Gárdonyi Géza – A láthatatlan ember – 33-65. fejezet – Olvasónapló

53. fejezet

Zéta Lupus püspök házában, puha ágyban, bekötözve tér magához. Kiderül, hogy a püspök kedves, szerény, segítőkész ember, aki egész életét a szegények megsegítésének szentelte. Kb. 20 papjával él együtt és próbálnak segíteni az embereknek.

Zéta lassan felépül a sebeiből. Hamarosan az is kiderül, hogy az összes pap közül – beleértve a püspököt is – messze ő a legolvasottabb és legtanultabb. Lupus püspök fiaként szereti.

„- Fiam – mondotta -, téged csakugyan Isten küldött hozzám. Csak a katalauni nyelvet tanuld meg és a misézés módját, fölszentellek, és te leszel az utódom. […]
– Isten adta nékem ezt a fiút – mondogatta az öreg a népnek is -, meglássátok, ebből szent ember lesz.”

Beköszönt a tél, mire Zéta teljesen felgyógyul, habár a térde még nem hajlik rendesen. Zétát megbecsülik, jó dolga van, ő azonban mégis szomorú, visszavágyik a hunok közzé, hogy újra láthassa Emőt. Azonban most nem mehet sehova, mert egyrészt a lába miatt még nem ülhet lóra, másrészt pedig a környéket – a nyári csata utóhatásaként – ellepték a farkasok, akik az embert is simán megtámadják.

Emő iránti szerelme azonban nem hagyja nyugodni, végül elmeséli Lupus püspöknek a történetet. A püspök reakciója kiszámítható.

„- Különös, hogy ilyen tanult, okos ember, mint te vagy, ennyire rabja egy tanulatlan, oktalan szoknyának. Hiszen én is voltam fiatal, én is cselekedtem bolondságokat: másztam falat, átúsztam folyót, álldogáltam hideg, szeles éjszakán olyan ablak alatt, amelyik mögött a tündér nyugodtan hortyogott, de már az életemet nem tettem volna tányérra, hogy odanyújtsam neki névnapi ajándékul.
– Elhiszem – sóhajtottam -, de az a leány nem Emőke volt, Emőke csak egy van.”

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!