Shakespeare – Rómeó és Júlia – Olvasónapló

Második felvonás 4. szín

Szereplők Helyszín
Mercutio
Benvolio
Rómeó
Dajka
Péter – A Dajka szolgája
Egy veronai utca

A 4. szín elején Mercutio és Benvolio sétálgat az utcán, Rómeót keresik, akiről tudják, hogy éjszaka nem ment haza.

Benvolio azt is megjegyzi, hogy Tybalt levelet küldött Rómeó apjának, Mercutio szerint a levélben párbajra hívás van, amiért előző este Rómeó hívatlanul jelent meg Capuleték bálján.

Benvolio kérdésére Mercutio azt is elmeséli, hogy nem szabad lebecsülni Tybaltot, aki komoly fegyverforgató hírében áll:

„MERCUTIO               Biztosítalak, nem afféle macskaherceg. Ő a lovagiasság bátor kapi­tánya. Úgy ví, ahogy te kottából énekelsz. Mindig megtartja a tempót, tá­vol­ságot, mértéket. Egy-kettő-három – s máris ott kaparász szíved kö­rül. Lenyisszantja selyemgombodat, mint holmi mészáros. Párbaj­hős, veszekedett egy párbajhős. Elsőrangú úriember, ezenkívül szakér­tője az első- és másodrangú becsületügyeknek.”

Vagyis, ha Tybalt levelében tényleg kihívás van, akkor azt komolyan kell venni.

Érkezik Rómeó, akit Benvolio és Mercutio kötekedve felelősségre von, amiért előző este úgy eltűnt előlük.

Rómeó viccesen válaszol, de tulajdonképpen nem mond semmit, két barátja nem tudja meg, hogy hol volt és mit csinált az éjjel.

Érkezik a Dajka egy Péter nevű szolga kíséretében, és megszólítja a három fiatalembert.

Benvolio és Mercutio formában van aznap reggel, rögtön a Dajkán kezdenek élcelődni. Kiderül, hogy a Dajka Rómeóval akar négyszemközt beszélni.

Benvolio és Mercutio távozása után a Dajka elmondja, hogy őt küldte Júlia Rómeóhoz, ahogy azt hajnalban megbeszélték a kertben. Vagyis Rómeó a Dajkával üzenheti meg, hogy hol és mikor lesz az esküvő.

Rómeó pedig kész a válasszal, hiszen Lőrinc baráttal már kitalálták, hogy hogyan rendezzék el titokban a szertartást: Júlia aznap délután menjen el gyónni Lőrinc baráthoz, oda biztosan elengedik a szülei.

Lőrinc barátnál pedig ott lesz Rómeó is és megtartják az esküvőt.

Rómeó ezután még külön feladatot is ad a Dajkának, egy óra múlva legyen az apátság mögött, ahol Rómeó egyik szolgája fogja várni és egy kötélhágcsót ad át neki, amin majd aznap éjjel Rómeó fel tud mászni Júlia erkélyére, hogy együtt tölthessék a (nász)éjszakát.

A Dajka megígéri, hogy elviszi az üzenetet és a kötelet Júliának, majd azt is elpletykálja, hogy Júliának másik kérője is van, Páris:

„DAJKA                       […] Az én kisasszonyom a legédesebb leányka kerek e vilá­gon. Jaj, Istenem, nemrég még csak pötyögött. A városban van egy nemesúrfi, valami Páris, az roppant szeretne beleharapni, csakhogy az én drágaságom inkább szíveli a békát, a varangyos békát, mint őkelmét.”

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




“Shakespeare – Rómeó és Júlia – Olvasónapló” bejegyzéshez 12 hozzászólás

  1. Kedves Zsiráf ! segítségedet kérném az alábbi kérdésben , sehol nem találom a választ Miről szól Mercucio Máb királynőről szóló monológja
    Előre is köszönöm a segítséget !

    Válasz
    • Kedves GERGŐ!

      Azt kell, hogy mondjam, hogy belenyúltál… Ez az irodalomtörténet és a Shakespeare-kutatás egyik nagy talánya… Igazából senki sem tudja, hogy miről szól, illetve, hogy Mercutio miért mondja el egyáltalán.
      Annyit lehet biztosan tudni, hogy Mab királynő Shakespeare-nél a tündérek királynője, megjelenik egyébként a Szentivánéji álomban is, és Mercutio saját bevallása szerint csak egy álmot mesél el:
      „Hisz álomról beszélek,
      Amit csupán a henye agyvelő szült
      És semmiből a képzelet koholt.”

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
  2. Kedves Zsiráf ! Újra a segítségedet kérném egy kérdésben Milyen ellentmondást tapasztalunk Capulet valamint Mercutio viselkedésében ?
    Előre is köszönöm

    Válasz
    • Kedves GERGŐ!

      Hm…Kicsit homályos nekem a kérdés…Nem biztos, hogy ilyesmire gondolsz, de Capulet viselkedése a darab során a kedélyes öregúr – szigorú és ellentmondást nem tűrő apa – gyászoló aggastyán vonalon változik, ha ezt lehet ellentmondásnak nevezni.
      Mercutio pedig a darab tréfamestere, aki vidám természetéhez képest mégis egy párbajban hal meg, ezt is lehet ellentmondásnak tekinteni.

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
  3. Szia zsiráf!
    azért írok mert nem tudok oldalakat átlépni megnézed mi baja lehet?
    ja és nagyon jó naplókat írsz már jó ideje tőled veszem

    Válasz
    • Kedves igen!

      Ha nem tudod léptetni, akkor frissítsd az oldalt, és menni fog. Néha, ha túl sokan kóboroltok az oldalon, akkor ez előfordul 🙂

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
  4. Találtam egy apró hibát, a k helyett l van: Rómeónak mindenre szüksége van, csa>l< éppen Párisra nem,
    Köszi!

    Válasz
  5. Szia zsiráf!!
    Az a kérdésem lenne ez nem ide illik de a Rómeó és Júlia könyvnek a tulajdonságait le tudnád írni??

    Előre is köszönöm!!
    Mira

    Válasz

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .