Kiközösítve
Főbb szereplők |
Időpont |
Helyszín |
GinaKőnigTorma GedeonKalmárKis Mari és a többi ötödikes |
1943 első tanítási napja |
Az iskola |
Gina az irodában részletesen elmond mindent, és már akkor rájön, hogy nagy butaságot csinált, de már nem lehet visszakozni.
Torma Gedeon, az igazgató, ezen az erkölcstelennek ítélt szokáson felháborodik és felelősségre vonja az ötödikeseket.
Kis Mari próbálja menteni a menthetőt, azt mondja, hogy tradícióról szó sincs, csak a szomorú Vitayt szerették volna megnevettetni, ám sajnos a szándékuk rosszul sült el, Gina nevetés helyett indulatba jött. Szabót és Murait pedig ő vonta bele a játékba.
Büntetésük az, hogy két hétre el vannak tiltva a sétától, csak a kertbe mehetnek le.
Gina bocsánatot kér mindannyiuktól, amit el is fogadnak látszólag, de kiközösítik maguk közül, nem beszélnek vele, másnap Torma és Kis Mari el is ül mellőle (Torma hátra, Kis Mari előre), arra hivatkozva, hogy nem látják a táblát. Az órákon pedig senki nem dolgozik vele.
Gina egyedül marad, sokat tanul, hogy legalább a tanáraitól halljon egy jó szót, akiket Kőnig kivételével meg is kedvelt.
Már nagyon várja a szombatot, amikor az apja ad majd valami tanácsot, mit tegyen. De ebben is csalódnia kell, mert Zsuzsanna felhívja Gina figyelmét, hogy a tanulók sem levélben, sem telefonon nem panaszkodhatnak.
A leveleket nyilván elolvassák, mielőtt továbbítanák, Gina sincs egyedül az irodában, amíg telefonál. Így nem mondhatja el az apjának, milyen rosszul indul a tanév, az otthontól messze, barátok nélkül.
Az apja megígéri, hogy süttet neki süteményt Róza nénivel, és hogy minden héten felhívja, de egyelőre nem tudja meglátogatni.
Zsuzsanna látja, hogy a kislányt bántja valami. Rá is kérdez, de Gina nem mondja el, hogy az osztálytársai kiközösítették, ezúttal nem lesz árulójuk.
De az osztály ezt a gesztust sem értékeli. Kis Mari megfenyegeti, hogy ha még egyszer árulójuk lesz, úgy megkeserüli, hogy elszökik a Matulából.
Ginának ekkor bevillan, hogy ez nem is olyan rossz ötlet, ezt látja az egyetlen lehetséges megoldásnak: meg fog szökni.
Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
Szia!
Szeretném kérdezni, hogyan tudom kinyomtatni a keresett olvasónaplót.
Köszönettel!
Erzsébet
Kedves Erzsébet!
Sehogy. 🙂 A kijelölés/másolás funkció szándékosan van letiltva.
Üdv:
Zsiráf
Kedves Zsiráf!
Szerettük volna kinyomtatni, mivel a sok reklám miatt igen zavaró olvasni.
Azért köszönöm!
Kedves Erzsébet!
A reklámok tartják talpon az oldalt, mert a szerver, a tárhely, a karbantartás, programozás, vírusvédelem stb., stb. nekem is pénzbe kerül… Így legalább néha kijövök nullára… 🙂
Üdv:
Zsiráf
Kedves Zsiráf!
Nagyon nagyon szépen köszönöm, hogy létre hoztad ezt az oldalt. Nagyon hálás vagyok neked, mert az oldalad nélkül nem tudtam volna megcsinálni az olvasónaplómat. Nagyon rég óta tudok már az oldaladról, és nagyon magyon sokat segített minden olvasónaplónál!!
Kedves Csakegylány!
Örülök, hogy tetszik, és hogy visszajáró vendég vagy! 🙂
Üdv:
Zsiráf
Szia kedves Zsiraf igaz csak most talaltam a honlapot de maris megtetsztt . Annyi a kerdesem hogy akarnam folytatni az olvasast de nem tudok ra menni a folytatasra .
Hinata
Kedves Hinata!
Ha nem tudod léptetni, akkor frissítsd az oldalt, utána menni fog! Ha sokan kószáltok az oldalon, akkor néha döcög a szerver… 🙂
Üdv:
Zsiráf
Kedves Zsiráf!
Egy kérdésem lenne, hogy ki az Ruppert és miért jött a matulába?
Egyebként az olvasonapló nagyon hasznos.
Üdv.: Sára
Kedves Sára
Az állami iskola, a Kukurikú igzagatója.
„-Hát hiszen ha búcsúestet tartotok, te is tudod, milyen hírrel érkeztem ma haza Budapestről, akkor már értesültél, hogy a miniszter úr március harmincegyedikével az összes iskolát bezárta, két nap múlva befejezzük a tanévet. Bizonyítványosztás április negyedikén, minden bennlakó hazamegy, csak a nyolcadik osztály várja meg az érettségit.”
Üdv:
Zsiráf
Kedves Zsiráf!
Volt a könyvben (Pál apostol rómaiakhoz írt leveléből…) egy mondat. Van valamilyen értelme? Mert nem nagyon értem mi ez.
Nagyon jók az olvasónaplóid nagyon hasznosak. Eddig is sokat segítettek!
Üdv.: Nole
Kedves Nole!
A mondat, amire gondolsz az, hogy Non est currentis, magyarul „nem a futónak” Ez az iskola (a Matula) jelmondata. Pál apostol rómaiakhoz írott leveléből van, a teljes mondat így hangzik:
„Non est volentis, neque currentis, sed miserentis Dei.” Magyarul: „Nem azé, aki akarja, sem azé, aki fut utána, hanem a könyörülő Istené.”
Üdv:
Zsiráf