Szabó Magda – Abigél – Olvasónapló

Kőnignél. Abigél újra megszólal

Főbb szereplők

Időpont

Helyszín

Gina

Kalmár

Zsuzsanna

Kőnig

1943 november

Az intézet

Kőnig szobája

Az első órán Zsuzsanna lép be a terembe, ki akarja deríteni, mi is történt pontosan előző nap.

Az ötödikeseknek lassan rájönnek, hogy Zsuzsanna nem viszonozza Kalmár érzelmeit, hanem a megvetett, lenézett Kőniget szereti.

Kalmár is észreveszi, hogy elutasították, de tudja leplezni az érzelmeit. A tanár azt mondja, ő is akart foglalkozni az előző napon történtekkel, megfedni az osztályt és felhívni a figyelmet arra, hogy Kőnig tanár úr a tényeket kissé megváltoztató nyilatkozatot tett irgalomból.

Kalmár ezzel gyakorlatilag hazugnak nevezi a kollégáját.

Gina szót kér, meg akarja menteni az osztályt, hiszen az ő ötlete volt a groteszk dolgozat. Emiatt nem valószínű, hogy kirúgják az iskolából, hiszen maga az igazgató kapott a Kőnig-féle verzión. Elmondja, hogy az egész az ő ötlete volt, a Sokoray Atalában volt szokás a kettős dolgozat.

Kalmár kéri az osztályt, hogy adják át neki a fogalmazásokat, az ötödikesek megmondják, hogy még előző nap megsemmisítették.

Büntetésből nem kaphatnak két hétig szépirodalmat a könyvtárból és a filmvetítésekből is kimaradnak, ehelyett a testvér beosztja őket valami Istennek tetsző munkára.

Gina pedig ebéd után átmegy a tanári lakrészbe, elmondja Kőnignek, hogy kicsúfolta őt, és bocsánatot kér tőle.

Az eseménynek híre megy a Matulában: a fogalmazásnak és a látogatásnak is.

A hetedikes Deák olvas fel aznap ebéd közben (minden étkezés alatt olvas valaki az erkölcsnemesítő svájci könyvből).

A felolvasott történet szerint, a mintaszerű lelki életet élő leány, hogy nevelőanyjának kifejezze háláját, az ő púpos, himlőhelyes, beszéd helyett inkább csak makogni tudó keresztfiához megy feleségül, nem a daliás Teofilhoz.

Az egész iskola érzi a helyzet fonákságát, látja a párhuzamot a könyvbeli történet és a Zsuzsanna-Kalmár-Kőnig háromszög között.

Kőnig nem érti Gina látogatásának okát, hiszen a kislány már megkapta a büntetést, azt pedig tudja, hogy Gina róla írta a dolgozatát.

Kalmár nem tud gyönyörködni kollégája zavarában, mert Kőnig közönyt mutat, nem zavart, de mintha nem is érdekelné semmi, csak esetleg Horn Mici és a tőle kapott aszalt szilva.

Estére Gina egy cetlit talál a füzetében „NE LEGYEN TÖBB BOTRÁNY, A TESTÜLET TÖBBI TAGJA MEG AZ IGAZGATÓ NEM KŐNIG. EZ PARANCS. ABIGÉL”

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




“Szabó Magda – Abigél – Olvasónapló” bejegyzéshez 12 hozzászólás

  1. Szia!
    Szeretném kérdezni, hogyan tudom kinyomtatni a keresett olvasónaplót.

    Köszönettel!
    Erzsébet

    Válasz
    • Kedves Erzsébet!

      Sehogy. 🙂 A kijelölés/másolás funkció szándékosan van letiltva.

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
  2. Kedves Zsiráf!

    Szerettük volna kinyomtatni, mivel a sok reklám miatt igen zavaró olvasni.

    Azért köszönöm!

    Válasz
    • Kedves Erzsébet!

      A reklámok tartják talpon az oldalt, mert a szerver, a tárhely, a karbantartás, programozás, vírusvédelem stb., stb. nekem is pénzbe kerül… Így legalább néha kijövök nullára… 🙂

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
  3. Kedves Zsiráf!
    Nagyon nagyon szépen köszönöm, hogy létre hoztad ezt az oldalt. Nagyon hálás vagyok neked, mert az oldalad nélkül nem tudtam volna megcsinálni az olvasónaplómat. Nagyon rég óta tudok már az oldaladról, és nagyon magyon sokat segített minden olvasónaplónál!!

    Válasz
    • Kedves Csakegylány!

      Örülök, hogy tetszik, és hogy visszajáró vendég vagy! 🙂

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
  4. Szia kedves Zsiraf igaz csak most talaltam a honlapot de maris megtetsztt . Annyi a kerdesem hogy akarnam folytatni az olvasast de nem tudok ra menni a folytatasra .

    Hinata

    Válasz
    • Kedves Hinata!

      Ha nem tudod léptetni, akkor frissítsd az oldalt, utána menni fog! Ha sokan kószáltok az oldalon, akkor néha döcög a szerver… 🙂

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
  5. Kedves Zsiráf!

    Egy kérdésem lenne, hogy ki az Ruppert és miért jött a matulába?

    Egyebként az olvasonapló nagyon hasznos.

    Üdv.: Sára

    Válasz
    • Kedves Sára

      Az állami iskola, a Kukurikú igzagatója.
      „-Hát hiszen ha búcsúestet tartotok, te is tudod, milyen hírrel érkeztem ma haza Budapestről, akkor már értesültél, hogy a miniszter úr március harmincegyedikével az összes iskolát bezárta, két nap múlva befejezzük a tanévet. Bizonyítványosztás április negyedikén, minden bennlakó hazamegy, csak a nyolcadik osztály várja meg az érettségit.”

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
  6. Kedves Zsiráf!
    Volt a könyvben (Pál apostol rómaiakhoz írt leveléből…) egy mondat. Van valamilyen értelme? Mert nem nagyon értem mi ez.
    Nagyon jók az olvasónaplóid nagyon hasznosak. Eddig is sokat segítettek!
    Üdv.: Nole

    Válasz
    • Kedves Nole!

      A mondat, amire gondolsz az, hogy Non est currentis, magyarul „nem a futónak” Ez az iskola (a Matula) jelmondata. Pál apostol rómaiakhoz írott leveléből van, a teljes mondat így hangzik:
      „Non est volentis, neque currentis, sed miserentis Dei.” Magyarul: „Nem azé, aki akarja, sem azé, aki fut utána, hanem a könyörülő Istené.”

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .