A Claudius és Polonius által megrendezett találkozásra Hamlet és Ophelia közt a III. felvonás elején kerül sor. E találkozás előtt mondja el Hamlet híres nagymonológját:
„Lenni vagy nem lenni: az itt a kérdés.
Akkor nemesb-e a lélek, ha tűri
Balsorsa minden nyűgét s nyilait;
Vagy ha kiszáll tenger fájdalma ellen,
S fegyvert ragadva véget vet neki?”
A monológ az öngyilkosság illetve a halál utáni lét vagy nemlét problémáját boncolgatja.
Hamlet azt a kérdést teszi fel, mi a helyes magatartás: élni, ameddig élnünk kell, és elviselni minden terhet, amit a sors ránk mért, vagy pedig öngyilkosságba menekülni, a halált választani, hogy szenvedésünk véget érjen?
Ebből a gondolatából már érződik a keserűség, hogy felismerte: képtelen a világot a jó irányba megváltoztatni, a magára vállalt feladat tehát reménytelen.
Sok embert csak az tart vissza saját élete kioltásától – mondja –, hogy nem tudja, mi vár rá a halál után. Hamlet tehát hisz is meg nem is a túlvilágban:
„Ha nyúgalomba küldhetné magát
Egy puszta tőrrel? – Ki hordaná e terheket,
Izzadva, nyögve élte fáradalmin,
Ha rettegésünk egy halál utáni
Valamitől – a nem ismert tartomány,
Melyből nem tér meg utazó – le nem
Lohasztja kedvünk, inkább tűrni a
Jelen gonoszt, mint ismeretlenek
Felé sietni? (…)”
A Hamlet is, akárcsak a Rómeó és Júlia, két korszak határán játszódik: mindkét műben a régi, középkori feudális és az új, humánusabb reneszánsz életfelfogás csap össze egymással.
A dán királyfi tehát egy korszakváltás idején él, és a régi meg az új kettőssége dolgozik a lelkében: a babonás középkorral szemben a reneszánsz emberben már felmerül a kétség, hogy van-e túlvilág, léteznek-e szellemek, stb.
Hamlet nem tudja ezt magában megnyugtatóan eldönteni: hisz is bennük meg nem is. Erre utal a fenti monológ.
Ezután érkezik Ophelia, akivel Hamlet igen különös párbeszédet folytat: azt állítja neki – persze hamisan –, hogy soha nem szerette, és többször felszólítja, hogy vonuljon kolostorba.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
Szerintem amikor Hamlet felteszi a kérdést Opheliának, hogy „Hol az apád?”, akkor igenis őt is vizsgáztatja. Hamlet ekkor már tudja, hogy kihallgatják őket, és a hallgatózó nem lehet más, mint Polonius, megspékelve Claudiussal (és tényleg így van, a néző tudja). Opheliának ekkor lenne rá lehetősége, hogy Hamlet pártjára álljon, de ő azt válaszolja, hogy „Otthon, uram” tehát falaz az apjának – és ezzel valóban elárulja Hamletet.
Kedves Kocsis Katalin!
Igazad lehet…! 🙂 Illetve Neked is igazad lehet! 🙂 Ettől igazán szép Shakespeare, van egy csomó értelmezési lehetőség. Meg azért ez egy elég gyilkos választási helyzet, hiszen Ophelia akármit is válaszol, valakit elárul…
Üdv:
Zsiráf
Gratulálok az elemzéshez! Igényes, színvonalas.
Kedves Csathó Gábor!
A szerző nevében is köszönjük! 🙂
Üdv:
Zsiráf