Katona József – Bánk bán – Olvasónapló

Második szakasz második jelenet

FIGYELEM! Hosszú, de fontos jelenet!

Bánk érkezik a titkos összeesküvők közé, anélkül, hogy tudná miről is van szó tulajdonképpen. Mikhál megörül Bánknak.

„MIKHÁL (feleszmélkedvén Bánkhoz siet).
Bánk, kedves, édes öcsém! Isten hozott
Egy ősznek oltalom-pajzsúl! Te ments
Meg engem e haramiák közűl.

[…]

MIKHÁL
Úgy vélekedtem, hogy Peturnak egy
Vitézi társaság lesz célja, mint-
Hogy a Kalandosok már elhagyatnak.
Azonban képzelhedd érzésimet
Midőn felébredék s kiáltani hallom:
Le a királyi székből! – Pártütés!”

A hosszú jelenet további része gyakorlatilag Petur és Bánk vitája. Mindketten a saját igazuk mellett érvelnek, céljuk, hogy a békétleneket maguk mellé állítsák.

Petur érvei:

• „Csakhogy egy asszonynak engedelmeskedni nem fogunk”
• Petur szavaiból kiderül, hogy II. Endre király galíciai hadjárata miatt van távol, és addig nevében Gertrudis, a királyné uralkodik. Petur szerint Endre hibát követett el, amikor a hatalmat a feleségére bízta, mert Gertrudis csak kizsigereli az országot, pénzt, hatalmat, vagyont csak a saját kegyenceinek osztogat.
• Petur szerint a galíciai hadjáratnak nincs is értelme, azt is Gertrudis találta ki, hogy fiának, Kálmánnak még több birtoka legyen.
• „PETUR
  Mi a királyt imádjuk – ámde egy
  Endrében – egy férfiú-királyt imádunk,
  Meráni asszony nem kell itt soha.”
• „PETUR
  Görög, gubás, bojér, olasz,
  Német, zsidó, nekem mihelyst fejét
  A korona díszesiti, mindegy az,
  Mert szent előttem a királyom, és az
  Asszonyt becsűlöm – ah, de mégis annak
  Én engedelmeskedni nem tudok,
  Nem, nem tudok, mint Endre a királyunk!”
• Petur azt akarja, hogy Bánk álljon közéjük, hiszen ő az ország legnagyobb főura, a király utána második ember. Ha a békétlenek oldalár áll, akkor biztos a siker.

Bánk érvei:

• Peturnak nincs teljesen igaza, Gertrudis nem csak a kegyenceinek osztogat. Jó példa erre éppen Ráskai Demeter, a főpohárnok, aki Petur sógora, és megkapta a vámszedés jogát Újfalun a királynétől.
• Bánk figyelmezteti Peturt, hogy a király távollétében Gertrudis a „király”. „[…] mivel Gertrudis éppen a király maga” . Petur szerint viszont Gertrudis visszaél ezzel a hatalommal.
• Bánk szerint, ha igaza van Peturnak és Gertrudis visszaél hatalmával és korlátozza a magyar urak ősi jogait, akkor ez ellen hivatalos úton is fel lehet lépni. Ha Petur szerint Gertrudis megszegte az ősi magyar szokásokat, a szokásjogot, akkor mi értelme sötétben alakoskodni, mikor törvény szerint is lehetne cselekedni.
• „BÁNK
  S ezen szokást tekintve, mi
  Szükség setétben bódorogni? Ha
  Törvény s szokás szerént cselekszetek, nem
  Csak én, hanem minden magyar segítő
  Kezét sietve nyújtaná –„
• Bánk arra is rámutat, hogy Gertrudis úgy viselkedik, mint bármelyik halandó ember. Természetes, hogy külföldi létére a saját embereit helyezi pozícióba. Nem várható el tőle, hogy a magyarokat részesítse előnyben saját nemzetével szemben. Bánk példát is hoz.
• „        Vétkűl tulajdonítsuk azt neki,
  Hogy a felekzetét jobban szeretné,
  Mint a magyarságot? – Ha németek
  Között közűletek király lehetne
  Egyik, nem elsőbb volna-e előtte
  Még ott is a magyar?”
• Bánk éppen azért nem akar Petur mellé állni, mert az ország legnagyobb főura. Lehet, hogy nem ért egyet Gertrudis politikájával, de ha fellázad ellene, akkor éppen a saját királyát árulja el, hagyja cserben.

