Homérosz – Odüsszeia – Olvasónapló

Második ének: Az ithakaiak gyűlése. Télemakhosz elutazik.

Az Odüsszeia olvasónaplójához kapcsolódó, ajánlott bejegyzés:

Másnap reggel Télemakhosz hírnököket küld, hogy hívják össze az akháj gyűlést. Maga Télemakhosz a gyűlés helyén, apja, az ithakai király trónszékére ül le.

A gyűlést a vénségesen vén Aigüptiosz nyitja meg, aki egyébként többszörösen is érintett mind a trójai háborúban, mind Pénelopé ügyében. Négy fia közül ugyanis Antiphosz harcolt Trója alatt és bár Aigüptiosz még nem tudja, de később lesz róla szó, hogy túl is élte a háborút, azonban a hazafelé vezető úton megette őt a küklopsz.

Másik fia, Eurünomosz pedig ott van Pénelopé kérői között.

Aigüptosz azzal kezdi beszédét, hogy Odüsszeusz távozása óta – azaz immár 20 éve – senki sem hívta össze a gyűlést. Most Télemakhosz megtette, és bizonyára jó oka van rá.

Télemakhosz veszi át a szót és elmondja, hogy nem tudott meg újabb hírt Odüsszeuszról, nem ezért hívta össze a gyűlést, hanem a saját, önös érdekében. Azt akarja elérni, hogy a gyűlés vegye rá a kérőket, hogy menjenek haza és ne pusztítsák tovább Odüsszeusz vagyonát.

Hiába erőlködnek ugyanis a kérők, Pénelopé sem közülük nem akar választani, sem az apja házába nem akar visszatérni, hogy ott döntsenek a sorsáról.

A kérők vegyék tudomásul, hogy Pénelopé nem akar újból férjhez menni!

Télemakhosz szavait csendben hallgatják az akhájok, végül a kérők egyik vezetője, Antinoosz felel neki, nem túl kedvesen:

Télemakhosz ne a kérőkre haragudjon, ők nem tehetnek semmiről. Haragudjon az anyjára, Pénelopéra, amiért az nem hajlandó választani a kérők közül, örökké csak hitegeti őket.

Antinoosz keserűen idézi fel Pénelopé egyik cselét is, amivel a férjhezmenetelét akarta elhúzni: három éven keresztül azt mondogatta a kérőknek, hogy addig nem választ közülük, amíg be nem fejezi azt a halotti leplet, amit Odüsszeusznak sző éppen.

Csakhogy Pénelopé amit nappal szőtt a szövőszéken, azt éjszaka szétbontotta, így persze sehogy sem haladt vele.

A kérők végül egy éjjel leleplezték mesterkedését, úgyhogy felhagyott vele.

Antinoosz végül összegez: Pénelopé vagy menjen haza az apjához, és az válasszon neki férjet, vagy válasszon ő maga a kérők közül. Mindegy melyik, de valami történjen, és ameddig nincs döntés, addig bizony a kérők minden nap megjelennek a házban, nekik nem sürgős, de addig is Télemakhosz vagyona fog egyre csökkenni.

Télemakhosz azonban kijelenti, hogy nem fogja elküldeni az anyját a háztól, nem küldi vissza az apjához, hogy is tehetne ilyet, hiszen az anyja. Pénelopé a kérők közül sem akar választani, tehát a kérők tűnjenek el.

Az álláspontok tehát egy centit sem közelednek egymáshoz, mindenki csak a saját igazát ismételgeti.

Ekkor azonban a gyűlést félbeszakítja egy Zeusztól érkező isteni jel: két sas repül a gyűlés fölé, majd ott a levegőben összeverekednek, és jobb felé elrepülnek.

A jelenetet néma csönd követi, majd Halitherszész, a madárjós értelmezi az égi jelet: Odüsszeusz már a közelben van és rossz vég vár a kérőkre, ha nem gondolják meg magukat időben.

Nem mellesleg azért Halitherszésznek lehet hinni, ő volt ugyanis az, aki még a Trójába való indulás előtt megjósolta Odüsszeusznak, hogy csak 20 év múlva rengeteg viszontagság után, egyedül fog visszatérni Ithakába.

A madárjós szavaira Eurümakhosz, a kérők egyike válaszol dühösen. Kijelenti, hogy Halitherszész hazudik, az égen rengeteg sas repül, de csak néhánynak van isteni jelentése. Egyébként meg majd ő, Eurümakhosz jósol itt mindenkinek: ha Pénelopé nem választ magának férjet a kérők közül, vagy nem megy vissza az apja házában, hogy ott rendezzék el az esküvőjét, akkor bizony Télemakhosz koldusbotra fog jutni, mert a kérők addig nem mozdulnak a házából.

