A peloponészoszi háború

Szophoklész Oidipusz király című tragédiájának értelmezéséhez szükséges annak a történelmi kornak az ismerete is, amiben a mű íródott. Ez pedig a peloponészoszi háború időszaka.

Ezt a háborút hozza most egy kicsit közelebb remek posztjában Attila! Fogadjátok sok lájkkal!

Peloponnészoszi háború

Az ókori görögök szinte folyamatos háborúkba bonyolódva próbáltak egymás fölé kerekedni az évszázadok alatt. Hol egyénileg, hol szövetségi rendszerbe tömörülve estek egymás torkának, de igazán diadalmaskodni egymás felett soha nem tudtak.

Összefogást mindössze a perzsák elleni háborúk során tudtak felmutatni időlegesen, de az sem volt teljes, voltak, akik kimaradtak belőle és inkább a behódolást választották.

A perzsákkal való béke után szinte azonnal újra a felszínre törtek a korábbi vélt vagy valós sérelmek és ott folytatták, ahol abbahagyták pár évtizeddel korábban.

A görögök két városállam köré tömörülve keresték, vagy egyesek szinte várták az alkalmat arra, hogy hatalmukat, befolyásukat növeljék.

Egyik oldalon ott volt a harcos Spárta, és az általa vezetett Peloponnészoszi Szövetség. A mélyen konzervatív, autokratikus katonaállam maga volt a legfélelmetesebb görög hadigépezet.

A spártai katonáknak egyszerűen nem volt párja a görögségen belül. Felszerelés, kiképzés, morál tekintetében messze fölötte álltak minden más görög államnak.

De legfontosabb erősségük egyben a gyengeségük is volt ugyanakkor, mert Spárta addig volt erős, amíg a hadserege bírta szuflával, melynek létszáma kb. max 10 ezer fő körüli volt. Minden egyes csata, a végeredménytől függetlenül, apasztotta ezt a létszámot, és idővel gyengítette Spártát.

A fő rivális a demokratikus Athén volt, melynek szintén megvolt a maga szövetségi rendszere, jelen esetben a Déloszi Szövetség. Ennek a hatalmi tömbnek az ereje a tengeren mutatkozott meg, mert a közös flotta akkora méretet öltött, hogy Spárta elbújhatott mellette.

A kirobbanó háború egyik fő kérdése az volt, hogy a görögök a hagyományos spártai vezetés alatt maradnak egységben, vagy az Athén által felkínált hegemónia győzedelmeskedik.

De felfogható két gyökeresen eltérő társadalmi berendezkedés vitájának is. Egyik sarokban ott volt a demokrácia, a másikban pedig az oligarchikus rendszer.

Spártával összehasonlítva Athénban demokrácia volt, ha nem is pont a mai értelemben. A lakosság jelentős részének beleszólási lehetősége volt az állam életébe, irányításába, és részt is vehetett annak működésében.

Spártában ezzel szemben nagyon kevés embernek volt igazi polgárjoga, és beleszólása is csak nagyon korlátozott mértékben az irányításba.

Egyedül a nők helyzete volt valamelyest jobb, mert a spártai nőknek lehetett magántulajdona még athéni nőtársaiknak nem.

Talán leginkább Szophoklész drámái ábrázolják a legérzékletesebben ennek a korszaknak az aktuális politikai problémáit, melyek közül kiemelkedik a pont a háború idején íródott Oidipusz király.

A műben a korlátozott emberi tudás, az emberi esendőséget boncolgatva festi le kora világát, mely sokkal borzalmasabb annál, mint amilyennek az emberek hiszik.

A háború véres borzalmai pedig igazolják Szophoklész megállapításait.

A posztnak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




Szophoklész – Oidipusz király – Elemzés

Szophoklész Oidipusz király című tragédiájának elemzése

 

Az elemzést Esszina készítette, ha hasznosnak találtad, kérlek nyomja egy lájkot a bejegyzés alatt! Köszi: Zsiráf

Az Oidipusz király olvasónaplóját itt találjátok!

Az elemzés vázlata:

    • Bevezetés
    • A mű keletkezésének történelmi háttere
    • A dráma alaphelyzete
    • A cselekmény kezdete
    • A konfliktus kibontakozása
    • Késleltető jelenetek
    • Tetőpont
    • A dráma végkifejlete
    • Jóslatok a görög tragédiákban
    • A dráma értelmezési lehetőségei:
      1. Analitikus dráma
      2. Sorstragédia
      3. Az önmegismerés drámája
      4. Ödipusz-komplexus: a freudi értelmezés
    • A bűn értelmezési lehetőségei
    • A mű fogadtatása és utóélete

Bevezetés

A kolónoszi születésű, Athénben alkotó Szophoklész (i. e. 496 – i. e. 406) kora legsikeresebb drámaírója volt, aki 24 alkalommal győzött a Dionüszosz-ünnepkor tartott drámaversenyen és élete folyamán több, mint 120 művet alkotott.

