Gárdonyi Géza – A láthatatlan ember – 33-65. fejezet – Olvasónapló

62. fejezet

Szereplők Időpont Helyszín
Zéta
Emő
452. A hunoknál

Az előző esti táncnak meg is lesz a következménye, bár Emő számára tragikusan alakulnak a dolgok.

„Másnap híre futott a palotában, hogy Atilla követeket indított reggel a Rajna partjára, Ildikó apjához: megkérte a kezét a leánynak.”

Vagyis Attila a germán rableányba szeretett bele, nem Emőbe.

A hunok egyébként újabb hadjáratra készülnek, ezúttal Bizánc ellen, mert az új bizánci császár megtagadta az adófizetést.

„Az új császár ugyanis, Marciánusz – egy kemény nyakú, vén katona – még a katalauni hadjárat előtt megtagadta az adót. Azt izente Atillának:
„Aranyat csak a barátaimnak adok. Más csak vasat várhat tőlem.”
Amire Atilla még rövidebben válaszolt:
„Vasra én acéllal felelek.”
Azonban akkor már nyugatnak állott a rudunk. Marciánusz várhatott. Az idő csak most érkezett reá.
– Mához egy évre – mondta Atilla egy este -, ott ebédelünk Marciánusznak a palotájában, s vele hordatom magam elé a tálakat.”
 

Zéta egy este ismét Csáthéknál van, hogy a rab milánói nemesasszony levelezését intézze. Egy kis időre egyedül marad Emővel.

„Emőke szeme akkor rám nyílott. Valami különös bús nézéssel, ahogyan talán csak az a nő nézhet, aki vérpadon térdel, s utoljára néz fel, hogy a következő pillanatban lehajtsa a fejét, s várja, hogy a hóhér pallosa rásújtson. Valami ilyen nézés volt az. És szólt is:
– Zéta, mi szomorúbb a halálnál?
Csak bámultam. Mit is szólhassak az ilyen kérdésre? Ő maga felelt. A fejét ingatva bámult maga elé:
– Az élet.
Én csak képedeztem.
A szeme könnyben úszott. Mit akart mondani? – nem tudom. Az ilyen nyilatkozatokra nem lehet válaszolni. Én is csak vártam, hogy kimagyarázza: mi lelte.”
 

Emőnek ez a néhány mondata előre vetíti a tragédiát. Ne feledjük, Emő számára most már világos, hogy reménytelen a szerelme, Attila nem őt választotta. Zéta számára pedig azért érthetetlen Emő viselkedése, mert nem tud a lány titkos – és viszonzatlan – szerelméről Attila iránt.

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




“Gárdonyi Géza – A láthatatlan ember – 33-65. fejezet – Olvasónapló” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Nem lehet elérni a Láthatatlan ember olvasónaplójának 33.-65. fejezetig tartó oldalait. Valamit rosszul adtatok meg a weblap szerkesztése során. Azok az oldalak egyszerűen nem érhetők el. Kérlek, írjatok, ha a hibát sikerült kijavítani!

    Köszönöm

    Válasz
    • Kedves Juhász Dávid!

      Hát, ha mindenkivel így kommunikálsz, akkor sok problémád lesz még… 😀 A hiba Nálad van, semmi sincs rosszul megadva, minden oldal és link él.

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
  2. Kedves Zsiráf!
    Először is szuper az olvasónapló, köszönjük.
    Sajnos a 33.-65. fejezet fül alatt csak a 33. fejezetet lehet elolvasni, nem adja fel opcióként a többi fejezetre ugrás lehetőségét. Köszönöm, ha esetleg ránézel.
    Üdv:
    Erika

    Válasz
    • Kedves Erika!

      Hm…tavaly is volt egy ilyen komment, akkor is, most is átnéztem minden linket és hibalehetőséget, de nálam minden működik…

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .