részletes olvasónapló novellánként

Giovanni Boccaccio – Dekameron – Hetedik nap – Olvasónapló

Szerző:

A Dekameron hetedik napjának olvasónaplója novellánként

Hetedik nap

Másnap, amikor a társaság felkel, elvonulnak az Asszonyok Völgyébe és fürdéssel, tánccal, szórakozással töltik a napot.

Délután háromkor pedig összegyűlnek és elkezdik mesélni a történeteket.

Ne feledjük, a hetedik napon Dioneo a király és olyan „asszonyokról legyen szó, kik akár szerelemből, akár azért, hogy a csávából kimenekedjenek, megcsalták férjöket, akár rájött az, akár nem.”

Hetedik nap első novella

Mesélő A novella
Emilia főbb szereplői helyszíne
Gianni Lotteringhi, a gazdag de butácska gyapjúkereskedő
Tessa, a felesége
Federigo, a szerető		 egy Camerata melletti
nyaraló

„Élt valaha Firenzében a San Brancazio utcában egy gyapjúkereskedő, bizonyos Gianni Lotteringhi nevezetű, ki mesterségében fölöttébb ügyes ember volt, ámbátor egyéb dolgokban némiképpen korlátolt”, azaz némiképp együgyű volt.

Gianninak volt egy felesége is, egy „Tessa nevezetű, szemrevaló, kackiás, okos és huncut egy asszony.”

Tessa asszony szerelmes volt Federigo di Neri Pegalottiba, egy jóképű fiatalemberbe, aki viszontszerette őt. Találkáikat Gianni Camerata melletti nyaralójában bonyolították, ahová az asszony egész nyárra leköltözött. Gianni pedig néha meglátogatta feleségét és nála aludt, de egyébként ideje nagy részét Firenzében töltötte. Szerencséjükre Federigo nyaralója éppen szomszédos volt Gianniével.

Gianni érkezése azonban mindig kiszámíthatatlan volt, ezért a szerelmesek megegyeznek abban, hogy Feredigo minden nap nézzen le a nyaralója udvaráról – ami egy domboldalban volt és ezért magasabban feküdt, mint az asszony lakhelye – Gianni kerítésére, amin egy szamárfejet fog látni.

Ha a szamárfej Firenze pofája Firenze felé néz, akkor aznap éjjel az asszony egyedül lesz, Federigo menjen az ajtóhoz és kopogtasson hármat. Ha azonban a szamárfej Fiesole felé van fordítva, akkor a férj a nyaralóban tölti az éjszakát.

A rendszer tökéletesen működött, egészen addig, amíg egy este Tessa már elküldte a jelzést Federigónak, sőt, már az ízletes vacsorát is megfőzette, amikor sötétedés után egyszercsak beállított Gianni. Tessának már nem volt lehetősége elfordítani a szamárfejet, amit Federigo a sötétben egyébként sem látott volna.

Tessa ezért a vacsorára készített malachúst becsomagoltatja a szolgálólányával – aki be volt avatva a szeretők viszonyába – és kiküldeti vele, hogy rakja le egy barackfa tövébe. Azt azonban elfelejti megparancsolni a szolgának, hogy várja is meg Federigót és mondja meg neki, hogy az az éjszaka mégsem alkalmas a randevúra, ellenben a vacsora ott van a fa alatt. A szolga tehát nem várja meg az érkező szeretőt.

Federigo pedig – aki úgy tudja, hogy szerelmével vacsorázik, mert a férj nincs a nyaralóban – megérkezik a házhoz és hármat koppant az ajtón. Persze Gianni ezt rögtön meghalja, kérdezi a feleségétől, hogy ki lehet az ilyen késő éjjel.

„- Azt mondom – felelte Gianni -, hogy úgy rémlik, mintha kopogtatnának a kapunkon.

– Kopogtatnak? Jajjaj, Giannim, hát nem tudod, mi ez? Ez a kísértet, mely engem már napok óta halálra rémítget éjszakánkint; mindeddig, mikor meghallottam, nyomban fülig betaka­rództam, s nem mertem előbb kidugni a fejemet, csak akkor, mikor már kivilágosodott.”

