Petőfi Sándor – Az apostol – Olvasónapló

18. fejezet:

Szilveszter immár 10 éve ül börtönben. 10 hosszú éve ül  sötétben, haja, szakálla már nagyon hosszú, és meg is őszült, de persze ő ebből semmit sem lát, hiszen a cellában mindig sötét van.

A férfi már nem dühös, nem jajong, nem szomorú, nem akarja megváltani a világot, minden érzelem kihalt belőle, csak egykedvűen ül a sötétben.

Néha eszébe jut, hogy vajon mi lett a fiával, aki azóta már felnőhetett, ki tudja mit csinál és merre jár.

Egy nap váratlan vendég teszi tiszteletét Szilveszternél: a cella apró ablakának párkányára egy kismadár száll és kedvesen csicsereg.

Szilveszter meg sem mer mozdulni, nehogy elriassza a kismadarat, évek óta nem hallott madárdalt.

A kismadár és éneke furcsa változást indít el Szilveszter lelkében: valamiért azt gondolja, hogy a madár a szabadság előhírnöke, márpedig őt csak akkor fogják szabadon engedni, ha a nép megdöntötte a királyságot, ha szabad lett, ha elérte azt, amiért a férfi egész életében küzdött.

Külső szemlélőnek a dolog hihetetlennek tűnik, mintha Szilveszter megőrült volna, hiszen egy véletlenül arra repülő kismadár énekéből azért nem szokás ilyen következtetéseket levonni.

De Szilveszternek igaza lesz. Hamarosan nyikordul a cellaajtó és a börtönőr közli vele, hogy szabad. Szilveszter pedig örömmel kérdez vissza, hogy akkor a haza is szabad, ugye?

A börtönőr azonban csak visszamorog neki, hogy ne a hazával foglalkozzon, hanem örüljön, hogy elmehet innen, majd nekiáll levenni a férfi bilincseit.

Szilveszter pedig elhatározza, hogy első dolga lesz felkeresni a felesége sírját, bárhol is legyen az.

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .