Shakespeare – Hamlet – Elemzés

Késleltető jelenetek

A IV. felvonás elején Claudius őrült gyilkosnak bélyegzi és száműzi unokaöccsét Angliába. (Kivégeztetni nem meri, mert a nép szereti, Poloniust viszont nem szerette.)

Hamlet személyiségének alakulása szempontjából Claudius szerepe kisebb, mint a tragédia női szereplőié, a cselekményt azonban főleg az ő tettei viszik előre.

Most például levelet ír, melyet a Hamletet Angliába kísérő két udvaronc, Rosencrantz és Guildenstern visznek el magukkal. Claudius a levélben utasítja az angol királyt (aki vazallusa Dániának, vagyis engedelmességgel tartozik) Hamlet kivégzésére.

Hamlet teljesíti a parancsot, és elmegy Angliába. Hogy miért, rejtély: hiszen ez az utazás beláthatatlan időre elhalasztja a tervezett bosszút.

Útközben találkozik a norvég Fortinbras seregével, ami tudatára ébreszti, hogy már túl sokáig késlekedett a bosszúval, s ezt kudarcként éli meg („én, lágyszívü bárgyu gaz, bujkálok egyre”).

A húszezer fős sereg egy talpalatnyi földért megy harcba, s nem félnek kockára tenni az életüket a semmiért, csak mert ezt a parancsot kapták.

Ám ő, Hamlet, akinek apját meggyilkolták, anyját rávették, hogy gyalázatban éljen, és bizonyítéka is van nagybátyja aljasságára, még mindig tétlenkedik: „Hogy vádol engem minden alkalom, s ösztönzi lusta bosszúm! Mi az ember, ha drága idején vett fő java alvás, evés csak? Nem több, mint barom.”

Hamlet a földért vívott háborút értelmetlennek tartja, ellenben a becsületért való kiállást nemes dolognak: „Az valódi nagy, ki fel nem indul, ha nagy oka nincs; de szalmaszálért is küzd nagyszerűen, midőn becsűlet, ami fennforog.”

Az angliai út történetéből azért kiderül, hogy Hamlet, ha kényszerhelyzetbe kerül, képes a megfontolt és gyors cselekvésre is.

Már régóta gyanakodott két kísérőjére, akik Claudius emberei, ezért egy éjjel kilopja csomagjukból a király levelét, amelyből megtudja, milyen csapdát készítettek elő számára.

Ír egy másik levelet, amelyben a saját halála helyett a levélhozók kivégzését rendeli el Claudius nevében, és kicseréli a két levelet. Ily módon két kísérőjét, akiket árulóknak tart, habozás nélkül a halálba küldi.

A két mellékszereplő, Rosencrantz és Guildenstern tehát tudatlanságuk áldozatai lesznek: elvtelen, gerinctelen figurák ők, a mindenkori hatalom kiszolgálói, akiket Hamlet találó hasonlattal szivacsnak nevez: a királytól „pártfogást, jutalmakat és tekintélyt” szívnak magukba, de ha már nem veszi hasznukat, Claudius ki fogja facsarni őket, és megint szárazok lesznek.

Vesztüket az okozza, hogy vakon engedelmeskednek a királynak, parancsára még a besúgói megbízatást is vállalják, és sejtelmük sincs, hogy mi miért történik velük. Talpnyalásuk miatt megérdemlik bukásukat.

Hamlet végül nem jut el Angliába: két nap hajózás után kalózok támadják meg őket, és a királyfi fogságba esik. A kalózok hazaviszik Dániába és váltságdíj fejében szabadon engedik.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




Shakespeare – Hamlet – Elemzés” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Szerintem amikor Hamlet felteszi a kérdést Opheliának, hogy “Hol az apád?”, akkor igenis őt is vizsgáztatja. Hamlet ekkor már tudja, hogy kihallgatják őket, és a hallgatózó nem lehet más, mint Polonius, megspékelve Claudiussal (és tényleg így van, a néző tudja). Opheliának ekkor lenne rá lehetősége, hogy Hamlet pártjára álljon, de ő azt válaszolja, hogy “Otthon, uram” tehát falaz az apjának – és ezzel valóban elárulja Hamletet.

    • Kedves Kocsis Katalin!

      Igazad lehet…! 🙂 Illetve Neked is igazad lehet! 🙂 Ettől igazán szép Shakespeare, van egy csomó értelmezési lehetőség. Meg azért ez egy elég gyilkos választási helyzet, hiszen Ophelia akármit is válaszol, valakit elárul…

      Üdv:

      Zsiráf

Szólj hozzá!