A jelenet során Petur és Bánk érvei is egyre súlyosabbak lesznek, a vita egyre jobban eldurvul. A békétlenek pedig ingadoznak, mindig éppen annak az oldalára állnak, aki beszél. Hol fellelkesednek Petur szenvedélyes szavain, hol meg Bánk higgadt, racionális érvelésének adnak igazat.

Bánk azonban lassan a saját oldalára állítja a békétleneket, Petur minden vádjára van logikus válasza. Petur érzi, hogy vesztésre áll a vitában, egyre dühösebb lesz, egyre felelőtlenebb kijelentéseket tesz.

„PETUR (eleikbe futván).
Az Istennek kenettje Endre, nem
Gertrúd! ez a rabló az nem lehet!
Azért csak érjem el, torkon fogom,
S királyi széke kárpitjának a
Zsinórjával fojtom beléje lelkét.
Mint vizözön zúgok mindenfelé,
S ahol találom, ottan rontom öszve
Ez asszony annyit átkozott fejét.

[…]

PETUR
Kiholtak szabadítóid, oh
Te vasravert hazám? no nyeld le a bilincsed
Jajgatva s edd magadnak a halált!
Nem kényszerítelek – magam is tudok
Hóhérja lenni azon utálatosnak!”

Ezzel azonban Petur már túl messzire ment, hiszen gyakorlatilag kijelentette, hogy meg akarja ölni a királynét. Bánk ezt már nem hagyhatja, most már nem nézheti azt, hogy Petur barátja, most már úgy kell viselkednie, mint a király érdekeit szem előtt tartó és azt érvényesítő főúr.

„BÁNK
Megállj! – Ezen haza- s felségárulót
Láncokba verjétek – parancsolom.
Én, a király személye, én – maga
Parancsol Endre a király! –„

Ekkor azonban érdekes dolog történik, ugyanis Petur a király nevének említésére hirtelen kijózanodik.

„PETUR (Bánk lábaihoz hajol).
Királyom!

BÁNK (elérzékenyedve felemeli).
Petur, Petur, kedves bátyám, ölelj meg!
Látod, hová tud téged csak neve
Is vinni Endrének!”

Vagyis Petur alapvetően hűséges Endréhez, a királyhoz, csak éppen a feleségéből lett elege. Amikor azonban Bánk végül emlékezteti, hogy végső soron itt a királyról van szó, és Petur a királyi hatalom ellen akar lázadni, akkor Peturban győz a király iránti hűség.

„PETUR (Bánk nyakába esik).
Öcsém! – az Isten nem segít soha
Felkent királyok ellen! – Már legyen
Akárkié a föld és a vagyon –
Egy szív marad; s így – szent haza, békesség!”

Kemény menet volt tehát, de Bánknak végül sikerült lebeszélnie Peturt a lázadásról. Bánk saját maga is tisztában van ennek a jelentőségével.

„BÁNK (mintha mind egybe akarná ölelni).
Oh Endre! győzedelmeskedj te bár
Országokon; de ilyen győzedelmet
Mint Bánk neked nyert most, nem nyersz soha!”

A feszültség tehát éppen felengedne, minden elrendeződni látszik, ekkora azonban ismét az őr hangja hallatszik. Valaki érkezett, attól kérdezi a jelszót. Az ismeretlen válaszol: „Melinda”.

„BÁNK
Melinda! oh, ki gyógyít engemet meg?!

MIND (egy oldalra tolódnak).
Hah! árulás!”

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!