Török Bálint élete

Enyingi Török Bálint ugyan csak egy – fontos – mellékszereplő az Egri csillagokban, de életútja annyira tipikus a korszakban, hogy mindenképpen érdemes foglalkoznunk vele. Mint ahogy az a Dobó István életrajzból is kiderül, Gárdonyi Géza azért bőven idealizálta regényében a valós szereplőket, nincs is ezzel semmi baj, de érdemes megismerni közelebbről a valóságot is.

Attila lesz ebben a segítségünkre, aki remek életrajzot írt Enyingi Török Bálintról.

Dobó Istvánról itt, Bornemissza Gergelyről itt, Tinódi Lantos Sebestyénről pedig itt olvashattok bővebben!

A Török család felemelkedése az ismeretlenségből alig két-három emberöltővel korábban kezdődött.

Török Bálint nagyapja az Újlaky család szolgálatában kezdte a pályáját, majd Hunyadi Mátyás király szolgálatába lépett. Egyre fontosabb feladatokkal bízták meg, így lett előbb Sopron vármegye főispánja, majd udvarbíró.

Amikor Mátyás király kegyéből Újlaky Miklós bosnyák király lett Török Ambrust is magával vitte, aki Bosznia udvarbírója lett. Újlaky halála után pedig a nagy fontossággal bíró Szörényi Bánság élére került.

Házasság révén is növekedni kezdett a család kezében lévő birtokállomány, nemcsak királyi adományokkal. Ő szerezte meg Enyinget, amely ekkortól a család előnevét adta.

Gyermekei házasságai révén a kapcsolati tőke is erősödött, fontos emberekkel lettek rokonok. Egyik fia Török Imre Valkó vármegye főispánja lett. Mátyás király halála után pedig annak törvénytelen fia Corvin János szolgálatába találjuk Török Imrét.

Immár a második generáció is a Hunyadi családot szolgálta becsülettel, egészen 1504-ig amikor Corvin János halálával kihalt a család.

A főispáni beosztás mellé egy jó házasságot is sikerült szerezni Török Imrének Parlaghy Krisztinával. Ebből a házasságból születetett meg 1502 végén Török Bálint.

Édesapja részt vett a török elleni végvári harcokban, mely során egyik alkalommal mintegy 1.000 lovassal emlékezetes győzelmet aratott a Kruppa folyónál egy betörő török csapat felett. A csatában a támadók vezérét is sikerült megölni.

Jutalmul a királyi kegy nándorfehérvári bánná emelte, és bárói rangra emelte fiaival (Miklós és Bálint) együtt.

Így a család alig pár évtized alatt a névtelenségből kitörve az egyszerű középnemesi létből az ország legnagyobb főrendei közé került.

A következő években Török Imre következetesen és kitartóan folytatta birtokainak megvédelmezését és gyarapítását. A család kezébe került Szabadka, Baranya és Somogy megyei birtokok, Ónod vára, Devecser és Tas mezővárosok.

Nem tudni, hogy pontosan mikor, és azt sem, hogy hogyan halt meg Török Imre, nagyjából 1519 körül történhetett annyi a bizonyos.

Mint minden ilyen esetben, a család legidősebb fia szokta követni az apát a birtokok és a vagyon élén, de ebben az esetben a másodszülött Bálint lett a család feje, az elsőszülött Miklós helyett, de, hogy mi miatt történt ez, mai napig rejtély.

Az alig 17 éves Török Bálint mellé az apja végrendelete szerint gyámok is kerültek arra az időre, amíg el nem éri a nagykorúságot.

Török Bálint

A mindig üres királyi kincstár jelentős összeggel tartozott még Bálint édesapjának, ami abból jött össze, hogy az „ingyen” dolgozott, nem kapott fizetést éveken át, és Nándorfehérvár karbantartására nem adtak egy petákot se. A királyi udvar egyszerűen nem tudta rendezni a tartozást, amit így megörökölt Török Bálint.

De a gyámok azt elintézték, hogy amíg a tartozás kiegyenlítése meg nem történik addig a báni cím Török Bálint kezében maradt, Nándorfehérvár várával együtt.

Pont, amikor viharfelhők gyülekeztek a déli országhatárnál, amikor Szulejmán szultán személyében a Török Birodalom legnagyobb formátumú uralkodója kezdte meg uralkodását, ekkor a nemesek kicsinyes viszályai, a központi hatalom gyengesége miatt az ország legerősebb vára, Magyarország „kulcsa” szinte védtelen volt.

Az életrajznak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




Gergely és Vicuska kapcsolatának alakulása a regényben

Többen jeleztétek már, hogy megkaptátok Gergő és Vicuska kapcsolatának kidolgozását feladatként. Anikó pedig volt olyan jó fej, hogy elkészítette az “olvasónaplopós” változatát a témának. Remélem hasznosnak fogjátok találni, fogadjátok szeretettel és sok lájkkal! 🙂 Zsiráf

Bornemissza Gergely és Cecey Éva kapcsolatát azért is különös elemezni, mert Gergely valós szereplő, Éva pedig az írói fantázia szülötte. Így olyan, mintha egy történelmi személy és egy mesehős kapcsolatát elemeznénk.

Bornemissza Gergelyről a történelmi bizonyítékok alapján tudjuk, hogy személyisége megfelelhetett annak, ahogyan Gárdonyi ábrázolta. Bátor lelkű, hazájáért küzdő, cselekedeteiben elszánt, művelt, józan gondolkodású férfi volt. Arról azonban, hogy szerelmes ifjúként, később férjként hogyan viselkedett, csak Gárdonyi fantáziája alapján értesülhetünk.

A két főhőst egészen kicsi korukban ismerjük meg. Gergő 7 éves, Éva, akit ekkor még Vicuskának szólítanak, 5 esztendős.

Míg Gergő szegény, félárva fiúcska, addig Éva jómódú családból származik. Édesapjával Cecey Péter, dunántúli nemessel, édesanyjával és a számtalan szolgálóval békében élnek keresztesfavi birtokukon. Szülei idős korukban kapták Istentől ajándékba a kislányt, így a szokásosnál nagyobb szeretettel, gondoskodással veszik körül.

Édesapja hadirokkantként tért haza a Dózsa-féle felkelésből. Mindkét lába fából van, egyik térdben, másik bokában nem hajlik. Egyik keze is fából készült. Felesége, Vica édesanyja, mint a jómódú nemesasszonyok, kerek kis asszony. Látszik rajta, hogy nincs gondja az élelemre, mindennapi feladatai elvégzésében pedig szolgálók segítik.

Egy ilyen szolgára, Katóra bízzák a kicsi Vicuskát is azon a napon, amikor a kislány Bornemissza Gergővel a közeli erdőbe szökik lovat legeltetni.

Gergő édesanyjával és nagyapjával Ceceyék birtokán él. Szegény származása miatt szóba sem jöhetne ebben az időben a két gyermek számára közös sors. De a gyermekek mit sem törődnek ezzel. Testvérekként szeretik egymást. Gergő úgy is mint lányt, úgy is, mint gazdája lányát a széltől is óvja Vicát. Vica pedig élvezi, hogy egy bátor, erős fiú gondoskodik a szórakoztatásáról.

Leginkább akkor nyűgözi le a lányt, amikor török fogságba esnek, és onnan a fiú leleményességének köszönhetően tudnak kiszabadulni.

Vica, aki nincs hozzászokva az önálló problémamegoldáshoz, hiszen helyette a problémákat mindig mások oldják meg ekkor még, örömmel adja át ezt a tisztet a nála két évvel idősebb fiúnak.

Visszatérnek családjaikhoz a keresztesfalvi birtokra, de közös gyermekéveik néhány napon belül véget is érnek, hiszen Gergőt Dobó István magával viszi, hogy vitézt neveljen belőle.

Az ezt követő gyermekévekből csak Gergő életéről vannak információink. Tudjuk, hogy Dobó István még útja elején átadja felügyeletét Gábor papnak, aki Török Bálint szigetvári udvarába viszi, hogy ott a kisfiú a Török-fiúkkal együtt kiváló vitézi nevelésben részesüljön.

Gergő innentől kezdve a nemes úr fiaival együtt vitézként nevelkedik a főúri udvarban. Török Jancsival és Ferivel együtt magas szinten megtanulja a latin, a török és a német nyelvet, valamint a korban igen fontos kardforgatás mesterségét is.