Több király is meghívta udvarába, de ő nem hagyta el az athéni közönséget, amely emberi és írói kiválósága miatt is nagyon szerette.

Számos újítást vezetett be az ókori görög színház működésében, mint például a fellépő színészek számának háromra növelése, vagy a díszletezés. A kórus taglétszámát is felemelte 12-ről 15 főre.

Színészként sem volt utolsó: szépségét, lant-és tánctudását korabeli elbeszélések méltatják. Két legemlékezetesebb szerepét – a labdázó phaiák királylányt, Nauszikaát, és egy mitikus énekmondót, Thamüriszt – olyan hatásosan játszotta, hogy Polügónotosz állítólag őt kérte fel modellnek a lanton játszó Thamüriszt ábrázoló festményéhez.

Hangja azonban nem volt elég erőteljes ahhoz, hogy saját darabjaiban beszélő színészként is fellépjen, így az ő újítása volt a színészmesterség és a költői tevékenység szétválasztása is.

Az ókori görög dráma fejlődésében Arisztotelész szerint Szophoklész művei jelentik a csúcspontot.

Legkiválóbb darabjának tartják az i. e. 420-as évek elején bemutatott Oidipusz királyt, amely a thébai mondakörbe tartozik, s kb. 20 évvel az Antigoné után keletkezett, de annak előzményeit meséli el.

Már Arisztotelész is ezt a drámát tekinti tragédiaelmélete mintadarabjának, Poétikájában legtöbbször erre a műre hivatkozik. Szerinte tele van sikeres, művészileg szerencsés megoldásokkal; főleg a jellemábrázolást és a szerkezeti felépítést dicséri.

A mű keletkezésének történelmi háttere

A mű olyan történelmi időszakban született, amely vérzivatarával hozzájárult a szerző világszemléletének elkomorulásához, a műben érzékelhető pesszimizmushoz.

Ez az időszak ugyanis a peloponnészoszi háború ideje, amely i. e. 431-ben robbant ki. A háború a két legnagyobb görög városállam, Athén és Spárta között folyt, melyek féltékenyek voltak egymás politikai befolyására. A társadalmi rétegek közül az arisztokraták Spártát, a demokraták Athént támogatták.

Volt egy kis dór város, Megara, amelyet Athén blokád alá helyezett, így Megara az Athénnal rivális Spártához fordult segítségért, amelyet meg is kapott. Spárta többször betört Attikába, feldúlta a szántóföldeket – ezért a nép a városba, Athénba menekült, ahol pestisjárvány tört ki.

A járványnak Periklész is áldozatul esett, és maga a társadalmi rend is válságba került. Thuküdidész (i. e. ?460-?396) történetíró szerint a háború az emberi természet legtorzabb oldalát hozta felszínre: a háború alatt Athénban siralmas erkölcsi és biztonsági állapotok voltak – az emberek minden törvényt kezdtek semmibe venni, mert úgy érezték, életük és vagyonuk csak egy pillanatig lehet az övék.

Ez az oka, hogy az Oidipusz király c. tragédiában ennyire sötét életérzés szólal meg. Az Antigonéval összevetve azt látjuk, hogy míg az Antigonéban észlelhető némi pozitív végkicsengés is – igaz, hogy a hősnő meghal, viszont az általa képviselt értékek győznek és a zsarnok is megbűnhődik –, addig az Oidipusz király végén nem villan fel semmilyen reménysugár. Csupán az élet szomorúságába való beletörődést érezzük.

Bár feltételezni lehet, hogy a dögvész véget ér, erről egy szó sem esik már a darabban, melynek végkicsengése az, hogy az ember sorsa végső soron tragikus és boldogtalan.

Az élet olyan, mint az árnyék vagy a pára: ingatag és bizonytalan. Még boldog időszakainkban is mindig ott les ránk a boldogtalanság – ami nem bűneinkért van ránk mérve, hanem mert a sorsunk alapvetően szenvedés s szerencsétlenség.

