William Golding – A legyek ura – Olvasónapló

Kilencedik fejezet – Körkép egy halálesetről

A sziget felett vihar készülődik, hatalmas szélrohamok rázzák a fákat.

Simon magához tér, tántorogva hagyja el a rejtekhelyét és a tisztást, ahol a karóra tűzött Legyek Ura körül dongnak a legyek.

Maga sem tudja miért, de felfelé, a hegytető felé mászik.

„A lába roskadozott, a nyelve kegyetlenül fájt. Amikor a szél elérte a hegycsúcsot, szokatlan látványban volt része: valamilyen kék szövetféle lebbent el a barna felhők háttere előtt. Továbbmászott. […] Simon ekkor egy meggörnyedt testet pillantott meg a hegycsúcson, amely hirtelen felült és ránézett. Eltakarta arcát, és továbbvánszorgott.”

„Simon érezte, hogy a térde a szikláknak vágódik. Előremászott. S egy szempillantás alatt mindent megértett. Az összekuszált kötelek megmagyarázták a szörnyű paródia mechanizmusát, és Simon megpillantotta a fehér orrcsontokat, a fogakat, a rothadás színeit, látta, milyen kíméletlenül fogják össze a vászon- és gumirétegek a szánalmas testet, amely már bomlani kíván. Aztán egy újabb szélrohamra az alak ismét felült, meghajolt, és a rothadás bűzét lehelte feléje. Simon négykézlábra ereszkedett, és kiokádta, ami a gyomrában volt. Aztán kibogozta a zsinegeket a sziklák alól, s kiszabadította a holttestet a szél méltatlan rabságából.”

Simon tehát rájött arra, hogy mi is a szörny valójában. A hegytetőről szétnézve, látja a parton Jackék és Ralphék táborát is. Tudja, hogy most az a legfontosabb, hogy mindenkinek elmondja, a szörny csak egy ejtőernyős hulla, nem kell félni tőle.

Lassan elkezd lefelé botorkálni a hegyoldalon.

Ralph és Röfi eközben eldöntik, hogy eleget tesznek Jack meghívásának, elmennek az esti vacsorára. Ennek egyrészt az az oka, hogy már szinte az összes fiú csatlakozott Jackhez, másrészt Ralphék is éhesek. Azzal nyugtatják magukat, hogy csak azért mennek, hogy megnézzék nem történt-e valami baj a többiekkel.

Jackék már megsütötték a malacot, nagy részét meg is ették. A szigeten lévő összes fiú – Ralph, Röfi és Simon kivételével – a tűz körül ül. Jack álma beteljesült, ő a vezért, úgy bánnak vele, mint valami istennel, vagy bálvánnyal.

„ Még az ünnepség kezdete előtt egy nagy rönköt húztak a gyepszőnyeg közepére ; ezen ült Jack kifestve és felvirágozva, mint egy halvány. Zöld levéltányérokon nagy húsdarabok, gyümölcs, s teli kókuszdiók vették körül.”

Ekkor érkezik a tűzhöz Röfi és Ralph. A feszültség tapintható, de Jack parancsára végül a két fiú is kap a húsból. Amikor mindenki jól lakott Jack – egy istenhez méltó gőggel – beszélni kezd.

„– Ki akar csatlakozni a törzshöz?

Ralph egy hirtelen mozdulatot tett, de megbotlott. Néhány fiú feléje fordult.

– Enni adtam nektek – mondta Jack –, s vadászaim meg fognak védeni az állattól. Ki akar csatlakozni a törzshöz?”

Kirobban a vita a két vezéregyéniség között. Ralph szerint őt választották meg vezérnek és a kagyló is nála van. Jack szerint a kagyló nincs is Ralphnál – valóban ottfelejtette a táborhelyen – és a szigetnek ezen a részén egyébként sem érvényes a kagyló.

Kezdetben Jack áll nyerésre a hatalmi harcban, egyre több fiú jelzi, hogy csatlakozik az ő törzséhez. Ekkor azonban újra dörögni és villámlani kezd, egyértelmű, hogy hamarosan kitör a vihar.

„– Zivatar készülődik – mondta Ralph. – Megint olyan eső lesz, mint amikor idejöttünk. No, ki az ügyes? Van kunyhótok? S most mihez fogtok kezdeni?”

A fiúk elbizonytalanodnak, már nem éhesek, most már jobban tartanak az esőtől, és Ralphéknak van menedékhelyük, Jacknek nincs.

Jack érzi, hogy vesztésre áll, valamit tennie kell, mivel lefoglalja a bizonytalankodókat és eltereli a figyelmüket.

„– Táncoljunk!… Gyerünk!… Táncoljunk!”

Erre mindenki lelkesen táncolni kezd. Eltáncolják, hogy hogyan terítették le a malacot, akit Roger játszik. A fiú ütemesen énekelnek, Ralph és Röfi is beállnak a körbe.

„A körmozgás egyenletessé vált, az ének is levetette kezdeti, felületi izgalmát, már szabályosan lüktetett, mint az érverés. Roger malacból vadásszá vált, a kör közepe üresen ásítozott.”

A jelenet félelmetesen néz ki, sötétedik, az égen sötét felhők rohannak, villámlik, miközben a fiúk körbe állva félelmükben egyre hangosabban énekelnek, lassan transzba esnek.

Hirtelen Simon botladozik ki az erdőből, a táncoló kör felé tart, hogy elmondja, amit a halott ejtőernyősről tud. A fiúk beengedik a körbe, de vad éneklésük közben nem ismerik fel, csak vadul énekelnek tovább.

„Öld meg az állatot!

Vágd el a torkát!

Ontsd ki a vérét!

A monoton ének, a baljós villámlás, a gyerekekben felgyülemlett feszültség és félelem végül oda vezet, hogy Simont azonosítják az állattal, a szörnnyel, akit rettegnek. Rátámadnak Simonra.

„Botok zuhantak, az új kör szája ropogva összecsukódott. Sikoltás! Az állat a kör közepén térdelt, karjaival védve arcát. Kiáltozott. Azt kiabálta megint a siketítő lármában, hogy valamilyen holttest fekszik egy dombon. Minden erejét megfeszítve tovább mászott, áttört a körön, majd a szikla meredek széléről lezuhant a homokba. A tömeg azonnal utánavetette magát, leugrott a szikláról, rátaposott az állatra, üvöltözött, ütötte, tépte, harapta. Szó nem hallatszott, más mozdulat nem látszott, mint fogak és körmök szaggatása.”

Hirtelen elkezd szakadni az eső, ez kissé kijózanítja a fiúkat, ott hagyják Simon holttestét pár lépésre a víztől.

Egy erős szélroham elfújja az esőt és ugyanez a széllökés belekap a hegy tetején a hulla ejtőernyőjébe. Ne feledjük, Simon kibogozta azokat a köteleket, amik a sziklába és a fákba akadtak.

A szélroham lefújja az ejtőernyős hullát a hegyről.

„A hegytetőn az ejtőernyő megtelt levegővel s elindult; a rajta lógó emberi alak megmozdult, talpra állt, megpördült tengelye körül, aztán felemelkedett a nedves levegőtengerbe, és erőtlenül lógó lábait végighúzva a magas fák tetején, lassan, egyenletesen a part felé ereszkedett. A fiúk visítozva szétfutottak. Az ejtőernyő továbbszállította terhét, végigszántotta vele a lagúna vizét, átemelte a sziklazátonyon, majd kisodorta a nyílt tengerre.”

Közben lassan érkezik az apály, eléri Simon holtestét, megemeli és kiviszi a nyílt tengerre.

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




William Golding – A legyek ura – Olvasónapló” bejegyzéshez 20 hozzászólás

  1. KOszonom nagyon szepen, sokat segitett. Bar a helyesirasod nem a legjobb, itt-ott hibakra lehetunk figyelmesek, reszletezeseiddel es konkret magyarazataiddal nagyon jol megoldottad ezt! Gratulalok hozza!

    • Kedves VALAKI VALAHOL!

      Köszönöm az elismerést! Örülök, ha használni tudtad!

      Üdv:

      Zsiráf

      u.i. Mindig mélyen elcsodálkozom azokon a kommenteken, amik számon kérik rajtam a hibákat ( természetesen egyet sem megnevezve, hogy javíthassam), miközben a kb. két soros kommentben (leszámítva a köszönés, megszólítás, aláírás apróságokat) legalább három nyelvhelyességi, stilisztikai hiba van és itt nem az ékezetek hiányára gondolok… Óvatosabban és kicsit több alázattal!

  2. Üdv Zsiráf!
    Nagyon sokat segítettél,azzal hogy nem csak a cselekmény,hanem a következtetéseket is beletetted az olvasónaplóba.Az olvasónaplót hogyan írod meg?Úgy értem pl., ebből a könyvből elolvasol egy fejezetet és utána leírod hozzá a fejezethez az információkat?
    Válaszodat előre is köszönöm!
    Üdv:Egy ismeretlen

    • Kedves Egy ismeretlen!

      Örülök, hogy használni tudod az oldalt! 🙂 Először elolvasom az egész könyvet, és csak utána kezdek neki fejezetenként megírni a naplót. Először szerintem mindenképpen át kell látni az egész történetet, mert ha rögtön első olvasásra írod a fejezetek tartalmát, akkor később lényegessé váló dolgok kimaradhatnak, tök feleslegesek meg belekerülnek.

      Üdv:

      Zsiráf

  3. Nagyon-nagyon köszönöm, és igazából a történet nagyon megrázó volt, nagyon sokat segítettél vele!

  4. azta, neked aztán van kitartásod!
    egyébként köszönöm, megmentettél. olvastam a könyvet, de semmi sem maradt meg, most viszont sokkal jobban… hát, megértettem. brutális amiket ezek a gyerekek műveltek, látszik hogy gyerekek. nem tudom, a szüleik hogy nevelték őket, de egyedül ralph-ban volt annyi hogy egyenrangúként tekintsen az akár fiatalabbakra is. mindeneserte a könyv tanulságos, a legjobb talán az volt, amikor simon az őrület szélére sodródott. valójában nekem ő volt a kedvenc szereplőm, és a kezdetekkori jack. ralph és merridew barátsága rettenetesen tetszett, szomorú voltam amiért jack vérszemet kapott.

    mégegyszer köszönöm a segítséget, csak így tovább!!

  5. Köszi szépen, sokat segítettél! Kicsit furcsállom, hogy egy csomó gyerekkel már általánosban elolvastatják ezt a könyvet. Nekünk gimiben már lehet, hogy nem olyan durva… 😊

    • Kedves Blablabla!

      Szívesen! Tény, hogy nem egy könnyű móka, mint ahogy az is, hogy egyébként meg egy zseniális könyv! 🙂

      Üdv:

      Zsiráf

Szólj hozzá!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..