A asszony követeli, hogy most, hogy férje is itt van, közösen babonázzák meg a kísértetet.

„- Hát hogyan kell megbabonázni?
Felelte az asszony:
– Én nagyon jól értem a megbabonázás módját, mivel tegnapelőtt, mikor Fiesoléban jártam a búcsún, egy vezeklő asszony, ki Isten a tanúm, mely szent életű, látván, mennyire félek, meg­tanított egy szent és szép ráolvasásra”

Tessa elmondja, hogy eddig csak azért nem próbálkozott a ráolvasással, mert félt egyedül, de most, hogy itt van Gianni is, mindenképpen meg kell próbálni.

Tessa és Gianni odamennek az ajtóhoz, ahol Tessa hangosan – hogy Federigo is hallja – elmondja a ráolvasás szövegét.

„- Kísértet, ki éjjel kísért szerteszéjjel, húzd be farkad s oldalogj, ahogy jöttél, takarodj; kinn a kertnek füvében, vén barackfa tövében lelsz majd zsíros kappanpecsenyét, tyúkom-búkom száz pöttyenetét, idd meg rá a bort, irhádat elhordd, és ne bánts se engemet, se Giannim, édes férjemet.”

Ebből Federigo világosan megérti, hogy a férj otthon van, de őt a barackfa tövében vacsora várja és elmegy.

A ráolvasás tehát hatásosnak mutatkozott, a szeretők nem buktak le és Gianni is megnyugodott.

A babonázásra azonban máskor is szükség van, ugyanis egy alkalommal, amikor Tessa asszony tud arról, hogy férje aznap este érkezik és a szamárfejet Fiesole felé fordította, egy arra járó paraszt unalmában botjával rácsapott a szamárfejre, mire az Firenze felé fordult. Így Federigo azt hitte, hogy aznap este Tessa egyedül lesz.

Tehát kopogott az ajtón, mire Tessa megint a kísértetre hivatkozva mond babonázást:

„- Kísértet, kísértet, menj, Isten veled, más forgatta, nem én a szamárfejet, miért is verje meg két kézzel az Isten, mivelhogy a férjem, Gianni vagyon itten.”

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




Oldalak: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10

Giovanni Boccaccio – Dekameron – Hatodik nap – Olvasónapló

Szerző:

A Dekameron hatodik napjának olvasónaplója novellánként

Hatodik nap

A hatodik napon a 10 fiatal ugyanolyan szórakozásokkal tölti az idejét, mint a korábbi napokon, majd délután háromkor újra összeülnek a szökőkút mellett, hogy mindenki elmondja a novelláját.

Ne feledjük, a hatodik napon Elisa, a királyné és „…olyanokról legyen szó, kik valamely csípést szellemes mondással vissza­vertek, vagy talpraesett válasszal, vagy gyors elhatározással megszabadultak valamely veszte­ségtől, veszedelemtől, vagy szégyenkezéstől.”

A királynő már éppen parancsot adna az első novella mesélésére, amikor váratlan közjáték zavarja meg a nyugalmat. A szolgák és cselédek szállása felől nagy kiabálás hallatszik.

Elisa hívatja az udvarmestert, akinek elvileg az lenne a feladata, hogy a kényelmükről, nyugalmukról és ellátásukról gondoskodjon, aki elmondja, hogy két cseléd, Licisca és Tindaro csapja a lármát.

Elisa maguk elé hívatja Liciscát és Tindarót és megérdeklődi, hogy mi a veszekedés oka.

Kiderül, hogy természetesen a sexen és erotikán vesztek össze. Tindaro, a szemérmes férfi ugyanis váltig állítja, hogy a nők mindig szűzen mennek férjhez és soha nem csalják meg férjüket.

