Petőfi Sándor – Az apostol – Olvasónapló

16. fejezet:

Szilveszter most már évek óta él tulajdonképpen önkéntes száműzetésben, nem foglalkozik azokkal a dolgokkal, nem ír azokról a gondolatokról, amik fiatalabb korában lázban tartották: a szabadságról, az egyenlőségről, a jogról.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy elfelejtette volna ezeket, vagy nem érdekelné őket, egyszerűen csak nem volt lehetősége, hogy terjessze gondolatait, hiszen a cenzúra nem engedte kinyomtatni az írásait.

De egy pillanat alatt megváltozik minden, amikor Szilveszter egy titkos nyomdát talál, ahol cenzori engedély nélkül is kinyomtatják a műveit. Azt is megtudjuk, hogy mi van bennük:

Mi volt ezekben a művekben? az,

Hogy a papok nem emberek,

De ördögök,

S a királyok nem istenek,

Hanem csak emberek,

És minden ember ember egyaránt,

S az embernek nemcsak joga,

Hanem teremtőjéhezi

Kötelessége is

Szabadnak lennie[…]”

A könyvet tehát titokban kinyomtatják, az eredmény pedig talán még Szilvesztert is meglepi: villámgyorsan elterjed, elkapkodják és hatalmas sikere lesz a benne megfogalmazott gondolatoknak.

A baj csak az, hogy a könyv népszerűségére a hatalom is felfigyel, és a királyi tisztviselők azonnal felségsértőnek nevezik a könyvet.

És ugyanaz történik, mint a faluban, ahol kezdetben Szilveszter meg tudta győzni a népet a gondolataival, de később a parasztok a pap hatására ellene fordultak.

Kezdetben most is nagy sikere van, de a király meggyőzi tanulatlan és buta alattvalóit, és azok Szilveszter ellen fordulnak.

A férfit a nyílt utcán teperik le a poroszlók, alig néhány méterre a lakásától. Szilveszter hiába könyörög, hogy engedjék elbúcsúzni a családjától, akkor önként megy velük, a poroszlók csak kiröhögik, megverik, majd összekötözve egy szekérre dobják.

Szilveszter pedig elkeseredésében szörnyű átkot kiabál a királyra:

„[…]Átok reád, bitang lator király,
Ki istennek tartod magad,
S ördög vagy, a hazugság ördöge!…
Ki bizta rád a milliókat?
Farkasra a nyájat ki bízta?
Kezed vörös, mint bíborod,
Arcod sápadt, mint koronád,
Szived fekete, mint a gyász,
Mely műveid után huzódik,
Miként az esti hosszu árnyék.
Meddig bitorlod még a
Rablott hatalmat, rablott jogokat?
Lázadjanak föl, mint az óceán,
Alattvalóid, és ha zsoldosidnak
Százezrivel kiállasz ellenök,
Ne adja isten, hogy meghalj vitézül
Ott a csatán, mint illő férfihoz;
Te légy, ki megkezd gyáván a futást,
Fuss és bújjál el trónusod alá […]”

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




Szólj hozzá!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..