Halitherszész tehát csak ne jósolgasson és ne uszítsa Télemakhoszt a kérők ellen.

Télemakhosz is érzi, hogy meddő a vita, így sehova se fognak jutni. Ezért azt kéri, hogy a gyűlés adjon neki egy húszevezős hajót, amivel elmegy Spártába és Püloszba Odüsszeusz után tudakozódni.

Amennyiben ott olyan híreket hall, hogy apja még él, akkor vár egy évet a hazatérésére. Ha azonban megtudja, hogy Odüsszeusz meghalt, akkor hazatérése után férjhez adja a kérők valamelyikéhez Pénelopét.

Ez jó ötletnek tűnik, de ekkor Mentór, Odüsszeusz barátja áll fel és tovább szítja a feszültséget. Szerinte a gyűlésnek kötelessége lenne a kérőkre parancsolni, hogy hagyják el Odüsszeusz házát és hagyják békén a vagyonát.

Mentórnak a kérők egyike, Leiókritosz felel: bajkeverőnek, bolygóeszűnek nevezi Mentórt és rámutat arra, hogy Odüsszeusznak akkor se lenne esélye a kérők ellen, ha végre valahára megérkezne. Akkor sem tudná kidobni őket a házából, hiszen csak egyedül van.

Leiókritosz szerint az lesz a legjobb, ha elengedik Télemakhoszt, hadd menjen tudakozódni az apjáról, de azért rejtélyesen hozzáteszi, hogy Télemakhosz „ezt az utat soha nem viszi végbe”

A gyűlés véget ér, a kérők visszamennek Odüsszeusz házába, Télemakhosz pedig lemegy a tengerpartra és Pallaszhoz imádkozik: azt kéri az istennőtől, hogy segítsen neki, hogy fel tudja szerelni a 20 evezős gályát.

Pallasz Athéné pedig meg is jelenik Télemakhosznak, Mentór alakjában: megnyugtatja a fiút, hogy ha elég bátor és eszes, akkor véghez tudja vinni a vállalkozását és arra is komoly esély van, hogy Odüsszeusz hazatérjen és megfizessen a kérőknek.

Mentór azt is közli, hogy ő maga is – tehát az istennő Pallasz – el fogja kísérni Télemakhoszt, a fiú csak menjen haza, készítsen össze élelmet, addig Mentór a lehető legjobb hajót fogja megszerezni a kikötőben.

Télemakhosz visszatér az apja házába, ahol a kérők éppen lakomához készülődnek. Majd, mivel továbbra sem tartják komoly, felnőtt férfinak Télemakhoszt, gúnyolódni kezdenek rajta: menjen csak Spártába, meg Püloszba, hátha ő is odavész az úton, mint az apja és akkor a kérőkre marad minden vagyona.

Télemakhosz azonban nem áll le vitatkozni a kérőkkel, hanem hívatja a ház hűséges gazdasszonyát, Eurükleiát és élelmet, bort csomagoltat vele, meghagyva neki, hogy senkinek ne szóljon a dologról és arról, hogy Télemakhosz elutazott.

Télemakhosz még arról is megesketi Eurükleiát, hogy még Pénelopénak sem mondja meg, hova ment a fia.

Ezalatt Pallasz Athéné sem tétlenkedik, Télemakhosz képében kibérli Noémón hajóját, evezősöket toboroz majd az Eurükleia által összekészített rengeteg élelmet és bort felhordja a hajóra.

Később pedig álmot bocsát a kérőkre, hogy azok ne vegyék észre Télemakhosz távozását.

Télemakhosz tehát a húszevezős gályán Pallasz Athéné társaságában elindul, hogy híreket szerezzen apjáról, Odüsszeuszról.

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




“Homérosz – Odüsszeia – Olvasónapló” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Kedves Zsiráf
    Nagyon szépen szeretném megköszönni, hogy létrehoztad ezt az oldalt és ennyi számomra olvashatatlan könyvet feldolgoztál, eddig bármit olvastam nálad mindig megértettem a történetet és még meg is tetszett maga a sztori és a könyv hangulata is jobban átjött mint előtte. Nagyon hálás vagyok, ahogy sok más diák is rajtam kívül.
    Ha bármivel tudnánk a munkásságodat segíteni, kérlek írd le.
    Mégegyszer köszi mindent, neked köszönhetően még nem utáltam meg teljesen az irodalmat.
    Sok sikert a továbbiakban!

    Válasz
    • Kedves Réka!

      Örülök, hogy tetszik az oldal! :)Elég segítség, ha terjesztitek az oldalról, hogy létezik! 🙂

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .