William Golding – A legyek ura – Olvasónapló

Tizenkettedik fejezet – Vadászkiáltás

Ralph elmenekült a sziklavártól és a bozótban keresett menedéket, Jackék nem üldözik – egyelőre.

Ralph próbálja végiggondolni a dolgokat:

  • Simon és Röfi meghalt, megölték őket, a kagyló eltörött.
  • Ő egyedül maradt, kitaszítottá vált, mert megpróbálta megőrizni a józan eszét.
  • Nem tud tüzet gyújtani, nincs füst, ami jelezne a hajóknak, nincs remény a menekülésre.

Ralph az egész napot az erdőben tölti, gyümölcsöt eszik. Estére visszatér a sziklavár előtti bozótosba. Ekkor meglátja, hogy leváltották az őr, ismerős alakokat lát helyette. A sziklavár bejáratánál most Sam és Eric állnak őrt. Vagyis az ikrek csatlakoztak Jack törzséhez.

Újabb csapás ez Ralphnak. Ennek ellenére a sziklavár alá oson és halkan megszólítja az ikreket.

Sam és Eric halkan azt tanácsolja Ralphnak, hogy menjen el a sziklavártól minél messzebbre. Őket erőszakkal kényszerítette a törzs, hogy közéjük álljanak. Roger és Jack gyűlöli Ralphot és azt tervezik, hogy másnap hajtóvadászatot indítanak ellen és az egész szigetet átfésülik, amíg meg nem találják.

Ralph nem érti, hogy miért akarják elfogni, hiszen ő semmi rosszat nem tett, csak tüzet akart gyújtani. Kétségbe esve kérdezi az ikrektől, hogy mit akar tenni vele Jack, ha elfogják.

Az ikrek csak annyit válaszolnak, hogy Roger mind a két végén kihegyezett egy karót. A társalgás ekkor véget ér, mert Roger érkezik ellenőrizni az őröket.

Ralph úgy dönt, hogy a sziklavár közelében lévő bozótban húzza meg magát. Arra számít, hogy másnap Jackék úgy sem gondolnak arra, hogy a sziklavár mellett rejtőzött el.

Ralph hajnalban a vadászok hangjára ébred, a rejtekhelye felé tartanak. Sikerül óvatosan arrébb kúsznia, amikor meghallja Jack hangját, aki valamelyik ikret faggatja.

– Bizonyos vagy abban, hogy erről a helyről beszélt? Az iker halkan nyögött, aztán újra visítozni kezdett.

– Azt mondta, hogy itt fog elbújni?

– Igen… igen… jaj!”

Jack és Roger tehát valahogy megtudta, hogy Ralph éjszaka beszélt az ikrekkel és erőszakkal szedték ki belőlük a búvóhelyét.

A hangok távolodnak, Ralph már arra gondol, hogy megmenekült. De Jackék cseles tervet eszelnek ki. A sziklavár tetejéről sziklákkal kezdik bombázni Ralph rejtekhelyét, hogy eltereljék a figyelmét.

Közben néhányan megpróbálják bekeríteni, de Ralph észreveszi egyiküket és beledöfi a lándzsáját. Ekkor Jackék mással próbálkoznak, felgyújtják a bozótot Ralph körül.

Ralph alig tud kimenekülni a füstből és a tűzből, de Jackék a nyomában vannak. Ralphnak tulajdonképpen nincs hová menekülnie, hiszen egy szigeten vannak, de a fiú nem adja fel, gondolatok cikáznak a fejében, mit kéne tennie? Meneküljön? Bújjon el? Másszon fára?

Végül az elbújás mellett dönt, talál is egy helyet, amit nagyon sűrűn benőttek az indák, az alá bújuk el és vár.

Közben az egész szigetet kezdi elborítani annak a tűznek a füstje, amit Jackék gyújtottak, hogy kifüstöljék Ralphot korábbi rejtekhelyéről.

Hirtelen egy fiú bukkan fel Ralph közelében, láthatóan őt keresi. Belebámul az indák közé is, de azok túl sűrűek, egyenlőre nem veszi észre Ralphot, végül mégis meglátja.

Ralphnak nincs más lehetősége, újra menekülnie kell, kitör a bozótból és elszalad, de lándzsák repülnek utána, Jackék üldözik.

Ralph már a tengerparton, a kunyhók körül jár, a tűz már azokat is elérte.

Megbotlott egy gyökérben, az üldöző kiáltozás felerősödött. Látta, hogy az egyik kunyhó tűzbe borul, egy lángnyelv a válláig csap, arrébb a víz csillogása látszott. Aztán felbukott, tengelye körül forogva a meleg homokban, s felemelt karokkal védekezve, kegyelemért rimánkodott.”

Amikor azonban felnéz, hihetetlen dolgot lát. Egy fehér egyenruhás tengerésztiszt áll előtte. A parton egy csónak, abban további három felnőtt.

A tiszt egy ideig gyanakodva vizsgálgatta Ralphot, aztán levette kezét revolvere agyáról.

– Hello! – mondta.

Ralph elhanyagolt, piszkos külsejének tudatában feszengve, félénken válaszolt.

– Hello!

A tiszt bólintott, mintha választ kapott volna valamilyen kérdésére. – Van itt felnőtt is veletek?”

Ralph el sem hiszi, amit lát. Megfordulva észreveszi az üldözőit, amint félkörben a tisztás szélén állak, arcuk befestve, kezükben lándzsa.

A tiszta szavaiból kiderül, hogy meglátták annak a tűznek a füstjét, amit Jackék gyújtottak, hogy kifüstöljék Ralphot.

A tiszt tovább kérdezősködik:

– Megláttuk a füstöt – mondta. – Mit csináltok ti itt? Háborút játszottatok vagy ilyesfélét?

Ralph bólintott. […]

– Remélem, senkit sem öltetek meg? Holttest nincs a szigeten?

– Csak kettő. Illetve már az sincs.

A tiszt lehajolt, és Ralph szemébe nézett.

– Kettő? Megölték őket?

Ralph bólintott. Háta mögött az egész sziget borzongott a tűztől. A tiszt tapasztalatból tudta, hogy az emberek mikor mondanak igazat. Halkan füttyentett egyet.”

A tiszt megkérdezi azt is, hogy hányan vannak, de Ralph nem tud rá válaszolni.

– Magunkkal viszünk – mondta. – Hányan vagytok? Ralph a fejét rázta. A tiszt a fiú háta mögött álldogáló kifestett gyerekekre nézett.

– Ki itt a vezető?

– Én vagyok – mondta Ralph hangosan.

Egy kisfiú, aki valamilyen különleges sapkának a maradványait viselte vörös haján, derekán egy szemüveg roncsai himbálództak, előrelépett, de aztán meggondolta magát, és megállt.

– Észrevettük a füstöt. S ti nem tudjátok, hogy hányan vagytok?

– Nem, uram.

– Azt gondoltam volna – mondta a tiszt, az elkövetkező nyomozás lehetőségein tűnődve –, azt gondoltam volna, hogy egy csomó angol gyerek… valamennyien angolok vagytok, ugye?… jobb teljesítményre képes, már úgy értem…

– Eleinte rendben is volt minden – mondta Ralph –, mielőtt…

Elhallgatott.

– Akkor valamennyien összetartottunk… A tiszt biztatón bólintott.

– Értem – mondta. – Összetartottatok. Mint a Korallszigeten.”

Ralph csak ekkor fogja fel, hogy megmenekült, az elmúlt időszak szörnyűségeinek vége. Csillapíthatatlan zokogás tör rá.

És Ralph mosdatlan, piszkos kis testével, összegubancolódott hajával, taknyos orrával hangosan siratta ártatlanságának elvesztését, az emberi szív sötétségét és Röfi nevezetű igaz, bölcs barátjának halálos zuhanását a sziklafennsíkról.”

A regény egy néhány soros bekezdéssel ér véget.

„A tisztet megindította s meg is zavarta kissé a gyerekek sírása. Elfordult, időt akart nekik adni, hogy összeszedjék magukat. Szemét a távolban horgonyzó, kecses formájú cirkálón pihentette, és várt.”

-Vége-




William Golding – A legyek ura – Olvasónapló” bejegyzéshez 20 hozzászólás

  1. KOszonom nagyon szepen, sokat segitett. Bar a helyesirasod nem a legjobb, itt-ott hibakra lehetunk figyelmesek, reszletezeseiddel es konkret magyarazataiddal nagyon jol megoldottad ezt! Gratulalok hozza!

    • Kedves VALAKI VALAHOL!

      Köszönöm az elismerést! Örülök, ha használni tudtad!

      Üdv:

      Zsiráf

      u.i. Mindig mélyen elcsodálkozom azokon a kommenteken, amik számon kérik rajtam a hibákat ( természetesen egyet sem megnevezve, hogy javíthassam), miközben a kb. két soros kommentben (leszámítva a köszönés, megszólítás, aláírás apróságokat) legalább három nyelvhelyességi, stilisztikai hiba van és itt nem az ékezetek hiányára gondolok… Óvatosabban és kicsit több alázattal!

  2. Üdv Zsiráf!
    Nagyon sokat segítettél,azzal hogy nem csak a cselekmény,hanem a következtetéseket is beletetted az olvasónaplóba.Az olvasónaplót hogyan írod meg?Úgy értem pl., ebből a könyvből elolvasol egy fejezetet és utána leírod hozzá a fejezethez az információkat?
    Válaszodat előre is köszönöm!
    Üdv:Egy ismeretlen

    • Kedves Egy ismeretlen!

      Örülök, hogy használni tudod az oldalt! 🙂 Először elolvasom az egész könyvet, és csak utána kezdek neki fejezetenként megírni a naplót. Először szerintem mindenképpen át kell látni az egész történetet, mert ha rögtön első olvasásra írod a fejezetek tartalmát, akkor később lényegessé váló dolgok kimaradhatnak, tök feleslegesek meg belekerülnek.

      Üdv:

      Zsiráf

  3. Nagyon-nagyon köszönöm, és igazából a történet nagyon megrázó volt, nagyon sokat segítettél vele!

  4. azta, neked aztán van kitartásod!
    egyébként köszönöm, megmentettél. olvastam a könyvet, de semmi sem maradt meg, most viszont sokkal jobban… hát, megértettem. brutális amiket ezek a gyerekek műveltek, látszik hogy gyerekek. nem tudom, a szüleik hogy nevelték őket, de egyedül ralph-ban volt annyi hogy egyenrangúként tekintsen az akár fiatalabbakra is. mindeneserte a könyv tanulságos, a legjobb talán az volt, amikor simon az őrület szélére sodródott. valójában nekem ő volt a kedvenc szereplőm, és a kezdetekkori jack. ralph és merridew barátsága rettenetesen tetszett, szomorú voltam amiért jack vérszemet kapott.

    mégegyszer köszönöm a segítséget, csak így tovább!!

  5. Köszi szépen, sokat segítettél! Kicsit furcsállom, hogy egy csomó gyerekkel már általánosban elolvastatják ezt a könyvet. Nekünk gimiben már lehet, hogy nem olyan durva… 😊

    • Kedves Blablabla!

      Szívesen! Tény, hogy nem egy könnyű móka, mint ahogy az is, hogy egyébként meg egy zseniális könyv! 🙂

      Üdv:

      Zsiráf

Szólj hozzá!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..