Ezzel szemben az élet dolgaiban jóval tapasztaltabbnak bizonyuló Licisca más véleményen van:

„Ez meg, vén szamár létére szentül hiszi, miképpen a leányok olyan ostobák, hogy elvesztegetik idejöket, s addig várnak, míg atyjoknak vagy bátyjoknak tetszik, kik hét eset közül hatszor három-négy esztendeig is halogatják férjhez adásokat. Szépen volnánk, atyafi, ha ennyi ideig henyélnénk. Krisztus hitére mondom (mivel csak tudom, mit beszélek, ha már esküt teszek rá), nem tudnék hamarjában olyan leányt mondani, ki szűzen ment férjhez, s azt is jól tudom, hogy a férjes asszonyok közül hányan és hányszor megcsalják férjöket; s még ez a barom akar tanítani engemet arra, hogy milyenek az asszonyok, mintha bizony ma született csecsemő volnék.”

A cselédek perlekedése természetesen megnevetteti a nemes hölgyeket és ifjakat, majd a királynő meghagyja a szolgáknak, hogy menjenek vissza a konyhára és lehetőleg most már maradjanak csendben

Hatodik nap első novella

Mesélő A novella
Filoména főbb szereplői helyszíne
Oretta, Geri Spina úr felesége
A mesélő lovag		 Firenze

Élt Firenzében egy Oretta nevű hölgy, egy Geri Spina nevű úr felesége. Egyszer Oretta vidéki birtokán tartózkodott néhány barátnőjével és kísérő lovagokkal.

Amikor a hölgyek és urak sétára indulnak, az egyik lovag felajánlja, hogy a séta ideje alatt egy történettel fogja szórakoztatni Orettát.

„- Madonna Oretta, ha akarod, én majd egy gyönyörű szép novellával úgy elszórakoztatlak ama hosszú úton, melyet meg kell tennünk, hogy azt hiszed majd: lóháton mentél.”

A lovag neki is kezd a történetnek, de pocsék mesélőnek bizonyul, folyton elrontja a novellát, összekeveri a szereplőket és az eseményeket, elveszti a fonalat. Ennek köszönhetően Oretta egyre kínosabban érzi magát, végül félbeszakítja a lovag habogását.

„- Uram, a lovad bizony nagyon rázós; kérlek hát, engedj leszállanom róla.”

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




Oldalak: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10

Giovanni Boccaccio – Dekameron – Negyedik nap – Olvasónapló

Szerző:

A Dekameron negyedik napjának olvasónaplója novellánként

Negyedik nap

A negyedik nap (hétfő) is a szokásos mulatságokkal, pihenéssel telik délutánig, amikor az ifjak elkezdik mesélni a novellákat.

Emlékezzünk rá, a negyedik nap uralkodója Filostrato és novelláinak kötelező témája: „oly emberekről, kiknek szerelme szerencsétlen véget ért.”

Negyedik nap első novella

Mesélő A novella
Fiammetta főbb szereplői helyszíne
Tancredi, Salerno fejedelme
Ghismonda, Tancredi lánya
Guiscardo, Ghismonda szeretője, Tancredi
fegyverhordozója		 Salerno

Salerno fejedelmének, Tancredinek volt egy szépséges lánya, Ghismonda, akit Tancredi nagyon szeretett. Annyira, hogy nem is akarta férjhez adni, pedig a lány már eladó sorban volt. Végül mégis férjhez ment Capua hercegéhez, de a házasság rövid életű volt, a lány hamar özvegységre jutott és hazaköltözött apjához.

Tancredi úgy megörül neki, hogy Ghismonda visszakerült a házhoz, hogy esze ágában sincs újra férjhez adni. A lány azonban fiatal, szépséges és okos, vágyik a szerelemre, így elhatározza, hogy kerít magának egy szeretőt.

Választása apja egyik fiatal fegyverhordozójára, Guiscardóra esik. Ghismonda szerelme természetesen viszonzásra talál, most már csak az alkalmat kell megteremteni, hogy a fiatalok titokban találkozhassanak.

Tancredi lánya ezért egy nádszálat nyújt át Guiscardónak, amibe egy levelet rejtett.

„- Csinálj ebből ma estére fúvókát szolgálóleányodnak, hogy tüzet élesszen vele.”

Guiscardo sem buta, egyedül maradva hamar felfedezi a nádszálba dugott levelet, amiből megtudja, hogyan, hol és mikor tud szerelmével találkozni.