Ez a komor világkép a háború valóságából nőtt ki: ahogy az athéni társadalom belső ellentmondásaira fény derült, s a szép látszat mögött felszínre jöttek a feszültségek, úgy hatja át a drámát is a ragyogó felszín mögött megsejtett tragédia.

Szophoklész arra figyelmeztet, hogy ne üljünk fel a látszatnak, a hamis illúzióknak, hanem bátran, következetesen nézzünk szembe a rideg valósággal, mint Oidipusz, s ne ámítsuk magunkat.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




Szophoklész – Oidipusz király – Olvasónapló

Szophoklész Oidipusz király című tragédiájának részletes olvasónaplója

Figyelem! Szophoklész nem tagolta az Oidipusz királyt, azaz nincsenek felvonások, jelenetek, vagy színek. Az, hogy én 11 oldalra szedtem szét teljesen önkényes, azért csináltam, mert talán így könnyebb emészteni és nem kell annyit görgetni. Tehát még egyszer: a tragédia egy szuszra megy, csak itt van oldalakra bontva!

Az Oidipusz király olvasónaplójához kapcsolódó, ajánlott bejegyzés:

A tragédia egy egy mondatos „helyzetjelentéssel”, nyitóképpel kezdődik, amiből megtudjuk, hogy mi is az alapszituáció:

„Thébát dögvész pusztítja, és a nép az esdeklést jelképező olajágakkal megjelenik a király, Oedipus színe előtt”

Oidipusz, Théba uralkodója fogadja a népet, és az őket vezető papot kérdezi, hogy miért jöttek.

A pap pedig elmondja, hogy a várost dögvész sújtja, embert, állatot és földet egyaránt mérgezve. A nép már csak uralkodójukban, Oidipuszban bízik, aki már korábban is megmentette egyszer a várost a Szfinxtől.

Most tehát kérik, hogy újra mentse meg őket, tegyen valamit, amitől elmúlik a dögvész.

Oidipusz erre közli, hogy tisztában van a várost sújtó dögvésszel, ami legalább annyira bántja őt, mint az embereket, hiszen egy király számára nincs fájdalmasabb annál, mintha a népe pusztul.

Oidipusz meg is tette már a megfelelő lépéseket, elküldte a sógorát, Kreónt, a delphoi jósdába, hogy kérjen jóslatot arra nézve, hogy Théba lakóinak mit kell tenniük, hogy elmúljon a dögvész.

Végszóra éppen megérkezik Kreón, aki remélhetőleg jó hírt hozott, mert nagyon csillog a szeme.

Oidipusz fennhangon kérdezi tőle, hogy milyen jóslatot kapott Delphoiban, mire Kreón óvatosan visszakérdez, hogy a király az egész nép előtt akarja-e hallani a jóslatot, hogy vonuljanak-e inkább be a palotába.

Oidipusz szerint Kreón nyugodtan mondhatja mindenki előtt a hírt, a királynak nincs takargatni valója a népe előtt.

Kreón ekkor közli a jóslatot: a dögvész azért sújtja Thébát, mert megölték az előző királyát, Laioszt. A gyilkos most is a városban él, és a jóslat szerint a dögvész addig nem múlik el, amíg meg nem találják és száműzik, vagy megölik.

Oidipusz már azután lett Théba királya, hogy Laiosz meghalt, nem ismerte személyesen Laioszt, haláláról is csak pletykákat halott, ezért most a részletekről érdeklődik Kreóntól.

Kreón pedig elmondja, amit az előző király haláláról tud: Laiosz király egy jóslatért indult el többedmagával, de út közben lemészárolták őket. A támadás csak egy ember élte túl, aki később azt mondta, hogy útonállók támadtak rájuk.

Oidipusz ezután arra kíváncsi, hogy miért nem bosszulták meg a thébaiak királyuk halálát, miért nem nyomoztak az elkövetők után.

Kreón szerint ezt akarták, de ekkor érkezett a Szfinx és a városnak hirtelen sokkal komolyabb problémája támadt, mint halott királyának gyilkosa után kutatni.

Oidipusz azonban ünnepélyesen kijelenti, hogy ő bizony kideríti, hogy ki(k) volt(ak) az elkövető(k).Több okból is meg akarja találni a gyilkosokat, egyrészt, mert ezt kívánja Théba népe, másrészt, mert könnyen előfordulhat, hogy az, aki Laiosz életére tört, hamarosan akár Oidipusz ellen is fordulhat, harmadrészt pedig azért, mert ezt kívánja a jóslat.

Oidipusz felszólítja a papot, hogy hívja össze Théba egész népét, mert ő, a király, szólni kíván hozzájuk.

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!