Gárdonyi Géza – Egri csillagok – Harmadik rész – A rab oroszlán – Olvasónapló

III. rész 1. fejezet

Főbb szereplők Időpont Helyszín
Dobó István
Mekcsey István
Cecey Péter
Cecey felesége
1543, két évvel később,
mint az előző rész
A Berettyó partja

A Berettyó partján lovas csapat itatja a lovaikat, azonban a lovak nem akarnak inni, kiderül, hogy véres a víz. A csapat vezetője Dobó István, a patakparton ülve egy fiatal férfit talál, akiknek a fején egy nagy kardvágás van, azt mossa a folyóban.

Kiderül, hogy a férfi Mekcsey és azért vérzik, mert egy 10 törökből álló csapat megtámadta a közelben egy öregember kocsiját, Mekcsey és három embere pedig a segítségére sietett. Csak Mekcsey és az öreg házaspár élte túl a harcot, hat török meghalt, négy elmenekült.

Az öreg házaspárról kiderül, hogy Cecey Péter és a felesége. Éppen a királyné udvarába tartanak Vicuska esküvőjére, akit az a Fürjes Ádám vesz feleségül, aki az előző részben csúnyán cserbenhagyta Gergelyt. (2. rész, 21. fejezet) Dobó és Cecey, mikor megismerik egymást, melegen kezet fognak. Mekcsey Debrecenbe tart, hogy elvigye Gergelyt a király hadába.

Cecey, Dobó és Mekcsey megosztoznak a törökök fegyverein, Mekcseyé lesz egy szép kígyófejes kard.

Mivel Cecey és Mekcsey egy irányba mennek, Dobó kíséretül melléjük adja három katonáját.

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




Gárdonyi Géza – Egri csillagok – Negyedik rész – Eger veszedelme – Olvasónapló

IV. rész 1. fejezet

 

Gárdonyi Géza – Egri csillagok – Negyedik rész – Eger veszedelme – Olvasónapló

Főbb szereplők Időpont Helyszín
Cecey Éva (24 éves)
Bornemissza János, Gergely és Éva fia, 6 éves
Réz Miklós diák (16 éves)
Balogh Tamás révfalusi nemes
Jumurdzsák
1552 Sopron

Cecey Éva soproni házukban látja vendégül Miklós diákot, aki külföldi útra készül. Éva Gergely ruhái közül válogat a diáknak.

Kezébe akad az a mellény, amit Gergely akkor viselt, amikor török fogságba esett és Hajván segítségével szabadult ki.(II. rész 11. fejezet) Éva a mellény zsebében talál egyet azok közül a papírok közül, amiket Hajván adott elolvasásra Gergelynek.

Miklós diákkal együtt rájönnek, hogy a lapon lévő rajz Eger várának tervrajza. Éva sajnálja, hogy nem hamarabb találta meg a rajzot, mert Gergely két héttel korábban ment el Egerbe, Éva apjával az immár 70 éves Ceceyvel együtt. Közben körülöttük futkos Éváék fia, Bornemissza Jancsi.

Egyszercsak látogató érkezik, aki Balogh Tamás, révfalusi nemes néven mutatkozik be és Gergelyt keresi, mondván, hogy azt hallotta Gergely eladná néhány ékszerét. Éva csodálkozik, nem nagyon van nekik ékszerük.

Balogh Tamás ezután már konkrétan azután érdeklődik, hogy nincs-e Gergelynek egy köves gyűrűje. Éva azt mondja, hogy van, de azt Gergő magával vitte Egerbe. Közben Jancsi elmegy a diákkal a vásárba trombitát venni.

Balogh Tamás is elbúcsúzik. Évának rossz érzése támad, mintha ismerné valahonnan a félszemű magyar nemest, végül rájön, hogy Balogh Tamás nem volt más, mint Jumurdzsák, aki azóta is a talizmánját keresi. Éva kétségbeesetten szalad a vásárba, hogy megtalálja a fiát, de késő, Jumurdzsák elrabolta.

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




Gárdonyi Géza – Egri csillagok – Ötödik rész – Holdfogyatkozás – Olvasónapló

V. rész 1. fejezet

Főbb szereplők Időpont Helyszín
Szalkay Balázs
Cecey Éva
Réz Miklós diák
1552 szeptember vége Szarvaskő vára

Az Egertől nem messze lévő Szarvaskő várának kapitánya, Szalkay Balázs a vár falán állva hallgatja, ahogy a török ágyúzza Egert, látni nem látja, mert eltakarják a hegyek.

Észreveszi azonban, hogy két lovas közeledik, eléjük megy az udvarra. A lovasok úgy mutatkoznak be, mint Bornemissza János, Bornemissza Gergely hadnagy öccse, és Réz Miklós diák. Szalkay meghívja őket ebédre. Ebéd közben aztán Szalkay rájön, hogy Bornemissza János valójában nő, és nem más, mint Gergely felesége, Éva.

Éva elmeséli Szalkaynak, hogy Jumurdzsák elrabolta a fiát Sopronból, és neki és a diáknak muszáj bejutnia Egerbe. Előveszi azt a térképet is, amit Gergely mellényében talál, azon vannak rejtett, föld alatti útvonalak, amik bevezetnek a várba. Éváék találnak rajta egy járatot, ami nem messze kezdődik a vártól egy téglaégető kemence melletti diófánál van a bejárata, egy malomkő alatt.

Szalkay először nem akarja elengedni Évát, félti. Aztán végül mégis beleegyezik, hogy segít és török álruhát ad nekik.

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




Jókai Mór – Az arany ember – Második rész – Timéa – Olvasónapló

II. rész 1. fejezet: A fogadott apa

Főbb szereplők Időpont Helyszín
Tímár Mihály
Timéa
Zófia asszony, Brazovics Athanáz felesége
Athelie, Zófia asszony és Brazovics
Athanáz lánya
Kacsuka főhadnagy, Athelie vőlegénye
Brazovics Athanáz
1828 Brazovics Athanáz
komáromi háza

Lássuk az egészetJókai Mór – Az arany ember – Második rész – Timéa – Olvasónapló




Jókai Mór – Az arany ember – Első rész – A Szent Borbála – Olvasónapló

I. rész 1. fejezet: A Vaskapu

Főbb szereplők Időpont Helyszín
1828 A dunai Vaskapu

A regény egy tájleíró fejezettel kezdődik, amelyben Jókai leírja a Vaskaput. A Vaskapu a Duna egy szakaszát jelöli, ahol a folyó két hatalmas sziklafal között folyik. Tájleíró fejezet, a cselekmény szempontjából nincs jelentősége.

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!