Szabó Magda – Abigél – Olvasónapló

Kuncz Feri a Matulában

Főbb szereplők

Időpont

Helyszín

Kuncz hadnagy

Torma Gedeon

Kalmár

Gina

1944. március 28.

Az intézet

Reggel az ápoló testvér mond valamit az igazgatónak, és Gina az igazgató arcát látva érti meg, hogy Zsuzsanna el akarta titkolni, vagy legalábbis máskor közölni az igazgatóval Gina újabb bűnét, a tiltott holmik rejtegetését.

Áhítat után így az igazgatói irodában kezdi a napot.

A fegyelmi tárgyaláson Kalmár is jelen van, aki szomorú, hogy ismét meg kell büntetnie a kedvencét, Vitayt. Ginának az éjjel volt ideje összerakni a mozaikdarabkákat, és rá kellett jönnie, hogy a hadnagy csak azért udvarolt neki, hogy az apja közelébe férkőzhessen.

A tábornok tehát okkal tartott attól, hogy figyelik, és okkal hozta Ginát ide, ahol biztonságban lehetett volna, de ezt a helyet veszélyeztette a butaságaival, és ezt a helyet árulta el Bánki a levelével éppen annak, akinek nem kellett volna. (Ne feledjük, Bánki sem tudhatta, miféle ember a Gina hadnagya.)

A fegyelmit váratlan telefonhívás szakítja félbe, először a városparancsnok jelentkezik be, majd a portás, valaki az igazgatóval akar beszélni. A beszélgetés idejére Torma Gedeon kiküldi Ginát, a kislány a folyosó távolabbi részébe húzódik, hogy a soron kívüli vendég előtt ne kelljen szégyenkeznie.

A látogató nem más, mint Kuncz hadnagy.

Az igazgató elmondja, hogy az iskola műemlék jellege miatt mentesül a katonai igénybevétel alól. De a hadnagy célja más: Vitay tábornok leányát haladéktalanul Budapestre kell vinnie, az apját autóbaleset érte.

Kuncz tehát nem adta fel, hogy megszerzi Ginét, és Gina fél, hogy az igazgató kiadja őt a hadnagynak, de az igazgató elutasítja a kérést.

Ő ugyanis megígérte a tábornoknak, hogy a kislányt csak neki adja ki személyesen. Ha halálhíre érkezne, Gina még csak a temetésére sem mehetne el, sőt, csak három év és három hónap múlva hagyhatja el az intézetet az apja nélkül, amikor már leérettségizett. (Amikor a tábornok beíratta ide a lányát, sok pénzt adott át az igazgatónak – kifizette az internátusi és tandíját a kislány érettségijéig.)

Mivel minden kérés hasztalan, Kuncz hadnagy megfenyegeti az igazgatót, hogy ki fogja adni a Vitay lányt, és még az intézmény is megérzi, hogy a vezetője hátráltatja a honvédelem munkáját.

Az igazgató azonban ragaszkodik az álláspontjához, mert köti az ígérete, de közli a hadnaggyal, hogy Vitay Georginánál fékezhetetlenebb tanulót nem látott 35 éves nevelői pályáján.

Gina büntetése: nem léphet ki az utcára, még a templomi istentiszteleteken sem vehet részt, az igazgató még a magatartási jegyét lerontja. Gina igazából hálás a büntetésért is, érzi, hogy addig nincs veszedelem, amíg nem lép az utcára.

Kuncz hadnagy sem hagyja annyiban a dolgot, a püspökhöz akar menni, aki Torma Gedeon felettese.

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




“Szabó Magda – Abigél – Olvasónapló” bejegyzéshez 12 hozzászólás

  1. Szia!
    Szeretném kérdezni, hogyan tudom kinyomtatni a keresett olvasónaplót.

    Köszönettel!
    Erzsébet

    Válasz
    • Kedves Erzsébet!

      Sehogy. 🙂 A kijelölés/másolás funkció szándékosan van letiltva.

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
  2. Kedves Zsiráf!

    Szerettük volna kinyomtatni, mivel a sok reklám miatt igen zavaró olvasni.

    Azért köszönöm!

    Válasz
    • Kedves Erzsébet!

      A reklámok tartják talpon az oldalt, mert a szerver, a tárhely, a karbantartás, programozás, vírusvédelem stb., stb. nekem is pénzbe kerül… Így legalább néha kijövök nullára… 🙂

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
  3. Kedves Zsiráf!
    Nagyon nagyon szépen köszönöm, hogy létre hoztad ezt az oldalt. Nagyon hálás vagyok neked, mert az oldalad nélkül nem tudtam volna megcsinálni az olvasónaplómat. Nagyon rég óta tudok már az oldaladról, és nagyon magyon sokat segített minden olvasónaplónál!!

    Válasz
    • Kedves Csakegylány!

      Örülök, hogy tetszik, és hogy visszajáró vendég vagy! 🙂

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
  4. Szia kedves Zsiraf igaz csak most talaltam a honlapot de maris megtetsztt . Annyi a kerdesem hogy akarnam folytatni az olvasast de nem tudok ra menni a folytatasra .

    Hinata

    Válasz
    • Kedves Hinata!

      Ha nem tudod léptetni, akkor frissítsd az oldalt, utána menni fog! Ha sokan kószáltok az oldalon, akkor néha döcög a szerver… 🙂

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
  5. Kedves Zsiráf!

    Egy kérdésem lenne, hogy ki az Ruppert és miért jött a matulába?

    Egyebként az olvasonapló nagyon hasznos.

    Üdv.: Sára

    Válasz
    • Kedves Sára

      Az állami iskola, a Kukurikú igzagatója.
      „-Hát hiszen ha búcsúestet tartotok, te is tudod, milyen hírrel érkeztem ma haza Budapestről, akkor már értesültél, hogy a miniszter úr március harmincegyedikével az összes iskolát bezárta, két nap múlva befejezzük a tanévet. Bizonyítványosztás április negyedikén, minden bennlakó hazamegy, csak a nyolcadik osztály várja meg az érettségit.”

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
  6. Kedves Zsiráf!
    Volt a könyvben (Pál apostol rómaiakhoz írt leveléből…) egy mondat. Van valamilyen értelme? Mert nem nagyon értem mi ez.
    Nagyon jók az olvasónaplóid nagyon hasznosak. Eddig is sokat segítettek!
    Üdv.: Nole

    Válasz
    • Kedves Nole!

      A mondat, amire gondolsz az, hogy Non est currentis, magyarul „nem a futónak” Ez az iskola (a Matula) jelmondata. Pál apostol rómaiakhoz írott leveléből van, a teljes mondat így hangzik:
      „Non est volentis, neque currentis, sed miserentis Dei.” Magyarul: „Nem azé, aki akarja, sem azé, aki fut utána, hanem a könyörülő Istené.”

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .