Petőfi Sándor – Az apostol – Olvasónapló

17. fejezet:

Szilvesztert természetesen elítélik és börtönbe kerül, nem is akármilyenbe: mélyen a föld alatt, örök sötétségben van összebilincselve.

Szilveszter eleinte ordít, tombol, majd lenyugszik és azon gondolkodik, hogy vajon meddig lesz bezárva a sötétben: napokig, vagy évekig akár?

Végül már arra sem veszi a fáradtságot, hogy gondolkozzon, csak fekszik a sötétben.

Egyszercsak hirtelen egy nőalak jelenik meg előtte, és elbúcsúzik tőle, majd eltűnik. Szilveszter az alakban a feleségére ismer és nem tudja eldönteni, hogy megőrült-e vagy sem, de azt felfogja, hogy a nő búcsúja azt jelenti, hogy meghalt.

Szilveszter ekkor megint tombolni kezd, rájön, hogy a nagy, szent cél érdekében feláldozta a családját, meghalt a gyereke és most a felesége is, és mit ért el vele? Semmit, ő börtönben van, forradalmi könyvét pedig betiltották.

És még csak el sem búcsúzhatott a családjától, az Isten azt sem engedte neki.

Ekkor Szilveszter Istennel kezd veszekedni:

„Zsarnok vagy, isten, és én
Átkozlak tégedet![…]
Légy átkozott, zsarnoknál zsarnokabb,
Amint te megtagadtál engem,
Ugy tagadlak meg tégedet.
Egy rabszolgáddal kevesebb lesz,
Vedd vissza ezt az életet, amelyet
Mint alamizsnát dobtál le nekem,
Vedd vissza és add másnak ismét,
Hadd tengődjék most rajta más,
Nekem nem kell ez alamizsna-élet,
Elédbe vágom azt, hogy összetörjék
Mint a haszontalan cserép!”

Szilveszter dühében őrült erővel fejel bele a cella kőfalába, és bezúzza a homlokát, amiből ömlik a vér, és elájul.

De nem hal meg! Isten, vagy az élet nem engedi még, hogy meghaljon, hogy vége legyen a szenvedéseinek.

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




Szólj hozzá!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..