Gárdonyi Géza – A láthatatlan ember – 33-65. fejezet – Olvasónapló

57. fejezet

A királynénál tett látogatás után Zéta a szobájában próbál aludni. Egyszercsak nyílik az ajtó és Dzsidzsia lép be rajta.

„- Beszélni szeretnék veled – mondotta aggodalmasan. […]
– Csak azt kérdezném – rebegett -, csak azt, hogy mit vétettem neked. Miért gyűlölsz engem?
– Én?
– Nem megszégyenítettél-e tegnap húsz ember előtt? Ó, azt hittem: kisül a két szemem! (És a szeme elnedvesült.) Miért?
– Magad szégyenítetted meg magadat, jó leány. Furcsádon-furcsa, hogy kérdőre vonsz engem, mint valami bíró.
– Nem kérdőre vonás ez, Zéta, csak alázatos kérdés. Tudni szeretném, mivel bántottalak meg? Hogy magamat -igazoljam, és hogy máskor azt a hibát el ne kövessem. […]
– Nem volt szándékom, hogy fájdalmat okozzak neked, Dzsidzsia. Mit is beszélsz testvéri érzelmekről. Te is rab vagy, én is rab vagyok. A sorsunk szomorú. Beszélj inkább arról: hogyan éltetek a másfél esztendőn, amíg odavoltam. Mit szólt a gazdánk, mikor megjött?”
 

Dzsidzsia elmeséli, hogy hogyan reagált Csáth, a felesége Rába asszony Zéta halálnak hírére. Zétát persze csak egy ember rakciója érdekli: Emőé.

„- És a kisasszony mit szólt? – kérdeztem ásítva. (Milyen jól sikerült az az ásítás!) – Mit szólt?
– Semmit.
– Hát ő nem sajnált?
– De.
– Sajnált?
– Sajnált.
– De hát hogyan? Mit mondott?
– Mit is? Bizony elfeledtem már. Mit is? Igaz, egyszer azt mondta, hogy aszongya: „Talán jobb neki így.”
Percekig tartó csend következett. Elfelejtettem, hogy Dzsidzsia ott van. A szavai forgószélként kavarogtak a lelkemben.
– Nem kérdezel-e többet? – szólalt meg végre. – Engem nem kérdezel-e?
És szinte hallottam a szíve dobogását.
– Nem – feleltem a szememet lehunyva -, eredj a dolgodra.”
 

Zéta tehát figyelmetlenül ismét megbántja a lányt.

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!