Szabó Magda – Abigél – Olvasónapló

Éjféli randevú

Főbb szereplők

Időpont

Helyszín

Gina

Bánki, Torma

Kis Mari

Kuncz Feri

1944. március 26.

Az intézet

A kerti kapu, amelyiknek nincs kilincse, csak zárja

Gina biztos abban, hogy a hadnagy miatta van Árkodon, és ezt csak az apjától tudhatja, tehát hírt hozott róla.

A templom előtt a férfi felmutatja a zsoltárát, aminek a kislány nem érti az okát. A lányok azt hiszik, hogy az ismeretlen férfi Kis Marit nézi. Kuncz Feri átgázol az ötödikesek sorain, kiüti Gina kezéből a zsoltárt és egy másikat nyom a kezébe, amelyben egy cetli van.

„Zsini – olvasta Feri sorait (így se szólította senki azóta, hogy Marszell elment) –, a tábornok úr nagybeteg, hozzá kell vinnem, csakhogy nem egyszerű. Napok óta próbálom már elérni magát ebben az átkozott református kolostorban, de nem engednek be. Ma délután ismét megkísérlem, de ha nem hagynak magával beszélni, legyen éjfélkor annál a kis kertkapunál, aminek nincs kilincse, csak zárja. Ott fogom várni, kívül a falon. Kezét csókolja: Feri.”

A hadnagy persze nem jut be az erődbe. Emlékezzünk vissza, a tábornok keresett direkt ennyire zárt intézményt, amely majdnem olyan, mint a börtön.

Gina Torma, Bánki és Kis Mari segítségét kéri. Kiderül, hogy Bánki írt levelet a hadnagynak a karácsonyi szünetben, mert megsajnálta Ginát, hogy egyedül maradt Árkodon karácsonyra.

Gina nem mond erre semmit, meghagyja Bánkit abban a hitében, hogy a hadnagy az ő levelére jött. Kis Mari önzetlenségét mutatja, hogy egyáltalán nem látszik szomorúnak amiatt, hogy a rejtélyes férfi mégsem őt leste a templomban.

A terv a következő: Torma, a legfélénkebb lesz a beteg, Bánki riasztja Zsuzsannát és őrködik a betegszobánál, Kis Mari meg a folyosón. Ginának 15 perce van.

Feri valóban várja a kislányt. Elmondja, hogy az édesapja beteg, a szívével van baj. Gina elhiszi, hogy Feri együtt harcol az apjával, sőt, ő az árkodi ellenálló.

Másnap éjjel, ugyanebben az időpontban legyen itt ismét, Feri elviszi innen. Mivel szerelemről nem beszéltek, így erről hazudnia kell a lányoknak. A szökéséhez már nem kéri a segítségüket, hogy ebből ne legyen bajuk később.

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




“Szabó Magda – Abigél – Olvasónapló” bejegyzéshez 12 hozzászólás

  1. Szia!
    Szeretném kérdezni, hogyan tudom kinyomtatni a keresett olvasónaplót.

    Köszönettel!
    Erzsébet

    Válasz
    • Kedves Erzsébet!

      Sehogy. 🙂 A kijelölés/másolás funkció szándékosan van letiltva.

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
  2. Kedves Zsiráf!

    Szerettük volna kinyomtatni, mivel a sok reklám miatt igen zavaró olvasni.

    Azért köszönöm!

    Válasz
    • Kedves Erzsébet!

      A reklámok tartják talpon az oldalt, mert a szerver, a tárhely, a karbantartás, programozás, vírusvédelem stb., stb. nekem is pénzbe kerül… Így legalább néha kijövök nullára… 🙂

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
  3. Kedves Zsiráf!
    Nagyon nagyon szépen köszönöm, hogy létre hoztad ezt az oldalt. Nagyon hálás vagyok neked, mert az oldalad nélkül nem tudtam volna megcsinálni az olvasónaplómat. Nagyon rég óta tudok már az oldaladról, és nagyon magyon sokat segített minden olvasónaplónál!!

    Válasz
    • Kedves Csakegylány!

      Örülök, hogy tetszik, és hogy visszajáró vendég vagy! 🙂

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
  4. Szia kedves Zsiraf igaz csak most talaltam a honlapot de maris megtetsztt . Annyi a kerdesem hogy akarnam folytatni az olvasast de nem tudok ra menni a folytatasra .

    Hinata

    Válasz
    • Kedves Hinata!

      Ha nem tudod léptetni, akkor frissítsd az oldalt, utána menni fog! Ha sokan kószáltok az oldalon, akkor néha döcög a szerver… 🙂

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
  5. Kedves Zsiráf!

    Egy kérdésem lenne, hogy ki az Ruppert és miért jött a matulába?

    Egyebként az olvasonapló nagyon hasznos.

    Üdv.: Sára

    Válasz
    • Kedves Sára

      Az állami iskola, a Kukurikú igzagatója.
      “-Hát hiszen ha búcsúestet tartotok, te is tudod, milyen hírrel érkeztem ma haza Budapestről, akkor már értesültél, hogy a miniszter úr március harmincegyedikével az összes iskolát bezárta, két nap múlva befejezzük a tanévet. Bizonyítványosztás április negyedikén, minden bennlakó hazamegy, csak a nyolcadik osztály várja meg az érettségit.”

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
  6. Kedves Zsiráf!
    Volt a könyvben (Pál apostol rómaiakhoz írt leveléből…) egy mondat. Van valamilyen értelme? Mert nem nagyon értem mi ez.
    Nagyon jók az olvasónaplóid nagyon hasznosak. Eddig is sokat segítettek!
    Üdv.: Nole

    Válasz
    • Kedves Nole!

      A mondat, amire gondolsz az, hogy Non est currentis, magyarul “nem a futónak” Ez az iskola (a Matula) jelmondata. Pál apostol rómaiakhoz írott leveléből van, a teljes mondat így hangzik:
      “Non est volentis, neque currentis, sed miserentis Dei.” Magyarul: “Nem azé, aki akarja, sem azé, aki fut utána, hanem a könyörülő Istené.”

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .