Katona József – Bánk bán – Olvasónapló

Ötödik szakasz ötödik jelenet

Szereplők Időpont Helyszín
II. Endre
Bánk bán
Mikhál bán
Izidóra
Solom mester
Myska bán
Simon bán
1213 A királyi palota

Bánk érkezik, aki a báni hatalom jelképét, a nyakláncot, odadobja Gertrudis ravatalához, és bevallja a királynak, hogy ő ölte meg Gertrudist. Meg is magyarázza, hogy miért tette.

„BÁNK
Szükségtelen beszélni tetteit:
Felért az égre a sanyargatott
Nép jajgatása s el kellett neki
Akármiképp is esni, hogy hazánk
Ne essen el polgári háborúban!

KIRÁLY
Polgári háborúban! –

BÁNK
Zendülés
Lappanga mindenütt, s csak ő vala
A gyűlöletnek tárgya; a legelső
Magyar, ki hazáját kedveli,
Megtette volna rajta áldozatját.”

De Bánk indítéka ennél kicsit bonyolultabb.

„BÁNK
Az. Több. Ha tízszer, harmincszor megölt,
Ha kincsemet rabolta el, ha széjjel-
Szaggatta gyermekeimet, feleségemet –
Még tán megengedhettem volna; de
Ő jó nevét ölé meg nemzetemnek
Rút öccse által s a feláldozott
Becsületet kiűzte udvarából.”

Vagyis Bánk valójában azzal vádolja Gertrudist, hogy végig tudott Ottó aljas tervéről, miszerint az el akarja csábítani Bánk feleségét, Melindát, sőt segített is neki. Bánk ezt a becstelenséget már nem bírja elviselni.

Endre lassan tényleg kénytelen elhinni, hogy oka volt a Gertrudis elleni lázadásnak, hiszen nem akárki mondja ezt, hanem Bánk bán, az ország első főura.

Figyeljük meg, ahogy összeérnek a szálak. Petur még azért szervezte meg a pártütést Gertrudis ellen, mert elege volt az asszony hatalomgyakorlási módszereiből, vagyis hogy minden tisztséget, birtokot a saját embereinek adományozott. Bánk ekkor még le tudta csendesíteni arra hivatkozva, hogy bármit is tesz az asszony mégiscsak a királyuk felesége, akit tisztelni kötelesek. Ugyanakkor elméletben egyetért Peturral, Tiborc és az országjáró körútja révén ő is tisztában van az ország sanyarú állapotával, ami Gertrudisnak köszönhető.

Mégis Bánk lett az, aki megölte a királynét, de nem azért, amiért Petur gyűlölte az asszonyt, hanem mert Bánk szerint „falazott” az öccsének Melinda elcsábításának ügyében. Vagyis Bánknál keveredik a személyes indok és az országért való aggódás indoka.

A király parancsot akar adni, hogy vigyék el Bánkot, amíg nem ítélkezik fölötte. De Bánk ellenkezik, a király nem lehet az ő bírája.

„BÁNK
Az te nem lehetsz, szerette
Királyom! Árpád és Bor vére közt
Folyó dologban bíró csak Magyar-
Ország lehet. Jobban be van neved
Mocskolva, mint az enyém. (Kimutat az ablakon.)
Nézd azt! amott
Hurcoltatik Petur bán és egész
Háznépe lófarkon. S azt kurjogatják,
Hogy: éljen a király!”

[…]

„BÁNK
Azok tevék ezt, akiket te külső
Földekről országodba csőditél,
Mint pártosok feje és nagyasszonyunk
Gyilkosa úgy ölettetett le, és
Midőn alig mozogva ott hevert,
Házára törtek ismét és nevedben
A gyilkolásért e bosszút veszik:
Holott csak én öltem meg a királynét!”

Emlékezzünk rá, Solom mester megölte Peturt, mert azt hitte, ő a királyné gyilkosa. De Solom nem bántotta Petur családját. A királyné külföldi csatlósai most viszont bosszút állnak Petur egész háznépén

Endre végképp elkeseredik. Szeretné nyugodtan meggyászolni feleségét, de nem lehet. Mindig újabb és újabb gonoszságok és hatalmaskodások derülnek ki az asszonyról. Végül Endre a szerinte egyetlen lehetséges utat választja.

„KIRÁLY […]

                      Magyarok! Második
Endrét tehát lássátok vívni meg-
Holt hitvesének jónevére.
(Bánkhoz.) Állj ki!

BÁNK
Királyom! én veled nem harcolok!
Szent vagy te énelőttem – Istenem,
S hazám után a legszentebb.
(Kardját leoldván, elébe teszi.)
Megölhetsz.”

Vagyis Endre párbajozni akar, de Bánk túlságosan tiszteli a királyt ahhoz, hogy kiálljon vele. Ekkor előlép Solom mester, aki a király helyett akar párbajozni Bánkkal. Bánk csodálkozik az ifjú hevességén, nem érti, miért akar egy gonosz, hatalmaskodó asszony becsületének védelmében harcolni. Solom azonban idealista.

SOLOM
„Ártatlan” ezt nyögé utolszór az
Elhunyt szerencsétlen, hallotta ezt ősz
Atyám – az ő szavára megvívok.
Gyerünk!

BÁNK
Gyerünk szegény buzgólkodó!
(Kiindulnak.)”

Emlékezzünk rá, a negyedik szakasz nyolcadik fejezetében Gertrudis azzal az utolsó mondattal halt meg, hogy ártatlan.

Bánk és Solom kifelé indulnak, de ekkor érkezik Myska bán, aki közli, hogy Gertrudis ártatlan volt – legalábbis a Melinda elleni becstelenségben.

Emlékezzünk a harmadik szakasz ötödik és hatodik jelenetére, amikor Ottó leszúrta Biberachot, majd a haldokló lovagot Myska bán találja meg. Myska elmondja, hogy Biberachot a saját házába vitte, ahol Biberach mindent bevallott a halála előtt és kijelentette „Esküszöm, hogy a királyné ártatlan!”.

Kiderül tehát, hogy Gertrudis semmit sem tudott Ottó Melinda elleni tervéről. Komoly fordulat ez, hiszen a királyi udvar innentől kezdve alattomos gyilkosnak tekinti Bánkot. Már Solom sem akar megvívni vele.

„SOLOM
Úgy hát átkozott legyen, ki a nemes
Kardot bemártja egy alattomos
Gyilkosnak a vérébe – (félreveti)”

Egy zászlósúr parancsot ad, hogy vigyék el Bánkot fival a kis Somával együtt. Mikhál ekkor azonban könyörögni kezd a királynak Soma életéért, hiszen a fiú semmit sem tehet. A király megkegyelmez a fiúnak.

Bánk ezalatt teljesen összetörve ácsorog, teljesen megsemmisítette a hír, hogy Gertrudisnak nem volt köze Melinda ügyéhez. Ekkor egy pásztor síp szomorú hangja hallatszik egyre közelebbről.

„BÁNK (elcsuklik a karja, reátámaszkodik a kardra, de ez is végre
kisikamlik alóla s a földre esik; melynek zördülésére mintegy
álomból felébred).
Mikhál, Simon!

SIMON (aki földre szegezve szemeit, csak hallgatja).
Melinda éneke.

BÁNK (fájdalommal)
Melinda! – Sírján ezt fuvassam, így
Enyelge sokszor. Oh Melinda! eltünt
A szép idő – te fúvasd síromon.”

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




“Katona József – Bánk bán – Olvasónapló” bejegyzéshez 24 hozzászólás

  1. Nagyon jó lett az olvasónapló. Hálás köszönet érte, nagyon sokat segített! (Főleg az idézetek tetszettek.)

    Válasz
  2. Mindig lehet számítani az olvasónaplóidra :D.
    Bár van az első szakasz második jelenetében egy furcsa baki.
    „Peturnak az a baja, hogy Gertrudis, az idegen (meráni) származású királyné csak a CSAJÁT (meráni) kegyeltjeivel kivételezik” Érthető így is csak vicces olvasni

    Válasz
    • Kedves AdoriDori!

      Áááá, ilyenből van benne szerintem egy csomó, és ráadásul a helyesírásellenőrző se húzza alá, hiszen értelmes szó. 🙂 Köszi, javítva!

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
  3. Nem szeretek olvasni de ezt még én is élvezettel olvastam, nagyon nagy segítség. Nagyon megkönnyebíti az iskolai életemet!

    Válasz
    • Kedves Zsuska!

      Örülök, hogy hasznosnak találod, hátha egyszer a művet is elolvasod! 🙂

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
  4. Kedves Zsiráf!

    Bocsánat de rossz helyre írtam a kommentet. Itt van a elhibázott név.

    Üdv:
    Ádám

    Válasz
    • Kedves Demeter Ádám!

      Ilyen szempontból mindegy, mert a kommentek egységesen jönnek az adott bejegyzéshez, nem oldalakra lebontva, de így is megtaláltam, köszi! 🙂

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
  5. Szia!
    Nagyon jó az olvasónapló.
    Egy fontos mozzanat azonban kimaradt:
    4. szakasz, 1. jelenet. A királynő egy levelet olvas, és gondolataiba merül, majd ezt mondja:
    „Csak szúnyogok, csak szőnyeget nekik.”
    Miről szólhat ez a levél? Valószínűleg fenyegető vagy figyelmeztető levél lehet, amelyben a hibáit sorolják fel, vagy a zendülésre figyelmeztetik. Ez azért fontos, mert vannak jelek arra, hogy változtatnia kéne, de ő túl gőgös ahhoz, hogy ezekre a jelekre hallgasson.
    Tímea

    Válasz
  6. Még az előzőhöz annyi jutott eszembe, hogy amikor Mikhál figyelmezteti, hogy zendülés készül ellene, a királyné felveszi a levelet (IV. szakasz 5. jelenet) és belenéz, tehát a levél valószínűleg ugyanarról szól, mint amit Mikhál is mond.
    „Figyeljük meg, hogy Melinda után Mikhál már a második ember, aki Gertrudis szemére veti bűneit. Gertrudis azonban továbbra sem akarja belátni, hogy rossz dolgokat követett el, gőgös, büszke, rátarti marad.”
    Voltaképpen nem a második, hanem a harmadik forrásból értesül arról, hogy a magyaroknak nem tetszik, amit csinál.

    Válasz
  7. Tényleg bocsi, én is most olvasom újra, 20 év után, és mindig találok benne nyalánkságokat.
    A levél témára visszatérve, ott van a tartalma leírva az V. szakasz 2. jelenetében:
    „Nagyasszonyom! Vegyen kegyelmed
    kormányzásban más szabásokat –
    itt pártütéstől félhetünk.”
    Erre mondta a királynő korábban, hogy
    „Csak szúnyogok, csak szőnyeget nekik.”
    Ez a levél is egy komoly bizonyíték arra, hogy a királynő politikailag bűnös volt.

    Válasz
  8. Kedves Zsiráf!

    Mikhál bán érkezik a tömlöcből a kis Somával. Elmondja a királynak, hogy Gertrudis zártatta tömlöcbe, mert nem akarta elárulni TESTÉRÉT, Simon bánt.

    Helyes írási hiba észrevétel amúgy szuper olvasónapló a mű elolvasását azomban csak ajánlani tudom olvasó diákoknak!

    Válasz

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .