene anyjával, sőt felajánlja, hogy majd ő kikeveri a mérget, amit Rómeónak szánnak.

Capuletné pedig beleegyezik a dologba, Júlia kissé megkönnyebbül, hiszen így legalább biztos lehet benne, hogy Rómeó nem fog méregtől meghalni, mert ő olyan szert fog küldeni, ami nem ártalmatlan.

A megkönnyebbülés azonban nem tarthat sokáig, hiszen Capuletné végre előáll azzal, amiért valójában felkereste lányát:

Örömmel jelenti be a lányának, hogy az apja, Capulet úgy döntött, hogy három nap múlva férjhez adják Páris úrnak.

Júliának persze már csak ez hiányzott, kerek perec kijelenti, hogy márpedig ő nem megy férjhez:

„JÚLIA                          […] Mért e sietség? Férjhez menjek, és
Még meg se kért az, aki az uram lesz.
Mondd hát, anyám, atyámnak és uramnak,
Még nem megyek én férjhez”

Capuletnének nem tetszik a válasz:

„CAPULETNÉ            Itt jő atyád, mondd el neki magad,
Meglásd, hogyan fogadja majd tetőled.”

Érkezik tehát Júlia apja, és a lány előtte is kijelenti, hogy nem akar Páris férje lenni. Az addig jóságos Capulet pedig egy pillanat alatt változik át dühöngővé, amiért a lánya ellent mer mondani neki.

Ez a Capulet már nem az álarcos bál jóságos házigazdája, vagy Júlia megértő édesapja:

„CAPULET                  […]  Drága kis kisasszony,
Sose köszöngess és sohase örvendj,
De szedd a lábacskád csütörtökön,
Menj Párissal Szent Péter templomába,
Vagy gúzsbakötve húzlak el odáig.
Pusztulj, te sápkóros dög, ronda cafka,
Zöldbéka te!”

Capulet kirohanása talán egy kicsit erős, de mindenképpen érthető, ha azt vesszük, hogy Páris Verona Hercegének, Escalusnak a rokona, tehát társadalmi szempontból mindenképpen előnyös lenne a házasság Capuletéknek. Az öreg Capuletnek pedig ez a fontos, pont nem érdekli, hogy a lánya szerelmes-e a férj jelöltbe vagy nem.

Ne feledjük a középkorban járunk, amikor a házasságok nem szerelemből köttettek, hanem a vagyon házasodott a vagyonnal és a rang a ranggal, esetleg a vagyon a ranggal.

Capulet tombolása Capuletnét és Júliát is meglepi, próbálják csitítani az öreget, de ez csak olyan a tűzre:

„CAPULET                  Kösd fel magad, te cafka, lázadó rongy.
Mondom tehát – ott légy csütörtökön,
Másképp ne is kerülj szemem elé te.
Ne szólj, ne mukkanj, még csak meg se pisszenj.
Viszket tenyerem. Asszony, lásd, búsultunk,
Hogy Isten csak egy gyermeket adott,
S most arra ébredek, hogy sok ez egy is,
Átkunk, hogy a világra született.
Pusztulj, szemét!”

Ezután Capulet egészen pontosan meg is fogalmazza, hogy mit gondol Júliáról és annak leendő házasságáról Párisszal:

„CAPULET                  A szakramentumát, megőrülök:
Éjjel-nappal, későn-korán, magamban
És társaságban, otthon, künn, imetten
És alva is, mindíg egy volt a gondom,
Hogy férjhezadjam: és most végre itt van
Egy főnemes, majd hercegi családból,
Nagybirtokos, ifjú, pallérozott,
Csupa dicső erénnyel fölruházva,
Álmodni sem lehet különbet ennél,
S e gyatra és nyöszörgő félkegyelmű,
E nyafka báb, ezt mondja a Szerencse
Ajánlatára: „Nem szeretem őt.”
„Nem kell nekem.” – „Túl fiatal vagyok.”
Hát hogyha nem mégysz hozzá, csak ne is menj:
Legelj, ahol tudsz, nincs házamban hely:
Gondold meg, én nem ösmerem a tréfát.
Mindjárt csütörtök: tedd kezed szívedre:
Ha itt maradsz, övé lész, s hogyha nem,
Kösd fel magad, koldulj, dögölj az utcán,
Mert rólad akkor leveszem a kezem
És – Isten úgy segéljen – kitagadlak.
Fontold meg ezt, én nem szegem meg esküm.”

Capulet dühöngve elvonul. Júlia ekkor az anyjához fordul segítségért, de Capuletné igazi veronai nemesasszony, aki megtanulta, hogy mindenben alávesse magát a férje akaratának, amit a családfő mond, az a törvény, még a saját lányával szemben is:

„CAPULETNÉ            Hozzám ne szólj, én úgyse felelek.
Végezz, amit tudsz, végeztem veled.”

Mondja Júlia anyja, majd ő is távozik. Júlia ekkor az egyetlen emberhez fordul, aki – szerinte – még az oldalán áll:

„JÚLIA                          Ó, Istenem, dadus, hogyan segítsz ki?
[…]  Segíts, vigasztalj.
Jajjaj, hogy az ég így megostromol
Ily gyönge lényt, aminő én vagyok.
Mit szólsz te? Nincsen egy vigaszszavad szem?
Segíts, dadus.”

A Dajka azonban nem egészen azt válaszolja, amit Júlia hallani szeretne. Nem vigasztaja, hanem praktikusan megjegyzi, hogy mivel a Rómeóval kötött házasság úgyis titkos, ráadásul Rómeót gyilkosság miatt száműzték Veronából, a békesség kedvéért talán mégis jó lenne, ha Júlia elfogadná Párist.

Júlia ebből a válaszból megérti, hogy senkire sem számíthat a szülői házban, úgy érzi, hogy még a Dajka is ellene fordult.

Az egy másik kérdés, hogy a Dajkának a saját szempontjából ugyanúgy igaza van, mint Capuletnek. A Dajka jóval idősebb, mint Júlia, lényegesen tapasztaltabb, mint a lány, ráadásul csak egy cseléd. Ő pontosan tisztában van vele, hogy hogyan kell túlélni a világban és azt is tudja, hogy Capulet nem viccelt és egy olasz nemes haragját nem szabad félvállról venni. A szolga bölcsessége azt mondatja vele, hogy meg kell hajolni a körülmények súlya alatt, azt kell tennie, amit elvárnak az embertől.

Júlia azonban természetesen nem így látja, ő úgy érzi, hogy mindenki elárulta, apja, anyja, a dajkája, egyetlen reménye a jóságos Lőrinc barát, ezért úgy tesz, mintha igazat adna a Dajkának:

„JÚLIA                          Látod, egészen megvigasztalódtam.
Siess anyámhoz, s mondd, Lőrinc baráthoz
Mentem – mert megbántottam jó atyámat -,
Meggyónni s kérni bűnbocsánatát.

DAJKA                         Na jó, megyek, lásd, ez okos beszéd már. (El)

JÚLIA                           Vén kárhozott. Vén, átkozott boszorkány!
Mi a nagyobb bűn: esküm megszegetni,
Vagy ócsárolni férjem ama nyelvvel,
Mely valaha az egekig dicsérte,
Százszor-ezerszer? Menj, tanácsadó:
Te és szívem kettészakadt ezentúl.
Most a baráthoz, hogy gyógyszert találjon:
S ha nem talál, én meglelem halálom.”

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!