Petőfi Sándor – Az apostol – Olvasónapló

19. fejezet:

Szilveszter 10 év után először kilép a börtönből a napfénybe! Úgy érzi, hogy újra fiatal, de hamar kiderül, hogy csak lélekben.

Teste bizony megsínylette a 10 börtönben töltött évet: haja, szakálla hosszú és fehér, görnyedten, bottal tud csak járni.

Első útja ahhoz a házhoz vezet, aminek padlásszobájában régen a családjával lakott. Kétségbeesetten keres ismerőst az utcán, de senkit sem ismer fel.

Végül egy öregasszonytól tudakolja, hogy emlékszik-e a padlásszoba régi lakóira?

Az öregasszony pedig emlékszik, hogyne emlékezne: az asszony nagyon fiatal és nagyon szép volt. A férfi pedig bűnöző, akit elfogtak és el is ítéltek. Erre a fiatalasszony szíve meghasadt a fájdalomtól, bár az öregasszony nem is érti, hogy egy gonosztevőt hogy lehet ennyire szeretni.

A banya nem tudja hol van eltemetve az asszony, mint ahogy azt sem, hogy mi lett a fiúval, azóta nem látta.

Szilveszter kimegy a temetőbe és végignézi az összes sír fejfáját újra és újra, de nem találja meg a felesége sírját, nincs lehetősége, hogy elbúcsúzzon tőle.

Van azonban ennél nagyobb baja is. Amikor kijött a börtönből, akkor meg volt győződve arról, hogy csak azért engedhették ki, mert a nép végre fellázadt, elüldözte korábbi urait, lerázta a hatalom igáját és most már szabad.

Szilveszternek azonban keserűen csalódnia kell: nem hogy jobb lenne a nép sora, de azalatt a 10 év alatt, amíg ő börtönben volt, csak tovább romlott a helyzet.

Szilveszter tehát mindent feláldozott egy eszmében, amiben hitt, elvesztette a családját, a szabadságát, és mégsem történt semmi.

A férfiban ekkor keserű és végleges elhatározás érlelődik: merényletet fog elkövetni a király ellen.

Erre néhány nappal később sor is kerül, amikor valamilyen díszes ünnepség alkalmával a király a nép között vonul.

Az immár öregember Szilveszter rálő a királyra, aki össze is esik, de hamar kiderül, hogy csak rémületében. A férfi golyója nem találta el.

Szilvesztert azonnal leteperik, összerugdossák, leköpködik. Az ítélet nem lehet kétséges:

„Néhány nap mulva vérpad állt a téren,
És egy ősz ember fönn a vérpadon.
Midőn melléje lépett a bakó a
Sötét halálnak fényes pallosával,
Az ősz ember végigtekinte a
Kárörvendő szilaj tömeg során, és
Sajnálkozó köny reszketett szemében,
Sajnálta, akik őt megrugdosák,
S akik gyönyörrel nézik most halálát…
Suhant a pallos, rémesen suhant,
S a fej legördült… Szilveszter feje.
A nép rivalta: „éljen a király!”
És a halottat a hóhérlegények
Eltemeték az akasztófa mellett.”

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




Szólj hozzá!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..