Vica, vélhetően, származásának megfelelő nevelést kap apja udvarában. Ez teszi lehetővé számára, hogy néhány év múlva, amikor családjával Budára költözik, a királyné udvarhölgyei közé állhat.

Itt megismerkedik a magasabb körökkel, köztük azokkal az ifjakkal is, akik közül férjet választhatna magának. Nem tudjuk, mi zajlik a lelkében, hogyan érintik meg ezek a találkozások. Csak sejthetjük és remélhetjük, hogy nem felejtette még el gyermekkori kedvesét.

Mert azt biztosan tudjuk, hogy Gergely nem felejtette el őt.

Az írásnak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




Tinódi Lantos Sebestyén élete

Tinódi Lantos Sebestyén úgy nagyon fontos szereplője az Egri csillagoknak, hogy tulajdonképpen alig kap szerepet. Hatása azonban mégis hatalmas, hiszen Gárdonyi az ő históriás énekét (is) felhasználta regényéhez.

Az utóbbi évek, évtizedek régészeti és levéltári kutatási pedig bebizonyították, hogy a nem sokkal a török elvonulása utána a várba érkező Tinódi bizony alapos és hiteles kutatómunkát végzett, mielőtt megírta az Eger vár viadaljáról való éneket.

Sajátos, a korszakra nagyon is jellemző figura volt ő, aki nem (csak) karddal, hanem tollal is harcolt a török ellen, életét mindenképpen érdemes közelebbről is megismerni.

Ebben pedig Attila lesz a segítségünkre, írását fogadjátok sok lájkkal! 🙂 

Zsiráf

„Az mi keveset írtam, igazat írtam”

Magyarország történelme olyan, mint egy nagyon izgalmas krimi. Tele van meglepő fordulatokkal, váratlan történésekkel, megannyi izgalmas és érdekes történéssel. Ez különösen igaz, ha a 16. század eseményeit vesszük szemügyre, amely az egyik legvéresebb időszaka volt ennek a sokat szenvedett nemzetnek.

Ebben az időszakban a magyarság a fennmaradásért, a túlélésért vívta élet-halál harcát egy olyan birodalommal szemben, mellyel még csak összehasonlítani se volt érdemes, akkora különbség volt ebben a Dávid Góliát harcban a két fél között. Az, hogy ez a nép túlélte ezt az időszakot, olyan híres személyeknek volt köszönhető, akik között találunk egyházi méltóságokat, nemeseket, hadvezéreket, névtelen hősöket egyaránt, és helyet érdemel ebben a társaságban Tinódi Lantos Sebestyén is, aki a lantjával, mint egyfajta lámpással világított a megmaradt országrész sötét, komor világában.

Nádasdy Tamás és Tinódi Lantos Sebestyén
Nádasdy Tamás és Tinódi Lantos Sebestyén

Kezében a lantjával, sok hasonló, ismeretlen társával egyetemben évtizedeken át járta az országot, formálta, életben tartotta az egyszerű nép körében a reményt. Élete egybeesik a 16. század első felének olyan történéseivel, amelyek több évszázadra meghatározták Magyarország sorsát, így élete egyben a század első felének a története is.

Abban a korban a születés helye és ideje nem volt még olyan mértékben dokumentálva, mint jelenünkben, így Tinódi esetén kapásból két település is ringbe szállt az elmúlt évszázadokban, hogy a neves históriás énekest saját szülöttjének tekintse.

Első versenyzőnk a Fejér megyei Tinód ami ma már Sárbogárd része. Második jelöltünk a Baranya megyei Rózsafa mellett ma már nem is létező hasonló nevű Tinód falu. Hogy melyik a győztes? Tinódi könnyen eldöntötte volna a dolgot, de volt olyan kegyes velünk, hogy egyetlen egy művében sem írta meg, hogy hol is született, így marad számunkra a találgatás.

Az esély 50-50%, de ha mégis próbálunk valamelyik felé hajlani, akkor talán Baranya megyét tekinthetjük a befutónak. És miért azt? Egyszerű és logikus a magyarázat. Ezt a területet sokkal többször emlegette műveiben, ami azt jelenti, hogy jól ismerte a megyét, ha pedig jól ismerte, az azért lehetett, mert ott élt, ott született, nevelkedett fiatalkorában.

De ha már a helyszín tárgyában is bizonytalanok vagyunk, fokozzuk a dolgot még egy kicsit azzal, hogy az év sem biztos, valamikor 1510 körül született, ennyit tudunk biztosan.

Induljunk el az 1510-es évből és szépen haladjunk is sorban.

Alig 4 éves volt, amikor a Dózsa-féle parasztháború lángba borította a fél országot. Ebből a „kis” Tinódi szinte semmit nem érzékelt, ő elvolt a határban a barátaival meg a játékaikkal. Amint viszont idősebb lett iskolába küldték a gondos szülők.

Jegyezzük meg, hogy nagy kiváltság volt ekkor, hogy valaki iskolába járhatott, csak a nemesek, a gazdag polgárok, a vagyonosabbak engedhették meg maguknak.

A fiatal Tinódi Pécsre került, ahol ismerkedni kezdett a betűvetés tudományával, a latin nyelvvel, és a zenével is. Alighogy befejezte tanulmányait és eszmélni kezdett a körülötte lévő világra, beütött az újabb baj, lezajlott a mohácsi csata, ami alapból megváltoztatott mindent, az ország és Tinódi életét egyaránt.

Az ország sorsáért valamelyest is aggódó emberek a katasztrófa után a törökellenes összefogásra, a nemzet gatyába rázására törekedtek.

A fiatal Tinódi is ezek közé tartozott, ezért katonai pályára lépett. Mint végvári vitéz, Török Bálint udvarába került, aki az ország legtekintélyesebb földesurai közé tartozott, és már 19 éves korától kezdve a katonai pályát űzte, és a törökellenes harcok aktív résztvevőjeként tekinthetünk személyére. Részt vett a mohácsi csatában, mint a királyi testőrség tagja, de ő azon szerencsések közé tartozott, akik túlélték a végzetes eseményt.

Az életrajznak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




Magyar rabok a Héttoronyban

A Héttorony (Jedikula) története

Török Bálintnak a Héttoronyból való kiszabadítása az Egri csillagok harmadik részének központi problémája. A mentőakció ötletét Dobó István veti fel (jellemzés itt, életrajz itt), a sikertelen kivitelezést pedig Bornemissza Gergely (jellemzés itt, életrajz itt), Mekcsey István, Cecey Éva, Török Bálint két fia és Sárközy, a ragyás cigány (jellemzés itt) hajtják végre.

Mint ahogy az gyakran előfordul az Egri csillagokban, Gárdonyi a konstantinápolyi kaland során is mesterien keveri a valós és kitalált eseményeket. Hiszen Török Bálint valóban a Héttorony foglya volt, habár a valóságban nem indult a kiszabadítására semmilyen kalandos akció.

A Héttorony azonban van olyan emblematikus hely a magyarság számára, hogy mindenképpen megér egy posztot.

Ebben van segítségünkre a Történelmiportré blog szerkesztője/szerzője, Béres Attila, aki kanyarított nekünk egy ismeretterjesztő posztot a témában.

Ha tetszett az írása, akkor kérlek ismerd el a munkáját egy lájkkal a bejegyzés alatt! Köszi: Zsiráf

A szó Attilláé:

Amióta az emberiség államokat hozott létre, megjelentek olyan intézmények, és épületek, amelyeket ma már szinte természetesnek gondolunk. Ezek közé tartoznak a börtönök, ahol napjainkban külön a férfiak és külön a nők töltik azon idejüket, amit a bíróság megítélt számukra az általuk elkövetett „gonosz” tettek miatt.

Ez a jelen, de a múltban ez egészen más volt.

A középkor sötét századaiban a bűnözőkre nem fecséreltek túl sokat. Egy gyors, meg sokszor jó alapos kínzás, beismerő vallomás, ítélet majd végrehajtás jelentette a szokásos forgatókönyvet.