Tancredi palotája egy hegyoldalban állt, a hegyben pedig volt egy barlang, amit egy titkos járat kötött össze az egyik szobával. Szerencsére Ghismonda éppen ebben a szobában lakott. A barlangot és a járatot pedig már olyan régen nem használták, hogy szinte mindenki elfeledkezett róla.

Tancredi lánya tehát ebben a barlangban adott randevút Guiscardónak, aki másnap meg is jelent. Ghismonda pedig az alagúton át felkísérte a szobájába, ahol kellemesen töltötték a napot.

A fiatalok szerelme tehát beteljesedett, de sajnos nem maradt sokáig titokban. Tancredinek ugyanis szokása volt néha bemenni a lánya szobájába egy kicsit beszélgetni. Egyik nap is így tett, amikor a lánya még az udvarhölgyeivel időzött az udvaron.

Tancredi úgy döntött, hogy megvárja a lányát a szobában, leült egy zsámolyra az ablak mellé és elaludt. Amikor Ghismonda felment a szobájába, nem vette észre, hogy apja az ablak mellett alszik, mert a függöny eltakarta, az ablaktáblák pedig csukva voltak. A lány mit sem sejtve kinyitotta a rejtekalagút ajtaját és beengedte Guiscardót.

Tancredi persze felébred a szeretkezés hangjaira és döbbenten veszi tudomásul, hogy a lánya a fegyverhordózójával hempereg az ágyban. Nem szól semmit, amíg a fiatalok nem végeznek, Guiscardo távozik a barlangon keresztül, Ghismonda pedig elhagyja a szobát, anélkül, hogy Tancredit észrevették volna.

Ezután Tencredi is távozik, majd parancsára még aznap este két ember lefogja Gusicardót és Tancredi elé viszik.

Tancredi persze felelősségre vonja Guiscardót, akit ez nem hat meg különösebben, röviden válaszol csak:

„- A szerelem hatalmasabb nálad is, nálam is.”

Tancredi ekkor a lányához meny és felelősségre vonja, amiért olyan férfival kezdett viszonyt, aki nem a férje. Ghismonda csak apja szavaiból jön rá, hogy kapcsolatát Guiscardóval felfedezték, sőt apja fogságba is ejtette a fiatal fegyverhordozót.

Ekkor azonban nem könyörögni kezd apjának, hanem egy hosszú monológban védi meg kapcsolatukat és azt veti – többek között – apja szemére, hogy Tancredi önzése miatt volt kénytelen szeretőt keresni magának, mert apja nem akarta férjhez adni őt.

Tancredit meglepi Ghismonda heves kitörése és elhatározza, hogy nem a lányát bünteti meg, hanem Guiscardót, hátha az lehűti Ghismonda érzelmeit is.

Tancredi ezután egyszerűen két emberével meggyilkoltatja Guiscardót és kivágatja a szívét. A szívet egy aranyserlegbe teteti, majd egy szolgálóval beküldeti a lányához és megparancsolja, hogy a szolga egy üzenetet is adjon át:

„- Atyád küldi ezt néked, hogy megörvendeztessen abban, mit legjobban szerettél, miként te is megörvendeztetted abban, mit ő legjobban szeretett.”

Ghismonda persze rögtön rájön, hogy kinek a szíve van a serlegben. Ezután mérges növényekből főzetet készít, amit ráönt a szívre, majd az egészet kiissza. Inkább választja a halált, mint a kedvese nélküli életet.

Az udvarhölgyek persze azonnal megjelentik Tancredinek a dolgot, de az apa már későn érkezik, a Ghismonda már felhajtotta a méreggel – és a szívvel – teli korsót.

Tancredi későn jön rá, hogy hiba volt a szerelmeseket elszakítani egymástól és a fiút megölni. Lánya halála után a párt közös sírba temetteti.

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




Oldalak: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10

Giovanni Boccaccio – Dekameron – Harmadik nap – Olvasónapló

Szerző:

A Dekameron harmadik napjának olvasónaplója novellánként

Harmadik nap

A pénteket és szombatot tehát pihenéssel (és tisztálkodással) tölti a csapat, majd vasárnap reggel korán felkelnek és egy két kilométerrel arrébb fekvő birtokra vonulnak. Az nem derül ki, hogy melyiküké (vagy, hogy egyáltalán kié) a gyönyörű villa és a hozzá kapcsolódó vadaskert.

Az ifjak követik a szokásos protokollt, délelőtt séta, beszélgetés, játék, majd ebéd, utána kis alvás, majd összegyűlnek, hogy mindenki elmondja aznapi novelláját.

Ne feledjük a vasárnapi történetek kötelező témáját, amit még Neifile királynő határozott meg csütörtök este: „olyan embe­rekről beszéljünk, kik ügyességök révén valamely igen kívánt dolgot megnyertek, vagy vissza­szerezték azt, amit elvesztettek.”

Harmadik nap első novella

Mesélő A novella
Filostrato főbb szereplői helyszíne
Nuto, az öreg kertész
8 apáca
A fejedelemasszony
Massatto, a fiatal parasztlegény		 Firenze

Firenze környékén volt egy apácakolostor, ahol 8 fiatal apáca élt egy fejedelemasszony felügyelete alatt.

A kolostor kertjét egy Nuto nevű idősebb kertész gondozza, aki hamarosan elunja, hogy az ifjú hölgyek unalmukban mindig megpróbálnak beleszólni a munkájába, ráadásul a fizetésével sem elégedett. Ezért felmond és visszatér szülőfalujába, Lamporecchióba.

Ott elmeséli az esetet egy fiatal, magas, jóképű, Massatto nevű parasztnak. Massatto pedig úgy gondolja, hogy a félreeső helyen lévő apácakolostor, benne 9 fiatal hölggyel, igazán megfelelő vadászterület lenne neki.

Vállára kapja a fejszéjét és jelentkezik a kolostorba Nuto megüresedett pozíciójára. Előtte azonban még átgondolja az esélyeit, és rájön, hogy egy egészséges, fiatal férfit aligha fognak alkalmazni egy szűz lányoktól hemzsegő ilyen, vagyis a farkast nem eresztik be könnyen a bárányok közé.

Ezért úgy dönt, hogy süket-némának és kissé ostobának fogja beállítani megát, mint akinek nem sok köze van a való élethez és az abban esetlegesen előforduló erkölcstelen dolgokhoz.

Massatto terve beválik, alkalmazzák a zárdában kertészként, a farkas tehát bejutott a bárányok közé.

Egy nap, amikor Massatto elfárad a munkában, leheveredik egy fa alá szundítani. Éppen arra sétál két apáca, akik persze úgy tudják, hogy a kertész süket-néma és éppen a Massatto számára megfelelő beszélgetést folytatják.

Az egyik apáca elmondja, hogy ő már sokat hallott arról, hogyan szereti egymást egy férfi és egy nő, és nagyon kíváncsi arra, hogy ez a gyakorlatban hogyan működik. A másik apáca nem ijed szabad szellemű, figyelmezteti társnőjét, hogy ők szüzességet fogadtak és egyébként sincs a közelükben a feladatra megfelelő férfi.

Az első apáca viszont mindkét problémát elhárítja, mondván, hogy a kolostor minden lakott helytől távol esik, senki sem tudja meg, mi történik a falai között és itt van a jóképű kertész, aki ugyan süket-néma, és kissé ostoba, de éppen ezért valószínűleg mindent megtesz, amit mondanak neki. Tehát remek példány a kísérlethez.

Massatto természetesen csak tetteti az alvást, mindet hall é örömmel vonul be a kertészlakba, hogy a hölgyek kísérleti alanya legyen. A két apácának megtetszik a mulatság és most már rendszeresen járnak Massattóhoz, akiről még mindig úgy tudják, hogy süket-néma.

Sürgölődésük persze nem maradhat sokáig titok, hamarosan a többi apácanövendék is felfedezi a titkos találkákat. Először jelenteni akarják a fejedelemasszonynak, de kíváncsiságuk erősebb.

