Gárdonyi Géza – A láthatatlan ember – 33-65. fejezet – Olvasónapló

54. fejezet

Elolvad a hó és megérkezik a pestis. Eleinte csak naponta két-három halott, később már tíz-húsz, májusra már hatvan-hetven halott naponta.

Lupus pappá szenteli Zétát, hogy segíteni tudjon az utolsó kenetek feladásánál, hiszen kevés a pap a környéken és azok is hullanak a pestis miatt. Zéta beletörődik, hogy itt éli le az életét papként – ha egyáltalán túléli az újabb járványt.

Egy nap gazdag polgár hal meg, aki teljes vagyonát Zétára hagyja. Zétát ez nem hatja meg különösebben, ház, arany, ékszerek nem érdeklik. Azonban a hagyatékban lovak is vannak, amik ismét megváltoztatják Zéta életét.

„Hanem mikor a három paripát megnéztük, arra már nem mondtam semmit se. A mellemben megmozdult valami, mint mikor a sírkő megmozdul alulról.
Mikor este a püspök elaludt, kimentem a házból. Mentem egyenesen a város bírójához és megzörgettem az ablakát:
– Kelj föl uram, és hozd a házamnak a kulcsát.
Kijött mezítláb, öltözetlenül, ijedten:
– Mi történt?
– Még az éjjel Párizsba kell mennem. A püspök úr papokat kért: nem jönnek. Hát majd én hozok. Holnap délutánra itthon leszek.
Bementem a szobába, és kiválasztottam a fegyverek közül egy pompás kardot, egy lándzsát és egy íjat. A nyakamba tarsolyt akasztottam. Ruhát is cseréltem: szép bársonyból való meggyszínű ruhát vettem magamra. Egy térdig szíjazható ünnepi saru is volt ott, felvontam. A sarun aranysarkantyú, rajta hagytam. Sarkantyú nélkül nem lehet lovagolni.
A bíró nem csodálkozott az öltözetemen: a vidék tele volt még farkassal.
Kiválasztottam a legjobb paripát, és co föl, sárga, napkelet felé!”
 

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!