De aki nem bűnöző volt, hanem pl. értékes, sok pénzt, váltságdíjat, cserét érő fogoly, az ilyeneket bizony hét lakat alatt őrizni kellett. Aztán ott voltak a politikai ellenfelek, veszélyes családtagok, bárki, aki valamit ártott az aktuális hatalomnak. Szóval széles paletta volt az, ami miatt valaki börtönbe kerülhetett.

Európa szerte épültek olyan várak, amelyek a védelem mellé ezt a funkciót is megkapták, és így a mindenkori hatalom számára egyfajta szimbólumok is lettek.

Ott van Angliában a Londoni Tower, Franciaországban a Bastille erőd, és nem utolsó sorban a nekünk, magyaroknak emlékekkel bíró Héttorony Törökországban, melyet most közelebbről is megismerünk.

Kezdjük a helyszín ismertetésével.

Isztambul (történelmi nevein Bizánc/Konstantinápoly) közel 14 millió főnyi lakosságával Törökország legnagyobb városa. A Márvány-tenger partján fekvő ősi város az egyik legnagyobb és a legtovább fennálló iszlám világbirodalom, az Oszmán Birodalom fővárosa, szultáni székhelye (1453–1923) volt több évszázadon keresztül.

A városnak sok híres épülete van, amelyeket minden évben turisták százezrei keresnek fel. A kevésbé látogatottak közé tartozik a Héttorony, melynek magyar neve a török Yedikule tükörfordítása.

Az erődöt az I. Theodosius (378-395) bizánci császár által emeltetett Arany Kapuból alakították ki, amely eredetileg diadalkapunak épült. II. Theodosius kötötte össze a kaput a városfalakkal és ezáltal a város legfontosabb bejárati kapuja lett.

Bizánc elfoglalásakor II. Mehmed (el-Fatih, a Hódító szultán) csak romokat talált a Héttorony helyén, de 1457-1458 folyamán kijavíttatta a tornyokat, és nagy erőddé alakította azokat át, plusz tornyokkal látta el, így lett azok száma hét.

A Jedikula alaprajza 1685-ből

A korai időkben előbb kincstárként, majd a janicsárok szállásaként, később hosszú időn át pedig börtönül szolgált. A börtön II. Mahmud szultán uralkodásáig (1808-1839) működött, aminek bezárása után lőporgyárat hoztak itt létre.

A Héttorony börtönét 1895-ben múzeummá minősítették át, és azóta látogatható. 1958-70 között Törökország első női építészeinek egyike, Cahide Tamer végzett itt rekonstrukciós munkálatokat, de még napjainkban is elég romos állapotban van, ami talán annak is köszönhető, hogy a turisták legtöbbje nem erre kíváncsi, nem tartozik a legfontosabb látványosságok közé. De mindez nem von le semmit a történelmi értékéből.

A Héttoronyba nemcsak külföldi követek, különböző nemzetekhez tartozó neves személyiségek, főtisztek raboskodtak. Sok török is halt meg itt, a krónikák szerint hét trónfosztott szultán is itt végezte be életét, az áldozatok fejeit pedig elrettentő példaként az erőd falaira tűzték ki, más leírások szerint levágott fejüket a „Vérkút”-ba dobták.

Tudni kell azonban, hogy a magas rangú rabok többnyire nem a Héttoronyban, hanem magánlakásokban éltek, misén vehettek részt, látogatókat fogadhattak és levelet is írhattak, így a foglyok jó része egészen elviselhető módon élte az életét.

A századok folyamán jó pár hazánkfia megfordult itt rövidebb, hosszabb időre. De olyan, aki élve onnan hazajött, nagyon kevés van, legtöbbje itt fejezte be földi pályafutását.

Bekerülni volt a legkönnyebb, kikerülni pedig a legnehezebb.

A posztnak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




Bornemissza Gergely élete

Mostanában a történelmi háttér menüpontot egy kicsit hanyagoltam, ezért időszerű, hogy ide is kerüljön fel új anyag.

Mivel pedig az oldalletöltési statisztikák szerint a Dobó István életrajzot eléggé szeretitek, ezért úgy döntöttem, hogy maradjunk az Egri csillagoknál, és nézzünk utána egy kicsit főhőse, Bornemissza Gergely életének.

Akit érdekel még a téma, az bővebben olvashat az Egri csillagokhoz kapcsolódóan Tinódi Lantos Sebestyénről itt, a Héttoronyról itt, az Egert ostromló török sereg létszámáról pedig itt.

És persze ne felejtkezzünk el az Egri csillagok olvasónaplójáról sem! 🙂

Csendben jegyzem csak meg, hogy azért nem véletlen, hogy eddig nem készült poszt az Egri csillagok főszereplőjéről, ugyanis túl sok egyértelmű és hiteles ingformációnk nincs Gergelyről. Ebből a szempontból különösen figyelemre méltó Gárdonyi fantáziája, amivel teljesen hihető hátteret szőtt a karakternek, neki ugyanis még kevesebb háttérinfó és kutatási anyag állt rendelkezésére.

Úgy tűnik, hogy ez a poszt rekord mennyiségben fogja tartalmazni a „valószínűleg”, „feltehetően”, „úgy tűnik” és egyéb feltételezésre épülő szavakat és szókapcsolatokat, ami nem túl szerencsés egy életrajzzal kapcsolatban, de hát mit tehetünk?!

A problémák rögtön Gergely származásával és gyermekkorával kezdődnek, ugyanis ezekről az ég világon semmit sem tudunk. Bizony. Ebből a szempontból csak az a biztos, hogy egy pécsi kovácsmester fia volt.

Bornemissza Gergelyre vonatkozó első, hiteles levéltári adatunk 1549. július 5-éről van, amikor is Habsburg Ferdinánd egy királyi adománylevelet bocsátott ki a részére, ebben Gergelyt nemesnek és pécsinek nevezik.

Kevéssé valószínű, hogy a nemességet Gergő kovácsmester apja szerezte volna, tehát valószínűleg ezt már Gergely a saját érdemeinek köszönheti.

Érdekes módon életének korábbi szakaszával nem az a baj, hogy nincs róla adat, hanem az, hogy túl sok adat van. Pontosabban, mivel a korszakban sem a Bornemissza, sem a Gergely név nem volt ritka, ezért, bár vannak korábbi oklevelek is, amik említik Bornemissza Gergely nevét, csak éppen azt nem tudjuk bizonyítani, hogy a „mi” Gergelyünkről van szó.

További érdekesség, hogy Gergely csak 1553 februárjáig használja a „pécsi” előnevet, vagyis addig minden hivatalos iratot úgy ír alá, hogy pécsi Bornemissza Gergely. Egy ezen év szeptemberében kelt adománylevélben azonban Habsburg Ferdinánd már kálnói Bornemissza Gergelynek nevező őt, és fiai, György és János is megtartották ezt az előnevet.

Gergely korai éveiről tehát nincsenek hiteles levéltári források, de az igen valószínűnek látszik, hogy nem volt teljesen ismeretlen a király udvarban. Erre utal egy 1549. március 3-án kelt királyi utasítást, amelyben Habsburg Ferdinánd arra utasítja a pozsonyi Magyar Kamarát, hogy folytasson egyeztetést Bornemissza Gergellyel a gimesi és komjáti prefektusi tisztség betöltése érdekében.

Egy későbbi levélből pedig azt is tudjuk, hogy Gergely el is nyerte ezt a tisztséget és egészen 1550 májusáig tölti be.

Innentől azonban ismét hiányosak a források, tehát azt nem tudjuk, hogy mit csinált Gergely 1550 májusa és 1552 nyara között, amikor megérkezett Egerbe.

Az azonban valószínűleg látszik, hogy a kérdéses időszakban is valamilyen királyi tisztséget töltött be, mert van egy kérvényünk tőle 1551 májusából, amiben arra kéri Habsburg Ferdinándot, hogy évi fizetését emelje fel 400 rajnai forintra.

Ferdinánd a kérvényt továbbküldte intézkedésre a Magyar Kamarának, amiből arra lehet következtetni, hogy az uralkodó figyelemmel kísérte Gergely pályafutását, amire ő minden bizonnyal királyi szolgálattal rá is szolgált.

A 400 rajnai forint egyébként a korszakban igen combos fizetésnek számított, és általában várkapitányok kaptak ekkora összeget.

Az életrajznak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!