Gárdonyi Géza – A láthatatlan ember – 1-32. fejezet – Olvasónapló

30. fejezet

Szereplők Időpont Helyszín
Zéta
Csáth
449.
December
A hunoknál

Decemberben megérkeznek a császár követei Bizáncból. Zéta ismerősöket is lát közöttük, de őt senki sem ismeri meg, annyira megváltozott néhány hónap alatt: hun ruha van rajta, megnőtt a haja, kiserkent a bajusza, szakálla.

Zéta egy pillanatra megijed, hátha a követségben van Priszkosz is, de kiderül, hogy a rétor most nem jött, Zéta megnyugszik. Nyugalma azonban nem sokáig tart, Csáth hívatja, levelet kapott Priszkosztól.

Tisztelt Uram.

Kívánok neked minden jót Istentől. Azért háborgatlak ezen alázatos írásommal, mert az én kedves szolgám, Zéta, elhagyott engem, és hozzátok utazott. Mind e napig vissza nem tért.

Én ezt a fiút gyermekkorától fogva neveltem s tanítottam. Az volt vele a célom, hogy a császári palotában szerzek neki hivatalt, amit meg is érdemel, mert az elméje kitűnő, s becsületessége páratlan.

De annak a szerencsétlen fiúnak valami megzavarta az eszét. Elszökött tőlem, s most valahol Átilla országában kóborol.

Kérlek, kerestesd öt meg, és küldd vissza ezekkel a követekkel. Ha pedig valaki elfogta volna, s rabságban sínylődne, izend meg: kinél van, s hogy mennyiért válthatom ki. Ha nem nagy a váltság, mindent megteszek érte, amit csak tehetek.

A követek egy aranyozott ezüstből való vázát visznek neked. Az én csekély ajándékom ez.

Fogadd szívesen.

Tisztelő szolgád:
Priszkosz rhetor”

Csáth persze nem érti a dolgot, hiszen Zéta is Priszkosz levelét mutatta neki, amiben Priszkosz neki ajándékozta Zétát. Zétának nincs más lehetősége, bevallja, hogy a levelet ő hamisította. Csáth igazi nomádként reagál, meg sem hallgatja Zéta mentegetőzését, felkap egy széket és rásújt Zétára, akinek azonnal eltörik a keze és elájul.

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




“Gárdonyi Géza – A láthatatlan ember – 1-32. fejezet – Olvasónapló” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Kedves Zsiráf, ennél jobb olvasónaplót még életemben nem láttam és nagyon sokat segít nekem
    szeretettel:Olivér

    Válasz

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .