Shakespeare – Hamlet – Elemzés

Miért viselkedik vajon így a lánnyal?

Hamlet és Ophelia kapcsolatára két dolog nyomja rá a bélyegét: egyrészt Ophelia teljesíti apja parancsát, és hűvösebben viselkedik Hamlettel (nem válaszol a leveleire stb.), pedig őszintén szereti a királyfit.

Másrészt Hamlet saját anyjáról alkotott képét kiterjeszti az egész női nemre („Gyarlóság, asszony a neved!” – mondja már legelső monológjában), így keserű általánosító ítélete érvényes Opheliára is.

Nem tud hinni többé az igaz, tiszta szerelemben, ezért fél, hogy a lány szerelme is csak tettetés, és ha próbára tenné, őbenne is csalódna.

Ophelia alakja eszményített a tragédiában, és ha kiderülne, hogy az ő jósága is csak látszat, akkor Hamlet félelme beigazolódna: a földön nincs valódi emberi nagyság.

A királyfi szeretné megőrizni az eszményeit, ragaszkodik ahhoz a képhez, amit a lányról kialakított magában, ugyanakkor nem meri az ideált alávetni a valóság próbájának.

Egyre bizonytalanabb Opheliával kapcsolatban (főleg mivel a lány ugye megváltozik irányában), ez az oka, hogy többször felszólítja: vonuljon kolostorba.

Pedig kételyeinek nincs alapja: Ophelia ugyanis Hamlet női megfelelője, vagyis érzékeny személyiség, aki ugyanúgy képtelen elviselni a külvilág durva hatásait, ahogyan Hamlet.

Mint látni fogjuk, apja halála az őrületbe kergeti, s végül az öngyilkosságban talál menedéket: története tehát tele van hamleti párhuzamokkal.

Azért említsük meg, hogy Hamlet Opheliával kapcsolatos viselkedésének van egy másik értelmezése is.

A királyfi sejti a rá leselkedő veszélyeket, és nem mer bízni senkiben (ezért zárkózik magába s ölt álarcot); tudja, hogy még a tiszta lelkű Opheliát is kijátsszák ellene, ezért – legalább látszólag – eltépi a hozzá fűző szálakat.

Utoljára még tesz egy őszinte vallomást levélben („téged, ó legjobb! legjobban szeretlek”), de aztán azt is megtagadja, és azt állítja a lánynak, sohasem szerette. A magára vállalt feladat érdekében vezeti félre Opheliát, és persze azért is, mert meg akarja védeni – mint utóbb kiderül, sikertelenül.

Hamlet és Ophelia beszélgetése arról győzi meg a hallgatózó Claudiust, hogy unokaöccse őrültségét nem a reménytelen szerelem okozza. Hogy mi, azt nem tudja, de veszélyesnek tartja a dolgot, ezért úgy dönt, hogy elküldi Hamletet Angliába, hozza el az adót (az angol király abban az időben adófizetője volt Dániának).

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!