Nem sok idő kell hozzá, Massattónak már nyolc ifjú apácát kell rendszeresen szeretni, persze ez nincs ellenére.

Egy alkalommal, amikor Massatto egy fa alatt piheni ki éjszakai munkálkodásának fáradalmait, amikor arra sétál a fejedelemasszony. Érthetetlen módon az apácák vezetőjét is elkapja a vágyakozás, és Massattót a cellájába hívja, ahol több napon és éjszakán keresztül kell szegény kertésznek a kedvére tennie.

Massatto most már komoly bajban van, hiszen 9 nőt kéne éjszakánként kielégítenie, ami már nem olyan nagy öröm, lassan belerokkan a feladataiba.

Nem tehet mást, megszólal a fejedelemasszony előtt. Az apácák vezetője először elcsodálkozik, hogy a csinos kertész nem néma, még jobban azon, hogy az apácái sem teljesen szentéletűek.

Két választása van: vagy elbocsájtja Massattót, aminek egyrészt megvan az a veszélye, hogy a férfi kibeszéli a kolostorban történteket, másrészt pedig férfi nélkül maradnak. Vagy pedig szigorú rendet vezet be a kertész munkájában, sorrendet tartva a lányok között.

A fejedelemasszony természetesen a második megoldást választja, ami mindenkinek megfelel. Így már Massatto is eleget tud tenni kertészi munkájának és éjszakai feladatainak is, anélkül, hogy belerokkanna a teljesítménykényszerbe.

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!

Oldalak: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10

Giovanni Boccaccio – Dekameron – Második nap – Olvasónapló

Szerző:

A Dekameron második napjának olvasónaplója novellánként

Második nap

A második nap ugyanúgy telik, mint az első, majd délután újra összegyűlik a társaság a réten és elkezdik mesélni a történeteket.

Emlékezzünk rá, a második napon mindenkinek olyan emberekről kell történetet mesélni, „akik különb-különbféle keserves hányattatások után, holott nem is reménykedtek benne, szerencsés végre jutottak.”

Második nap első novella

Mesélő A novella
Neifile főbb szereplői helyszíne
Arrigo, a német hordár
Stecchi, Martellino, és Marchese, az olasz
mutatványosok
Sandro Agolanti, a trevisoi fejedelem belső embere
A trevisoi fejedelem		 Treviso

Élt Trevisoban egy Arrigo nevű német hordár, akit mindenki becsületes, szent életű embernek ismert. Arrigo halálakor megkondultak a trevisoi székesegyház harangjai, anélkül, hogy bárki lett volna a közelükben.

Ezt persze a trevisóiak csodának tartották és úgy értékelték, hogy a harangok bizonyára Arrigo szent élete miatt kondultak meg. Vagyis maga Arrigo is valószínűleg szent. Ezért Arrigót a székesegyházban ravatalozták fel és elkezdtek a holttestéhez járulni a nyomorékok, a vakok, hátha Arrigo csodát tesz és meggyógyulnak.

Ekkor érkezik a városba a három firenzei mutatványos, Stecchi, Martellino, és Marchese, akik érdeklődve figyelik a székesegyház körüli nagy tömeget. Hamarosan azt is megtudják, hogy mi az oka a nagy csődületnek. Ők is kíváncsiak lesznek, meg akarják nézni Arrigót, de nyilvánvaló, hogy a nagy tömegben esélyük sincs a „szent” közelébe jutni. Ekkor Martellinónak támad egy ötlete.

„Én nyomorékká torzítom magamat, te pedig egyfelől és Stecchi másfelől, mintha magam erejéből nem tudnék járni, támogatni fogtok, s úgy tesztek, mintha oda akarnátok vezetni, hogy a szent meggyógyítson engemet: nem akad senki, aki láttunkra ne adna helyet, és ne engedne előre.”

Így is tesznek, és persze odaengedik őket a szent koporsójához. Martellino ekkor úgy tesz, mint a szent tényleg meggyógyította volna, és a tömeg éljenez.

A három olasz csibész balszerencséjére azonban a tömegben van egy firenzei polgár is, aki ismeri őket.

„- Átkozott egy fickó: ki ne hitte volna, látván őt idejönni, hogy valóban nyomorék?
Mikor eme szavakat néhány trevisói ember meghallotta, nyomban ezt kérdezték:
– Hogyhogy? Hát nem volt nyomorék?
Felelte nekik a firenzei ember:
– Szó sincs róla: világéletében oly szép szál ember volt, mint akármelyikünk, de nincs ember, ki jobban értené emez komédiázást, hogy hogyan torzítsa magát bármiféle formába, mint magatok is láthattátok.”

A trevisóiak persze bedühödnek, amiért csúfot űztek a szentjükből, elkezdik ráncigálni Martellinót, lincshangulat alakul ki, Stecchi és Marchese alig tudnak kijutni a tömegből.

A csődületet figyeli a trevisói fejedelem testőrsége is és a trevisói polgármester, de nem tesznek semmit, hiszen – még – nem történt semmi olyan, ami hivatalos megavatkozást igényelve.

Marchesének persze szeretné kimenteni társukat a tömegből, de elég szerencsétlen ötlete támad, odarohan a polgármesterhez:

„- Az Isten szerelmére, van odabent egy gazfickó, ki ellopta erszényemet, melyben száz jó firenzei arany volt; kérlek, fogasd el, hogy visszakapjam pénzemet.”

Megvan a hivatalos indok, a fejedelem 12 testőre a polgármester parancsára kiráncigálja a félig agyonvert Martellinót a tömegből és a palotába viszik.

Martellino azonban cseberből vederbe került, mivel miután kiderül, hogy már tolvajlással is gyanúsítják az olaszt, a tömegből rögtön sokan jelentkeznek, hogy az ő erszényük is eltűnt.

A polgármester kihallgatja Martellinót, aki nem veszi túlságosan komolyan a vádakat.

„- Uram, én kész vagyok megvallani az igazat, de parancsold, hogy mindenki, aki engem vádol, mondja meg, mikor és hol loptam el erszényét, én pedig megmondom neked, mit követtem el és mit nem.”

A bíró így is tesz, az emberek pedig folyékonyan hazudnak, ki azt mondja, hogy 8 napja tűnt el az erszénye, ki azt, hogy 6 napja.

Martellino pedig hiába védekezik azzal, hogy csak aznap érkezett a városba, soha életében nem járt ott korábban, a közhangulat (és a bíró hangulata is) ellene van, kinéz neki a halálbüntetést.

Eközben Stecchi és Marchese kétségbeesetten próbálnak módot találni barátjuk kiszabadítására.

Visszamennek a szállásukra, ahol elmesélik a fogadósnak az egész történetet. Szerencséjükre a fogadós ismer egy Sandro Agolanti nevű nemest, a trevisoi fejedelem első emberét. Elviszi hozzájuk a két olaszt, akik neki is elmesélik a mulatságosan induló, de lassan tragédiába forduló történetüket.

Sandro Agolanti jót mulat a sztorin és pártfogásába veszi a két olaszt. Elviszi őket a fejedelemhez, akinek szintén tetszik a történet és parancsot ad, hogy Martellinót vezessék elébe. Ez kisebb nehézségekbe ütközik, mert a bíró – aki valamiért gyűlöli a firenzeieket – szentül elhatározza, hogy mindenképpen hóhérkézre juttatja az olaszt. A fejedelemnek azonban nem mondhat ellent.

Martellino tehát a fejedelem elé kerül.

„Mikor tehát a fejedelem elé került, és mindent rendre elmondott neki, könyörgött, hogy legnagyobb kegye­lem gyanánt engedje őt távozni; mivelhogy mindaddig, míg el nem jut Firenzébe, szüntelenül úgy fogja érezni, hogy a hurok ott van a nyakán. A fejedelem jót hahotázott a furcsa eseten, és megajándékozta ruhával az atyafit, s mindhárman, miután megmenekültek eme roppant veszedelemből, reményükön felül, épségben és egészségben megtértek otthonukba.”

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




Oldalak: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10