5. fejezet:
Az ötödik fejezetből végre elkezdjük megismerni a fiatal férfi élettörténetét.
Évekkel korábbra megyünk vissza, hideg, zord, kegyetlen téli éjszaka van, éjfél.
A város utcáin senki sem jár, nem véletlenül, mert jeges szél fúj.
De mégis settenkedik valaki a sötét utcán, egy asszony, de az nem derül ki a ruhájából, hogy gazdag-e, vagy szegény.
Óvatosan odalopakodik az egyik ház előtt álló bérkocsihoz, aminek bakján bóbiskol a kocsis, kinyitja az ajtót, és betesz valami a kocsiba, majd elmegy.
Hamarosan kijön a házból egy úri pár, és beülnek a kocsiba, elhajtanak. Sikoltás hallatszik, az úrinő ekkor fedezi fel a kocsiba rakott csomagot, ami nem más, mint egy csecsemő.
A bérkocsi hamarosan célhoz ér, az úri pár kiszáll, kifizeti a fuvardíjat, majd közlik a kocsissal, hogy a kocsiban egy gyermek van.
Sokat elárul az akkori világról, hogy az úri párban fel sem merül, hogy gondját viseljék a csecsemőnek, pedig mennyire más sora lett volna később!
A kocsis egyedül marad a gyerekkel és a problémával: mihez kezdjen a csecsemővel? Haza nem viheti, mert akkor a gazdája utcára teszi mindkettőjüket…
A csecsemő tehát éppen csak, hogy megszületett, már egy csomó embernek okozott gondot: nem kellett az anyjának, nem kellett az úri párnak, most a kocsis van gondban miatta. Nehéz kezdése ez egy életnek.
A kocsis végül megáll egy külvárosi kocsma előtt, és leteszi az ajtaja elé a gyereket, majd elhajt.
A kocsmából hamarosan kilép egy részeg férfi, és hatalmasat esik a küszöbre rakott csomagban. Meg is állapítja, hogy a küszöb nagyot nőtt előző nap óta…
Ezután részeg mámorában tovább morfondírozik: a küszöböknek ugye nem szokásuk megnőniük. Ennek mégis meg kellett nőnie, hiszen előző nap, amikor ugyanebben a kocsmában volt és ugyanennyit ivott, akkor nem botlott meg a küszöbben, pedig ugyanekkorát lépett, mint aznap.
Lehet, hogy valaki egy követ tett a küszöb elé, hogy a kijövőket megtréfálja. Mivel ez azért jobb megoldásnak tűnik, mint hogy a küszöb növekedett volna, ezért a részeg férfi végül ennél marad.
A részeg először úgy van vele, hogy otthagyja a követ az ajtó előtt, hogy mások is átessenek rajta, majd észbe kap, hogy ez nem túl kedves dolog:
„Tolvaj vagyok, s szükségnek esetén
Rabló is, és ha rákerül a sor,
Az embert főbe kollintom, de azt,
Hogy orrát így beverje,
Azt el nem bírná lelk’ismeretem”
A férfi tehát visszamegy, hogy a követ elvegye a küszöbről. Persze hamar észreveszi, hogy nem kőről van szó, hanem egy bebugyolált csecsemőről.
Ezen jócskán meglepődik a férfi, és elgondolkozik azon, hogy vajon milyen ember lehet az, aki kiteszi az utcára a saját gyerekét, hiszen ilyen még a kutyák sem tesznek!
Figyeljük meg, hogy a részeg, aki saját bevallása szerint is tolvaj és rabló, még nála is alábbvalónak érzi azt, aki így bánik a gyerekével.
A részeg végül úgy dönt, hogy magához veszi a gyereket, aki úgy be van bugyolálva, hogy az sem derül ki, hogy kisfiú-e vagy kislány.
Amíg a gyerek kicsi, addig kettőjüknek fog lopni, amikor pedig megnő, a férfi pedig megöregszik, akkor helyet és szerepet cserélnek majd: a gyerek fog lopni a férfi számára.
A részeg férfi arra is rádöbben, hogy a gyereknek tej kell! Kapóra jön, hogy a szomszédasszonyának előző nap halt meg a csecsemője, majd odaadja neki a gyereket, hogy fizetség fejében szoptassa és lássa el.
Figyeljük meg, hogy ebben a fejezetben micsoda emberi tragédiák jelennek meg, mintegy mellékesen: a gyermekét utcára tevő nő, a gyereket érzéketlenül a kocsiban hagyó úri pár, majd a saját megélhetését féltő kocsis, aki a kocsma elé teszi a csecsemőt.
Végül az karolja fel a picit, akiből a legkevésbé nézné ki az ember: egy részeges tolvaj, de ő sem önzetlenségből, hanem számításból. Végül a gyerek egy nőhöz kerül, akinek éppen akkor halt meg a saját gyereke. Mennyi szomorúság, micsoda emberi sorsok!
A részeges tolvaj ezután hazaviszi a gyereket, már amennyire egy földalatti pincelyukat otthonnak lehet nevezni. Fölveri a szomszédasszonyt, és megalkuszik vele, hogy fizetségért cserébe az ellátja a gyereket.