Gárdonyi Géza – A láthatatlan ember – 1-32. fejezet – Olvasónapló

6. fejezet

Amikor Zéta visszaér a saját sátraikhoz, akkor hazudni kénytelen, hiszen a virágokat nem vitte el Budánénak.

„- A királyné – feleltem, elnézve a feje fölött – nem beszélt ugyan velem, de köszönetét küldi.”

Éjszaka érdekes beszélgetés zajlik le Zéta és a gazdája, Priszkosz között

„- Ne érts félre, uram! A te jóságod éltető napfényem nekem, és én meg sem érdemlem, hogy rám nézz, de ha elgondolom, hogy már gyermekkoromban szolgaságra kerültem, és hogy hiába szabadítottál föl, csak szegény ördög az én nevem…”

Priszkosz nem nagyon érti, mi baja Zétának. Eddig nem volt neki problémája az életével, elégedett volt a sorsával. Zéta saját maga sem érti, hogy mi van vele, csak az érzi, hogy mióta Emővel találkozott, nem találja a helyét, mindig nyugtalan.

„Eközben néztem a csillagokat a sátornyíláson át. És néztem Emőkét. Mert ha behunyom a szememet, mindig látom őt. Látom, amint fehér szoknyában, piros csizmában aprón lépked a gyalogúton, és ahogy hozzám érkezik, reám emeli méltóságos, fekete szép szemét,”

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!